Merkel–Putyin-csúcstalálkozó lesz jövő héten Moszkvában

Angela Merkel és Vlagyimir Putyin az orosz fővárosban 2015. május 10-én

Angela Merkel német kancellár augusztus 20-án Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal Moszkvában.

Ez lesz Merkel első útja Oroszországba tavaly január óta, habár azóta többször is beszélt telefonon Putyinnal, legutóbb július 21-én.

„A felek a tervek szerint a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi helyzetéről, a különböző területeken folytatott együttműködés jövőjéről, illetve több nemzetközi és regionális ügyről fognak egyeztetni”írta közleményében a Kreml.

Korábbi tájékoztatás szerint a német kancellár augusztus 22-én az ukrán fővárosba is ellátogat.

A két ország között meglehetősen feszült a kapcsolat, különösen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető tavaly augusztusi megmérgezése, egy georgiai állampolgár 2019-es berlini meggyilkolása és a német parlament elleni 2015-ös kibertámadás miatt, amelyekért a Nyugat egyértelműen az orosz kormányt tartja felelősnek.

Ehhez kapcsolódóan: Washington és Berlin megállapodott az Északi Áramlat-2 gázvezetékről

Komplikált viszony

Németország az egyik kulcsfontosságú támogatója Ukrajnának, amióta Oroszország 2014-ben elcsatolta tőle a Krím félszigetet, valamint támogatni kezdte a kelet-ukrajnai szakadár erőket. Az ukrajnai polgárháború már több mint 13 ezer emberéletet követelt.

Berlint ugyanakkor éles bírálatok érik az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték építése miatt, amely az ellenzők szerint növeli az energiafüggőséget Moszkvától, továbbá jelentős bevételektől fosztja meg a tranzitországnak számító Ukrajnát.

Merkel és Putyin valószínűleg a rohamosan romló afganisztáni biztonsági helyzetről is tárgyalni fog.

Angela Merkel negyedik és egyben utolsó kancellári ciklusa a végéhez közeledik, szeptember 26-án parlamenti választásokat tartanak Németországban.

Készült az AP, a dpa és a Reuters tudósításának felhasználásával