Mi lesz, ha most mégsem fordul vissza, miután nekiment a falnak? Orbán és az EU új migrációs megállapodása, II. rész

Bár az EU új migrációs paktuma tele van a magyar kormány korábbi követeléseivel, Orbán Viktor mégis folytatja a totális elutasítás politikáját. Két részben bemutatjuk az EU miniszteri tanácsa által már elfogadott új tervezetet, és számba vesszük a magyar kormány magatartásának lehetséges okait is. Ez a kérdés akár EU-tagságunk szakítópróbájává vagy előkészítésévé is válhat.

Előző cikkünkben értékeltük az EU új migrációs megállapodásának három legfontosabb elemét (amelyet a Miniszterek Tanácsa minősített többséggel, Magyarország és Lengyelország ellenzésével már elfogadott):

• a kötelező szolidaritás (magyar keretezésben: migránskvóta újratöltve) intézményét,
• az előszűrést (magyar keretezésben: migránsgettók)
• és a biztonságos harmadik országok kérdését.

Most arról lesz szó, hogy az EU hogyan tolja a kibocsátó országokba való visszaküldés terhét is saját határain túlra, a pufferzóna országaiba – ami egyébként részben megfelel az Orbán-kormány régi követelésének.

Megnézzük azt is, milyen mozgástere maradt a magyar kormánynak most, amikor menekült/migrációs politikájának minden elemét jogszerűtlennek ítélte az EU bírósága, az új szabályozást pedig mereven elutasítja Magyarország.

Visszaküldések

Korábban lapunknak Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, a menekültügy szakértője is kiemelte az elbírálás végén semmilyen státuszra nem jogosultak hazaküldésének megoldatlanságát, most Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója is ezt nevezte az európai menekültügyi rendszer Achilles-sarkának.

„Alapvetően két kulcsszó van. Az egyik, ami magyarul csúnyán hangzik, az elrettentés, a másik pedig a nyomásgyakorlás állami szinten. Az EU-nak nagyon világosan kommunikálnia kell a kibocsátó országok felé, amikor gazdasági migránsokról van szó – és Nyugat-Afrika gyakorlatilag összes országáról elmondható ez Szenegáltól Nigériáig –, hogy ha nem fogadjátok vissza azokat az állampolgáraitokat, akik jogtalanul vannak az EU területén, akkor EU-s forrásokat fogunk felfüggeszteni.”

Pénzváltó Nikolett, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet munkatársa szerint közvélemény-kutatási adatok mutatják, hogy a törökországi szír menekültek között egyre nő azok száma, akik semmilyen körülmények között nem akarnak visszatérni Szíriába, már a kétharmaduk így gondolja.

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász ebben a cikkünkben beszélt a határkerítésekről és a migráció általános kérdéseiről: Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz?

A szíriai menekültkérelmek elismertsége most is kilencven százalék körüli az unióban. Mindenképpen jogosultak voltak nemzetközi védelemre, amikor eljöttek a háború elől Szíriából – mondja Pénzváltó Nikolett. „A kérdés az, hogy mennyi ideig. A török jogrend szerint nem menekültek, hanem ideiglenes védelem alatt állnak. Esetükben nem is integrációról beszélnek a török hatóságok, hanem harmonizációról.”

Valószínűleg ezeknek az embereknek a nagy része nem fog önként hazatérni. „Ami érthető is, mert Szíriában a gazdasági helyzet katasztrofális. Körülbelül a lakosság kilencven százaléka él már a szegénységi küszöb alatt, a fővárosban is csak naponta néhány órára van áram. Nem meglepő, hogy nem akarnak egy G20-tag, NATO-tagországból visszamenni egy ilyen államba, a biztonsági helyzetről nem is beszélve” – mondja Pénzváltó Nikolett.

A rezsim által ellenőrzött területre való visszatérés egyébként sem opció sokak számára. A kormány sem akarja, hogy visszamenjenek, döntő részüket politikai ellenzékének tekinti. „Úgyhogy nem is ide akarják őket visszaküldeni, hanem Törökország azokon a területeken kezdett építkezéseire, amelyeket az elmúlt években katonai műveletek révén az ellenőrzése alá vont. Itt több százezer lakóegységet építenek. Ezért hangsúlyozza Erdoğan, hogy önkéntes alapon szeretné elérni, hogy a szírek visszamenjenek. Ennek érdekében a következő években egymillió ember számára fognak házakat, lakóegységeket építeni. Már több százezer megépült a török–szír határ mentén a szír oldalon, amely lényegében török ellenőrzés alatt áll.”

Hivatalosan 3,4 millió regisztrált szíriai menekült van Törökországban, ezenfelül háromszázezer körülire becsülik a más állampolgárságúak, főként irakiak, afgánok, irániak számát. Összességében négy-ötmillió körüli menekült lehet az országban – mondja a kutató.

Török adatok szerint körülbelül félmillióan tértek eddig vissza. „Ami érthető is. Több százezer gyermek született Törökországban, nagyon sokan új életet kezdtek már. Ott vannak az ismerősök, ott járnak iskolába. Másrészt nyilván teljesen más Törökországban élni, mint egy romokban lévő országban.”

Törökország részben ezért sem akarja őket visszaküldeni, Erdoğan hangsúlyozza, hogy önkéntes alapon szeretné megoldani. „Kérdés, hogy mennyire fog megvalósulni, és mekkora időtávon. Most még nincs arról szó, hogy visszavonnák a szírek ideiglenes védelmi státuszát, de elérhet egy olyan pontot a feszültség, amikor Törökország azt mondja, hogy ennyi volt. És akkor hazafelé indulnak el, vagy merre? Ilyen szempontból Európa talán még örülhet is Erdoğan győzelmének” – mondja a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Kevés esélyt lát arra, hogy az EU érdemben segíteni fog Törökországnak visszajuttatni a menekülteket. „Inkább elvi szintű közösség látható. Ehelyett Törökországnak is meg kell kötnie a maga megállapodásait a visszaküldésekre.”

A török–iráni határon egyébként rendszeres az irregulárisan érkező afgánok visszafordítása, repülőjáratokkal is zajlanak a kitoloncolások. Push backelnek, „annak ellenére hogy nincs átfogó visszafogadási egyezmény Törökország és Afganisztán között, illetve hogy Ankara hivatalosan nem ismerte el a talibánok vezette afgán kormányt, a törökök a tálib hatalomátvételt követően csak átmenetileg függesztették fel a kitoloncolásokat.” Csak 2022 első nyolc hónapjában közel 45 ezer, dokumentumok nélküli afgánt deportáltak légi úton Kabulba – mondja a kutató.

„A szíriai tapasztalatok (néhány éven belül több millió menekült érkezése, amivel Törökország a legtöbb menekültet befogadó állammá vált a világon) minden bizonnyal hozzájárultak az afgánokkal szembeni keményebb fellépéshez. A török társadalom nem kíván még több (ráadásul érzésük szerint nemzetközi viszonylatban rendkívül aránytalan) áldozatot vállalni az érkezőkért” – teszi hozzá. Arról nincsenek információk, hogyan kezeli őket a tálib kormány.

Reális lehetőségnek tartja, hogy Erdoğan eszközként fogja használni a menekülteket? – kérdezem Pénzváltó Nikolettet. Szerinte elméleti szinten ez létező forgatókönyv, de látni az elmúlt hónapokban, hogy Törökország sokkal békülékenyebb külpolitikát folytat, aminek oka rossz gazdasági helyzete. „Nagy békülési offenzíva van a környező államokkal. A gazdasági szankciók nagyon fájnának Törökországnak, emiatt nem gondolom, hogy ez most valószínű fenyegetés lenne.”

A másik pedig a 2020 február–márciusi előzmény, amikor mindenki attól tartott, mi lesz, ha Törökország megnyitja a kapukat. „De nem omlott össze Európa. A görög határőrséget is megerősítették, és Európa is sokkal konzisztensebben kommunikált kifelé, hogy nem nyitották meg a határokat, hiába nem védi már Törökország. Csak néhány tízezer ember indult meg a határok felé, nem milliók. Ezt tudta kezelni a görög határvédelmi rendszer. Nem volt annyira erős a menekültkártya.”

Marsai Viktor szerint az EU-s statisztikák egyértelműen mutatják, hogy az útra kelők zöme gazdasági migráns. „Aki kétszer is meggondolná, hogy kifizessen öt-tízezer eurót, dollárt embercsempészeknek, és kockáztassa az életét az úton, ha nagyon markáns esélye van arra, hogy fel fogják ültetni egy charterjáratra, és visszaviszik mondjuk Szenegálba. Önmagában a kapuőr-megállapodás kevés lesz arra, hogy elrettentsék az útra kelőket. A brit–ruandai megállapodás komoly össztűz alá került, hogy milyen embertelen. De ha Ruandába szállítják, és ott folytatják le a menekültügyi eljárást, aminek a végén valószínűleg ki fog derülni, hogy semmi jogalapja nincs státuszra, nem biztos, hogy ki fogja fizetni a tízezer dollárt.”

Szekeres Zsolt, a Helsinki bizottság munkatársa kiemeli, hogy az új paktum része a visszatérési irányelv reformja is, ami közös szabályokat határoz meg a jogellenesen tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárok hazaküldésére. De – ahogy írtuk – a biztonságos harmadik ország új koncepciója is lehetővé teszi az unióval szomszédos országokba való visszaküldést akkor is, ha valaki nem onnan származik. Ettől várják, hogy jelentősen felgyorsítja majd az elutasított menedékkérőknek az unió területéről való eltávolítását, mert nem kell őket a származási országukba hazaküldeni.

Vagyis úgy tűnik, hogy az EU itt valamennyire behunyja a szemét. Az alapgond az, hogy lehet, hogy a kibocsátó országok nem érdekeltek a visszavételben. Az unió ezt azzal akarja megoldani, hogy nem a küldő országokba teszi lehetővé a visszaküldést, hanem az EU-val szomszédos államokba.

Egy síró férfi egy észak-athéni menekülttábornál 2023. június 19-én, miután túlélőkkel beszélt a négy nappal korábbi, valószínűleg több száz menekült halálát okozó hajókatasztrófa után

Időben limitált az EU-országban lévő előszűrő helyeken való tartózkodás. Ha nem sikerült haza vagy biztonságos harmadik országba küldeni, egy idő után lehetővé kell tenni a belépést az országba. „De ez nem azt jelenti, hogy itt fog letelepedni, itt fog családot alapítani, soha többé nem küldhetjük haza, hanem azt, hogy vagy közösségi szálláson kell elhelyezni, vagy akár idegenrendészeti őrizetben is lehet tartani, ha fennállnak a feltételei” – mondja Szekeres Zsolt.

Persze ha a küldő ország nem partner abban, hogy visszavegyen valakit, az több ország esetében pont annak a jele, hogy nem kellene, hogy visszamenjen. Afganisztán vagy Irán nem biztos, hogy partner lesz abban, hogy visszavegyen valakit, akit ő maga üldözött el. Ha partner benne, akkor sem biztos, hogy vissza kell küldeni. „Ez inkább a szubszaharai országoknál szokott gond lenni, amelyekkel nehézkes a kommunikáció. Ez egy tényleges probléma. Ezt próbálja most megoldani az uniós jogalkotó, hogy akkor nem oda küldjük vissza, hanem oda, ahonnan közvetlenül belépett” – mondja a Helsinki munkatársa.

A brit–ruandai megállapodás azért nagyon más – mondja –, mert ott Nagy-Britannia a volt gyarmatára reptetné a területére irregulárisan bejutókat, attól függetlenül, hogy menedéket kértek, vagy nem. „De ha menedéket kér, onnantól kezdve nem tartózkodik ott illegálisan. Ez egy nyilvánvalóan brutális jogsértés.”

Az EU-tervezet ezen része is az lehet – teszi hozzá –, mert fennáll a veszélye annak, hogy nagymértékben olyan helyekre küldenek vissza embereket, amelyek veszélyesek, ahol nincs hozzáférés a menekültügyi eljáráshoz, és ahol akár hatósági erőszaknak is az áldozatai lehetnek.

„Most Magyarországról mindenki vissza van nyomva Szerbiába, ahol lehet, hogy lakhat táborban, de azok is 150-200 százalékos kapacitáson működnek borzalmas higiéniás állapotokkal. Nincs hozzáférésük a gyerekeknek az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a terhes nőknek a terhesgondozáshoz. Életben maradhatnak, de nem emberhez méltó életet élnek. A távlati kilátásaik sem túl jók. Arra nincs reális esélyük, hogy menedékkérelmet nyújtsanak be, aminek során meghallgatnák őket. Végeredményben lehet majd pár tízmillió ember, akit dobálgatnak egyik országból a másikba.”

A kibocsátó országokat gazdasági eszközökkel lehet rávenni a visszafogadásra, ahogy ezt a Törökország–EU-deal is mutatta, az fogta ugyanis vissza a Magyarországot is célzó tömegeket, nem a magyar határkerítés. Ez persze revolver is a török kormány kezében.

2020-ban a török kormány fel is mondta az egyezményt, bár ezt Pénzváltó Nikolett, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője úgy finomítja, hogy akkor és azóta Törökország valóban nem vett vissza Görögországból senkit. „Erre úgy reagált Görögország, hogy több ország állampolgárai, például szírek, afgánok számára biztonságos harmadik országnak nyilvánította Törökországot. Tehát ők nem fogadnak be senkit Törökországból, vagyis ez kölcsönös.”

Brüsszeli belső információk tudósítónktól az új paktum kapcsán: Tényleges áttörés vagy csak politikai hókuszpókusz az EU migrációs alkuja?

Ez az eleme valóban nem működik már a megállapodásnak, nincs visszafogadás – mondja –, de ott nem tartunk, mint 2020 február–márciusában, amikor Törökország megnyitotta a határokat. „Továbbra is védi a határait nyugat felé, nem indította meg a menekülteket, nem engedi át őket. Nincs könnyű dolguk, erőforrásuk sem, de alapvetően dolgoznak a szárazföldi határon és a vízi határokon is” – mondja a Migrációkutató Intézet munkatársa.

Ehhez az EU továbbra is pénzügyi forrásokat biztosít Törökországnak. 2016 óta összesen hatmilliárd eurót ajánlott fel a Törökországban tartózkodó menekültek megsegítésére, főként a humanitárius támogatásra, és 2021-ben egy újabb hárommilliárd eurós támogatásról döntött. „Fontos, hogy ezt nem közvetlenül Ankara kapta, hanem az itthon is megszokott EU-s, szigorú, projektalapú elszámolás volt. Különböző szervezetek tudtak pályázni ezekre a pénzekre projektalapon” – mondja Pénzváltó Nikolett.

Elrettentés

Még ha – mint láttuk – az új tervezet sok, korábban az Orbán-kormány által is hangoztatott követelést tartalmaz is, az EU-s szabályozás szükségszerűen egy közös európai menekültvédelmi tér kezelése felé, nem a nagyobb tagállami mozgástér felé halad. Ez az érdekük azoknak az országoknak, amelyek a legtöbb menekültet fogadják be, és érdekük a frontországoknak is, amelyeken a legnagyobb a primer migrációs nyomás. Magyarországnak is van schengeni határa, a nyugat-balkáni útvonalon így ő is frontország, mégis bojkottálja a migráció közös, európai kezelését.

Egyrészt a migráció teljes elutasítása mára identikus kérdés lett Orbánnak, akkora energiával és forrással állította át a szavazóit erre. Másrészt fontos színtere lett az EU-val folytatott több mint tízéves háborújának (amelyben egyelőre vesztésre áll) és az orbáni külpolitika szuverenista felfogásának, amelynek legkirívóbb – és (nyugati) szövetségesei által szintén rosszul tolerált – szélsősége az orosz háború kapcsán mutatott különutassága.

De az is fontos szempont, hogy a szinte kizárólag hatalompolitikai alapon folytatott kormányzás alacsony teljesítményt eredményez a különböző szakpolitikák terén. Ahogy a tanárok és orvosok esetében is látszik, Orbán kormánya fetisizálja a rendészeti típusú megközelítést, a migráció kezelését pedig már teljesen ilyenné formálta. Látszott a tömeges ukrajnai menekültek kezelésénél is, hogy hiányoznak azok az intézményi tudások, adminisztratív kapacitások, amelyek a különböző ideig és okokból itt tartózkodó migránsok/menekültek kezeléséhez szükségesek. Az Idegenrendészeti Főigazgatóság csak rendészeti szempontból kezeli az idegeneket, menekültügyi szakemberei, bürokratái alig vannak, a táborokat bezárták stb.

Az a komplex megközelítés, amellyel az EU a külpolitikai – akár – zsarolástól kezdve a tagjelölt országok próbára bocsátásáig, ugyanakkor eszközzel, forrással való ellátásáig terjed úgy, hogy az emberi jogokra és a szolidaritásra érzékeny és a rendpárti, tradicionalista alapállású uniós polgárok elvárásai is teljesüljenek, távol áll az Orbán-kormány politizálásától, amely ráadásul legfontosabb szavazatszerző eszközévé tette az irracionálisan felnagyított veszélyektől való védelem felkínálását szavazóinak. Így is egyre inkább magyarázkodni kényszerül amiatt, mert 81 ezer külföldi dolgozik az országban, ami 14 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és több mint ötszörös növekedés 2015 óta.

Létezik jó ideje egy török–EU-szerződés – mondja Tóth Judit –, amely szerint ha egy török vendégmunkás meghatározott ideig dolgozik az unió területén, akkor családtagjai szakképzésre, munkavállalásra jogosultak lesznek, és meghatározott idő után szabadon vállalhat már munkát. Ezt a szabályt Magyarország soha nem ültette át a gyakorlatba. „Ami pedig egy kicsit tréningezés lett volna arra, hogy a migrációban nagyon sokféle jogállású ember van, vendégmunkás, ott tartózkodó, huzamosan ott élő, tanuló stb. Ezt a sokszínűséget úgy kezeli Magyarország, hogy amikor született egy-egy irányelv mondjuk a diákokra, az önkéntesekre, a szezonális munkavállalókra vagy az au pairekre, akkor szó szerint berakta azt az idegenrendészeti jogszabályokba. De azt nem volt hajlandó végiggondolni, hogy ezeknek az embereknek vannak egészségügyi kérdései, hogy a gyerekeik iskolába fognak járni, hogy óvodára van szükség, hogy a tanárok tudjanak idegen nyelvet, hogy nagyon sok élethelyzet van.”

Erre mondja az unió, hogy ez egy új szakpolitika. Nem csak a határbiztonság kérdését kell kezelni, párhuzamosan, egyszerre kell ezt is fejleszteni. Ehhez jön az új partnerség a származási és a tranzitországokkal. „Ezt a komplexitást nem képes Magyarország egyszerre kezelni. Mindig kikap egy-egy szálat ebből a bonyolult rendszerből, felmutatja, azzal próbálja bizonyítani, hogy a migráció veszélyes, felborítja a közrendet, terjeszti a betegséget, úgyhogy szabadságvesztés kell, vagy őrizet alatt kell ezeket az embereket tartani, és kerítést építeni” – mondja Tóth Judit.

Kevesebb tér a tagállamoknak

Annak dacára, hogy sok – főleg baloldali – értékelés szerint az új szabályozás restriktív irányba mozdul, ami szimpatikus is lehetne az ilyen megközelítést valló kormányoknak vagy pártoknak, a szuverenitás miatt a magyar kormány egyértelműen elutasítja, szerinte ezen a területen az uniónak semmi keresnivalója, maximum a visszatoloncolási egyezmények megkötése a dolga.

Viszont ez a szakpolitikai terület nem egységes döntéshozatal alatt fut, minősített többséggel lehet jogalkotást végezni, úgyhogy blokkolni nem fog tudni, mert nincs vétó. A kérdés a végrehajtás lesz, hiszen Magyarország eddig is sok uniós bírósági ítéletet nem hajtott végre.

A Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója szerint a tagállami szuverenitás vagy közös európai menekültügyi térként való kezelés kérdésében „valahol a kettő között kell megtalálni a kompromisszumot”. Felvetésünkre, hogy most is így van, hangsúlyozza: „Az, hogy ezt nem az állam- és kormányfők tanácsa tárgyalta meg, hanem csak a belügyi és igazságügyi tanács, felvet kérdéseket.”

A magyar és a lengyel kormány erre hivatkozva utasítja el a megállapodást. Kérdés persze, hogy a vétójog birtokában (a kormányfői tanácsban erre van szükség) kompromisszumkészebbek lennének-e.

Visszatérve Marsai Viktorhoz: „Vannak olyan elemek, amiket szerintem meg kell hagyni a tagállamok kompetenciájában: például a biztonságos harmadik ország eldöntését. De a visszafogadási egyezmények, az alkudozás a kibocsátó országokkal biztos, hogy jobban megy EU-s szinten, nagyobb az érdekérvényesítő ereje.”

De szerinte mindig lesznek lyukak a rendszerben. „Itt van Líbia, ami részben az NGO-k, részben a politikai helyzet miatt gyakorlatilag nyitott kapuként működik.”

Ő előremutató elemnek tartja a paktumban, hogy tovább fokozná a tranzitországokkal való együttműködést és hogy fontosnak tartja a határvédelem ügyét, „de igazából fügefaleveleket rakosgatunk. Az alapvető problémákra, a visszaszállítás kudarcára nem ad megoldást az elrettentés és az érdemi nyomásgyakorlás hiánya miatt. Ezekben sokkal erősebb lépésekre lesz szükség.”

Az elrettentés hatékony eszközeként és a magyar migrációs politika hatékonyságának bizonyítékaként volt propagálva a határkerítés is, amelyen tízezrek jutnak át folyamatosan.

A kormány másik gyakori érve, a hatékony és szigorú büntetőpolitika és a migráció jelentette veszély is abszurd cáfolatot kapott, amióta a kormány szabadon engedett több száz külföldi embercsempészt.

Többi megkérdezettünkhöz hasonlóan Tóth Judit is látja az új EU-tervezetben az elrettentés eszközeit. „Fontos része a határbiztonság és a hatékony és hatalmas adatkezelési tevékenység. Létre is hoztak egy olyan, nagy kapacitású adatkezelési rendszert, amelyik automatikusan tudja majd a kérelmeket regisztrálni, hogy könnyebb legyen a hatóságnak azonosítania az embereket, vagy ilyen a biometrikus azonosítás használata. A rendészeti szempontok egyáltalán nem csökkentek, inkább a technika fejlődött.”

De a rendészeti oldal mellett ott vannak az emberi jogi szempontok is. „Ugyanakkor mindig kiemeli, hogy természetesen tudnia kell a külföldi ügyfélnek, hogy mi történik vele. Hogy felveszik az adatait, hogy a hatósággal való együttműködés a feltétele annak, hogy védelmet kaphasson az eljáráson keresztül. Az együttműködési kötelezettség nagyon részletesen helyet kapott benne.”

Végeredményben mennyire Európa-erőd-megközelítésűnek, a határok hatékony védelmére és a menekültügy helyett a migráció kezelésére fókuszálónak tartja a tervezetet? – kérdezem tőle. „Annak is örülnék, ha ez átmenne a gyakorlatban, ha legalább ezek a minimumok érvényesülnének. Attól tartok, hogy a valóság ennél sokkal ridegebb, valójában sokkal kevesebb esélyük van a kérelmezőknek.”

Nagy változás, hogy az unió leszámolt azzal, hogy elegendő irányelvvel szabályozni, és áttér a rendeleti szabályozásra. Vagyis nem bízza a tagállamokra, hogy ültessék át az irányelvet a jogrendjükbe, és a saját hatósági szokásaiknak megfelelően járjanak el. Egységesít és közös minimumokat határoz meg. „Azzal, hogy rendelet lesz, és azzal, hogy működni fog az adatbázisok összekapcsolása, a be- és kilépés adminisztratív, elektronikus része is; hogy a menekültügyi ügynökség adatokat ad a származási országról; nem is beszélve a schengeni és a vízumadatbázisról – ez olyan közös adatbázis, olyan technikai támogatás, amivel ezt az egységes minimumot könnyebben ki lehet majd kényszeríteni. Sokkal egységesebb lesz a gyakorlat is a tekintetben, hogy ki követ el kötelezettségszegést” – mondja.

Kevesebb mozgásteret hagy a tagállamoknak – véli Szekeres Zsolt is. Ha elfogadják ezeket a rendeleteket, akkor a magyar Országgyűlésnek nem kell döntenie arról, hogyan ülteti át a magyar nemzeti jogba, automatikusan a magyar nemzeti jognak is része lesz, mint a híres GDPR-rendelet. Maximum a technikai végrehajtási jogszabályokat kell megállapítani.

„Nagyon sok új hatáskört ad az Európai Bizottságnak, illetve az Európai Unió és a szakminiszterek tanácsának, amikor közös európai döntéseket kell hozni például arról, hogy fennáll-e valamelyik tagállamban migrációs nyomás, vagy veszélyhelyzet áll-e fenn valamelyik tagállamban. Derogálhat-e az a szabályoktól? Ami megint csak elveszi a magyar kormánynak azt a lehetőségét, hogy teljesen alaptalanul és visszaélésszerűen használja a tömeges bevándorlás okozta válság nevű szégyenfoltot.”

Lehet-e a migrációs egyezmény egy új európai széljobb szövetség kovásza?

A hagyományos jobboldaltól még jobbra lévő identitárius, populista, széljobb formációk, amilyen a Fidesz is, nem egységesek a migráció megítélésében. Az Orbán által – Trump után – fő szövetségesnek remélt olasz kormányfő minisztere is megszavazta az új paktumot, az EU-csúcson Meloni győzködte Orbánt – hiába –, hogy ne utasítsa el. Az európai szövetségi politikában a magyar kormány épp azzal az Olaszországgal és Spanyolországgal találhatja szembe magát, akiket – a spanyol választás után – egyébként potenciális szövetségeseinek tart. Lehetőséget ad-e neki szövetségek újraépítésére ez a menekültügyi paktum?

Végh Zsuzsanna, a German Marshall Fund vendégkutatója az uniós szintű szabályozás reformja kapcsán – hangsúlyozva, hogy nem menekültügyi szakértő – úgy látja, hogy „a restriktívebb, biztonságiasított, többnyire a jobboldal által preferált megközelítés kerül előtérbe”. Szerinte ez várhatóan még tematizálva lesz, mert idén szintén elég nagy számban érkeznek menekültek és potenciális bevándorlók tengeri útvonalakon keresztül. A bevándorlás és a menekültügyi procedúrák szabályozását most a tanács és a parlament trialógus keretében fogja tovább tárgyalni, és szeretnék lezárni jövő júniusig, tehát a következő európai parlamenti választások előtt. „Ez megint csak téma lesz, főleg a jobboldal számára, amelyik ezt jobban tematizálja, ez egy könnyen eladható téma.”

Viszont nem 2015-ben vagyunk, nem sokkszerű állapotban van Európa – hangsúlyozza. „A szabályozások reformjának tárgyalása azóta messze előrehaladt. A különböző tagállamok álláspontja is sokkal árnyaltabb. Úgyhogy egyértelmű blokkosodásra itt már nem számítanék. Azon túl, hogy a jobboldal ezt a kérdést általában jobban tudja tematizálni, az fogja tudni erőteljesen fő témaként kezelni ezt, aki elvi szinten utasítja el az egészet, és nem akar róla részleteiben tárgyalni. Ez konkrétan a magyar kormány. Sokkal egyszerűbb egy ilyen árnyalatlan álláspontot kommunikálni, mint az árnyaltabbat, technikaiabbat.”

Olaszországnak központi szerepe van a kérdésben, és nehéz migránssimogatónak nevezni Melonit. „Meloni, ahogy korábban egyébként a Lega is, eltérő álláspontot képvisel a Fideszhez képest. Abban egyetértés van, hogy mindkettő alapvetően úgy gondolja, hogy a migráció rossz. De hogy erre milyen válaszokat próbálnak adni, abban már nincs. Ezért szintén nincs teljesen homogén egységfront uniós szinten, és nem is fognak az álláspontok egybeesni. – Meloni próbálja képviselni, hogy az Európai Unió ebben a kérdésben hasznos lehet Olaszország számára, ezért elvi szinten nem veti el, hogy legyen uniós szabályozás, segítség – mondja a külpolitikai szakértő. – A magyar kormány viszont elvi szinten ellenzi, hogy legyen bármifajta uniós szabályozás e téren. A lengyel álláspont valamelyest szintén árnyaltabb. Azt is nehezményezték, hogy a legújabb javaslatok fényében több pénzügyi hozzájárulást kéne adni annak a tagállamnak, amelyik nem akar átvenni menekülteket, mint amennyit Lengyelország kapott az ukrán menekülthelyzet kezelésére fejenként. Abban viszont hasonlóság van, hogy minden radikális jobboldali párt tudja használni ezt a saját bázisának mobilizálására és növelésére. Most láttuk, hogy a görög választások esetében is mennyire téma tudott ez lenni.”

Kérdés, hogy ez a téma európai színtéren lehet-e a bázisa egy új szövetségnek. A pártok tehát belpolitikailag tudják arra használni, hogy bázist növeljenek, mobilizáljanak, és ez olyan téma, amely mentén lehet építeni a pártok közötti együttműködést. De azon túlmenően, a részletek tekintetében már lesznek ellentétek a radikális jobboldali pártok között – mondja Vég Zsuzsanna. „Orbán is itt próbál szövetségeseket keresni, és annak fényében, hogy mennyire megromlottak a párt kapcsolatai a mainstream jobboldallal, valahogy ide kell hogy pozicionálja magát a Fideszt. Úgy nekiindulni a következő parlamenti ciklusnak, hogy nem tartozik semmilyen parlamenti pártcsoporthoz, nagyon kellemetlen lenne egy kormányzó pártnak. A migráció kérdése kapcsolódási pont lehet a Fidesz számára.”

Magyarországnak jelenleg nincs jogszerű menekültpolitikája

Az EU luxemburgi bírósága először a tranzitzónákról, majd 2023. június 22-én arról a magyar rendelkezésről és gyakorlatról mondta ki, hogy törvénytelen, amely szerint csak az folyamodhatott Magyarországon nemzetközi védelemért, aki előzetesen a két kijelölt magyar nagykövetség valamelyikén beadta a menedékkérelmet is. Ezzel Magyarországnak nincs jogszerű menekültpolitikája, a közös európait pedig elutasítja.

Vétójog hiányában a kormány abban reménykedhet, hogy a tervezet még visszamegy a Európai Parlamenthez, aztán a Tanácshoz. Közben jön a spanyol elnökség, ami alatt Spanyolországban a menekültügyi megállapodás továbbgördítésénél fontosabb parlamenti választások is lesznek, amelynek eredménye akár ki is kezdheti a minősített többséget a miniszterek tanácsában. Vagyis van arra esély, hogy ha a tervezet 2023 végéig, legkésőbb 2024 január-februárig nem áll össze a háromoldalú EU-s tárgyalások nyomán, nem lesz belőle semmi. A belga elnökség várhatóan nem fog ezzel foglalkozni az EP-választások hajrájában és a kifutó bizottság kapcsán, utána pedig magyar elnökség jön.

Ebben a cikkben írtunk a magyar kormány menekültügyi jogsértéseiről: Jogerős: Magyarország továbbra sem képes az uniós jognak megfelelő menekültügyi szabályozást alkotni​

Ha mégsem áll le hosszú időre a jogalkotási folyamat, a kormánynak annyi mozgástere marad, hogy a tagállamoknak kell biztosítaniuk az új rendelet(ek) szervezeti, intézményi hátterét, biztosítani, hogy a jogszabályok a gyakorlatban is működjenek, működtetni a menekültügyi hatóságot, ellátni protokollokkal stb., vagyis tud még botot dugdosni a küllők közé.

Kérdés, hogy megéri-e. Mert a szolidaritási mechanizmusnak olyan szabálya is van, hogy ha egy tagállam olyan menekültügyi rendszert működtet, amely embertelen vagy nem hatékony, azzal szemben nem kötelező szolidárisnak lenni – hívja fel a figyelmet Szekeres Zsolt. Tehát ha a kerékkötők utána bajba kerülnek, nem apellálhatnak a többiek segítségére.

Persze eddig sem nagyon nem apelláltunk: push backelünk, nem törődve azzal, hogy jogszerűtlen – vetem ellen. „Ugyanakkor a migrációs uniós pénzek felhasználási körében erősen lobbizik a kormány, hogy ne csak menekültügyi eljárások lefolytatására stb., hanem határkerítésekre is kapjon pénzt. Nem az a baja, hogy más küldi a pénzt, hanem az, hogy mire lehet felhasználni.”

Milyen mozgástere van tehát a magyar kormánynak? Vagy ez nem is érdekli, csak a kommunikációs része, hiszen úgysem marad itt egy migráns se, büntetést fizetni pedig később kell, hosszú pereskedés után?

„Általában a magyar kormányt különösebben nem zavarja, ha a magyar szabályozás nincs összhangban az uniós joggal – mondja Végh Zsuzsanna. – Amennyiben érkezik egy ezt kimondó ítélet, a kormány inkább megpróbálja kimozogni. Én arra számítok, hogy megint valamifajta jogi kiskapukat fog keresni, illetve olyan praktikus megoldásokat fog gyártani, amelyek garantálják, hogy a továbbiakban is ki tudja kerülni, hogy az uniós szabályozás szellemisége fényében kezelje a menekültkérdést.”

Mélyebb, „paradigmatikus problémákat” lát Magyarországon Tóth Judit. Néhány másik országra és ránk is igaz, hogy egyszerűen nem tudják azt a szót kimondani, hogy bevándorlóországgá válunk, hiszen részesei vagyunk az uniónak, és az unió kívánatos célpont az Európán kívüli országok polgárai számára. „Tudjuk a szakirodalomból, hogy először minden bevándorlóország tranzitország volt. Nem célország, hanem olyan terület, ahol átvonulnak, hosszabb-rövidebb időt töltenek csak az emberek, de nem oda vágynak. De aztán apránként olyan infrastrukturális és politikai változásokat indítanak el, amelyek következtében célországgá válnak. Ezt a paradigmatikus változást nem kívánja Magyarország, és ez évtizedek óta tart. Mintha a szónak lenne valami varázslatos ereje: ha kimondjuk, egy csapásra megváltozik a helyzet, és annyira vonzók leszünk, hogy mindenki ide akar majd jönni.”

A másik oldalon pedig azt kellene valahogy feldolgozni – és ez is paradigmatikus kérdés –, hogy a migrációnak vannak árnyoldalai és vannak előnyei – teszi hozzá. „A bizottság 2015 májusa óta folyamatosan dolgozza ki azokat a tervezeteket és jelentéseket, amelyekben megfogalmazza, hogy új migrációs politikára van szükség, amelynek középpontjában a munkaerőpiac, a demográfiai változások állnak. – Vagyis mindaz, ami motiválttá teszi a vándorokat abban, hogy Európát válasszák, munkahelyet létesítsenek itt, családot hozzanak ide, iskoláztassák a gyerekeiket, vállalkozzanak és utána adót fizessenek. – Ezt nem akarja a magyar kormányzat. Azt gondolja, ha kinyilvánítja, hogy ez egy bevándorlóország, akkor azt is be kell vallania, hogy bizony a gazdaság különböző szegmensei, a szolgáltatóipar, az idősgondozás, az oktatásügy stb. profitál a bevándorlásból. Miközben most végig bűnbaknak lett kikiáltva, biztonságot fenyegető tényezőnek, elhárítandó, rossz jelenségnek az egész vándorlás.”

Hiába a szolidaritási mechanizmus, a frontországokat ez a fajta diskurzus, ezek a szavak foglyul ejtették – mondja a menekültügyi szakértő. Nem vallják be, hogy a vándorlásnak vannak legális és ennek megfelelően pozitív hozadékai is. Az unió hiába állítja, hogy a bevándorlás komplex kérdés, ami miatt új szakpolitikát kell kialakítani, ez évtizedek óta nem akar megszületni Magyarországon.

Mert bár bizonyos lépések elindultak 2010 előtt, de nem csak 2010 óta vannak meg ezek a politikai görcsök, hangsúlyozza. „2015-ig legalább az uniós szabályoknak való minimális megfelelést megtette Magyarország, valamilyen módon részesévé vált egy folyamatnak. Azóta nyilvánvalók a konfliktusok és a fékezés.”

Tóth Judit is a pénzügyi motiváció erejében bízik a magyar kormány hozzáállása kapcsán, de hozzáteszi: „Magyarország most keresztúton áll, hogy eldöntse, hogy kifele vagy befele az unióból és az integrációból. A pénznek van akkora szava, hogy változásokat tud elérni. Ha nem, akkor kell igazán aggódnunk.”