Mi az a JASSM, és hatással lesz-e az amerikai rakéta az ukrajnai háborúra?

A képen egy AGM–158 Joint Air-Surface Standoff Missile, azaz Közös Levegő-Föld Robotrepülőgép, rövidebb nevén JASSM látható. 

A robotrepülőt az Egyesült Államokban fejlesztették ki és ott is gyártják. 

Egy augusztus 15-i jelentés szerint a Fehér Ház nyitott arra, hogy a lopakodó cirkálórakéta szállítmányokat küldjön Ukrajnába. A Szabad Európa által megszólaltatott szakértők szerint a rakéták jelentős hatást gyakorolhatnak a háborúra, feltéve, ha Ukrajna kap belőle eleget

Egy JASSM indítása az amerikai légierő Lancer nehézbombázójából egy kiképzési gyakorlat során.

Justin Bronk, a Royal United Services Institute vezető kutatója az Szabad Európának elmondta, hogy ha a levegőből indítható rakétákat Washington kiadná, akkor azok „valószínűleg kibővítenék Ukrajna jelenlegi képességeit, hogy olyan rögzített célpontokat támadhasson, mint légibázisok, parancsnoki központok és logisztikai csomópontok a Krímben és a többi megszállt területen

Egy JASSM tesztrepülés közben. 

Bronk azonban megjegyzi, hogy a rakéták „túl drágák és ritkák ahhoz, hogy megfelelő nagyságrendű pusztításhoz használhatók legyenek ahhoz, hogy döntő különbséget okozzanak a harcban.

 A JASSM rakéták darabonkénti ára hétszázezer dollár körül van

Abu Bakar al-Bagdadi szíriai táborának maradványai 2019-ben.

A JASSM 2009-ben állt szolgálatba az amerikai légierőnél, és először 2018-ban vetették be harcban Szíriában. A rakéta legjelentősebb bevetése 2019-ben volt, amikor több JASSM a földdel tette egyenlővé az Iszlám Állam meggyilkolt vezetőjének, Abu Bakar al-Baghdadinak a táborát

 

Egy JASSM becsapódik egy próbabunkerbe egy 2009-es tesztelés során.

A JASSM alapváltozatának hatótávolsága háromszázhetven kilométer, és 4,3 méteres törzsében négyszázötven kilogrammos robbanófej található. Ezek a specifikációk a JASSM-et ugyanabba az osztályba sorolják, mint az angol-francia Storm Shadow rakétát, amelyet Ukrajna már bevetett, nevezetesen az orosz Fekete-tengeri Flotta krími főhadiszállása elleni 2023-as csapásakor

 

Egy JASSM rakéta az amerikai légierő egyik bázisán 2015-ben.

Bronk szerint a fegyverek hatása attól is függ majd, hogy Washington engedélyezi-e azok oroszországi célpontok elleni alkalmazását. „Érdemes megjegyezni, hogy a nagy hatótávolságú csapásmérő fegyverekkel, mint a cirkálórakéták, nem lehet háborúkat nyerni; ezek inkább költségeket okoznak, és a logisztika, a parancsnoki központok és más kulcsfontosságú eszközök nem hatékony szétszórását kényszerítik az ellenfélre

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök F-16-os vadászgépek átrepülését figyeli Ukrajnában, egy meg nem határozott helyen augusztus 4-én.

A JASSM rakétákat F-16-os vadászrepülőgépekről lehet indítani, amelyeket Ukrajna jelenleg is bevet

Egy amerikai katona az utolsó beállításokat végzi egy JASSM rakétán, miközben azt a bombatárolóba rakják.

Phillips P. O'Brien, aki egy, az ukrajnai háborúra összpontosító online platformon ír rendszeresen, elmondta, hogy szerinte a rakétákról még vitáznak, mert „a JASSM-ek olyan technológiákkal rendelkeznek, amelyeket az USA nem szeretné, ha rossz kezekbe kerülnének

Washington állítólag jelezte, hogy nyitott arra, hogy Ukrajnának nagyobb hatótávolságú cirkálórakétákat szállítson, amelyek jelentősen befolyásolhatják az Oroszországgal vívott háborút. Szakértők szerint azonban a rakéták magas ára korlátozni fogja a rakéták felhasználását.