Elkészült az Országos Mentőszolgálat Pintér Sándor belügyminiszternek készített jelentése, amelyből egyebek között az derül ki, hogy a Gálvölgyi János színművészéhez hasonló esetek alig egynegyedében ér ki a mentő a beteghez 15 perc alatt. Budapesten és Pest megyében százezer lakosra öt mentőautó jut.
Pintér Sándor belügyminiszter a Gálvölgyi-ügy nyomán rendelt el belső vizsgálatot a mentőszolgálatnál. Az ennek az eredményeit összegző jelentésre hivatkozva ír a Népszava arról, hogy a P1-es besorolású, azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki 15 percen belül a mentők, az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek viszont már csak alig valamivel több mint a feléhez. (A P1 és a P2 is azonnal ellátandó esetet jelöl, de míg a P1 esetében orvossal vagy mentőtiszttel dolgozó rohamkocsira van a szükség, a P2-nél elég lehet a mentőgépkocsi is.)
A jelentés szerint 11 nagyvárosban minden P1-es esetben 15 percen belül a helyszínen voltak a mentők, kilencben viszont csak 80–95 százalékban tudták ezt teljesíteni. Ilyen fokozatú riasztások esetében gyorsaság tekintetében a budapestieknek, a veszprémieknek, a debrecenieknek és a miskolciaknak a legrosszabbak az esélyeik. P2-es besorolású segítségkérőhöz – ebbe a kategóriába sorolta a mentésirányító Gálvölgyi János állapotát is – Budapesten a hívások alig negyedében ér ki a mentő 15 percen belül, átlagosan 36 perc telik el, mire megérkezhet a segítség. Miskolcon az esetek alig több mint felében jutnak normaidőn belül segítséghez.
A jelentésből kiderül, hogy mind a P1-, mind a P2-hívásoknál a Pest megyében élők esélyei a legrosszabbak, illetve az is, hogy míg Budapesten és Pest megyében öt mentőautó jut százezer lakosra, addig az ország többi területén közel kétszer annyi.
A Szabad Európának Lengyel Tibor, a legnagyobb mentőszakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) alelnöke beszélt korábban arról, hogy csak úgy tudja tartani a mentőszolgálat a 15 percen belüli kiérkezésről szóló uniós ajánlást, ha a mentő indításától és nem a segélyhívás fogadásától számítják az időt. Mint fogalmazott, „megrázó statisztika jönne ki, ha a bejelentéstől számított időt tennék közzé”.
Frissítés. Cikkünk megjelenése után a mentőszolgálat helyreigazítást kért, amit most változatlan formában közlünk:
Önök ma a Népszava cikke alapján írást jelentettek meg, mely valótlanságokat tartalmaz. A cikk valótlanul állította, hogy a mentőknél „mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl”, vagyis egyformán sürgős és ezzel azt a hamis látszatot keltette, hogy az életveszélyes esetekhez a hívások alig egynegyedében ér ki a mentő 15 perc alatt Magyarországon. A valóság az, hogy a P1 és P2 rövidítések nem az ellátáshoz szükséges mentőegység szintjét, hanem sürgősségi szinteket jelölnek. A P1 sürgősségi szintű esetek jelentik a közvetlen életveszélyt, ahol azonnali mentő riasztásra van szükség, ilyenkor a mentésirányító a mentőegység szintjétől függetlenül a legközelebbi mentőegységet riasztja és folyamatos telefonkapcsolatban segíti a bejelentőt a mentő megérkezéséig. Erre példa lehet gyermek gázolás, karambol, újraélesztés, szívinfarktus, légúti elzáródás, eszméletlen állapot, erős vérzés, tűzeset, robbanás sérültje, megindult szülés. Az ilyen esetekben a mentők jelenleg átlagosan 9,32 perc alatt érkeznek a helyszínre Magyarországon. A P2 sürgősségi szintű eseteknél nincs közvetlen életveszély, így nem indokolt az azonnali mentőriasztás. Erre példa lehet egy enyhébb rosszullét életveszélyre utaló tünetek nélkül, csonttörés gyanúja stabil általános állapottal, sebzés komoly vérzés nélkül vagy órák- napok óta fennálló panaszok hirtelen állapotváltozás nélkül. Az ilyen esetekben a mentők átlagosan 20,6 perc alatt érkeznek helyszínre az ország területén. Ugyancsak valótlan állítás, hogy „egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik, ez azt eredményezi, hogy nem lehet a sürgős esetekhez elég rohamkocsit küldeni” A valóság ezzel szemben az, hogy az orvos, mentőtiszt álláshelyek száma az Országos Mentőszolgálatnál 898, az orvos, mentőtiszt munkakörökben jelenleg foglalkoztatottak száma az Országos Mentőszolgálatnál 951, vagyis a betöltöttség 105,9 %-os.
Ehhez kapcsolódóan: Mentőszakszervezet: Megrázó statisztika lenne, ha korrekten számítanák a kiérkezési időt