Megválasztotta új vezetőjét a Hezbollah

Naím Kászim

Naím Kászim lesz az Izrael által likvidált Haszan Naszr Alláh utódja a libanoni síita fegyveres szervezet élén.

„A Hezbollah kormányzó Súra Tanácsa beleegyezett Naím Kászim sejk főtitkárrá választásába” – írta közleményében az Egyesült Államok által terrorcsoportnak minősített, iráni támogatású Hezbollah. Kászimot 1991-ben nevezte ki helyettes vezetőnek a milícia akkori főtitkára, Abbász al-Muszaví, akivel a következő évben egy izraeli katonai akció során végeztek.

A férfi megtarthatta posztját azután is, hogy Haszan Naszr Alláh lett a szervezet vezetője, akit az izraeli hadsereg előző hónapban ugyancsak likvidált, ahogy egy héttel később várható utódját, Hásem Szafi al-Dínit is.

Van, ahol meg sem említik, máshol nemzeti gyászt rendeltek el a Hezbollah-vezér halála miatt

Kászim azóta vesz részt a Hezbollah választási kampányainak szervezésében, amióta a szervezet először indult parlamenti mandátumokért 1992-ben. Ő volt a Hezbollah felső vezetésének első tagja, aki televíziós nyilatkozatot tett, miután Naszr Alláhot megölték. Szeptember 30-án azt mondta, hogy a palesztinokkal szolidaritást vállalva folytatják az Izrael elleni harcot. „Amit mi teszünk, az a legszükségesebb. Tudjuk, hogy a harc hosszú lehet” – hangoztatta.

A Hezbollah egyszerre fegyveres szervezet és politikai párt, Dél-Libanon nagy részét uralja. Az Egyesült Államok terrorcsoportként tartja számon, az Európai Unió azonban csak a fegyveres szárnyát vette feketelistára.

Ehhez kapcsolódóan: Mi a Hezbollah, az Izrael ellen harcoló, iráni támogatású csoport?

A síita szervezet a libanoni polgárháború káoszában és Izrael 1982-es inváziójára válaszul alakult meg, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda bábáskodott a születésénél. A síita többségű Irán fő célja az volt, hogy egyetlen szervezet alatt egyesítse Libanon síita politikai csoportjait és milíciáit.

Ehhez kapcsolódóan: A Hezbollah bejelentette háborúja fokozását az új Hamász-vezér likvidálása után

A milíciának nagyjából negyvenezer harcosa van az amerikai hírszerző szervezeteket tömörítő Nemzeti Hírszerzés igazgatója szerint, valamint több mint 150 ezer rakéta áll a rendelkezésére, köztük olyanok, amelyek mélységi bevetésekre is alkalmasak Izraelben.

A Hezbollah az utóbbi hónapokban jelentős veszteségeket szenvedett: Izrael likvidálta számos magas rangú parancsnokát, megsemmisítette katonai arzenáljának egy részét, sikerrel megzavarta belső kommunikációját. Bár a fegyveres szervezet meggyengült, szakértők szerint még nem szabad leírni.

Készült a dpa és a Reuters tudósításának felhasználásával.