Húszmilliárd eurós hosszú távú ukrajnai katonai segélyről tárgyalnak az EU külügyminiszterei

Josep Borrell

Az Európai Unió külpolitikai főképviselője csütörtökön a külügyminiszterek támogatását kérte egy olyan tervhez, amely akár húszmilliárd eurót is juttatna Ukrajnának négy év alatt fegyverekre, lőszerekre és egyéb katonai segélyekre – közölték tisztviselők.

Josep Borrell javaslata része annak a törekvésnek, hogy hosszabb távú alapokra helyezzék Kijev európai támogatását az orosz inváziót követő késlekedés után. A nemzetközi színtéren egyre inkább megfigyelhető a trend hosszú távú biztonsági garanciák nyújtására Ukrajnának, ezt mutatja a G7-országcsoport tagjainak bejelentése is a múlt heti vilniusi NATO-csúcstalálkozón.

„Megvitatjuk, hogyan folytathatjuk Ukrajna támogatását hosszú távon” – közölte Borrell, amikor megérkezett a brüsszeli találkozóra.

„Bemutattam egy tervet annak érdekében, hogy a következő években biztosítsuk Ukrajna pénzügyi támogatását, ami meglehetősen jelentős összeget jelent majd. Remélem, a miniszterek támogatni fogják” – mondta újságíróknak.

Borrell nem volt hajlandó számadatokat közölni, diplomaták és tisztviselők azonban azt mondták, hogy javaslata – amelyről először a Politico számolt be – akár évi ötmilliárd euróval is növelné Ukrajna támogatását az EU által működtetett Európai Békekereten (EPF) keresztül.

Ehhez kapcsolódóan: Egymillió tüzérségi lövedéket szállít az EU Ukrajnának

A békekeret tavaly február óta már több mint ötmilliárd eurós támogatást különített el Ukrajnának. A többletfinanszírozás a 2024–2027 közötti időszakra vonatkozna.

A keret révén az uniós országoknak visszatérítik annak a pénznek legalább egy részét, amelyet fegyverek, lőszerek és egyéb katonai segélyek révén adnak az unión kívüli országoknak.

Borrell múlt hónapban kilátásba helyezte egy új készpénzes kassza létrehozását Kijevnek, és azt mondta, hogy ezt Ukrajna Védelmi Alapnak hívhatnák.

Mérföldkő

Az EU tavalyi döntése arról, hogy fegyverszállítmányokat finanszíroz egy háborúban álló országnak, mérföldkő volt a 27 tagú unió történetében, amely évtizedeken át a gazdasági és politikai együttműködésre koncentrált, és elkerülte a részvételt fegyveres konfliktusokban.

Az új javaslatról szóló megbeszélések azonban valószínűleg nem lesznek egyszerűek. Magyarország nem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő, ötszázmillió eurós részletét, amíg Ukrajna le nem veszi a feketelistáról a magyar OTP Bankot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy Budapest álláspontja hasonló lesz ezúttal is.

„Sem az eddig gátolt ötszázmillió, sem a most javasolt húszmilliárd esetében nem vagyunk hajlandók semmiféle tárgyalásra mindaddig, amíg az OTP ezen a listán szerepel” – mondta újságíróknak.

Ehhez kapcsolódóan: Ukrajna ideiglenesen levett öt céget a háborús szponzorok listájáról, az OTP nincs köztük

Borrell javaslata mellett több napirendi pont is szerepel azoknak a külügyminisztereknek a csütörtöki tanácskozásán, akiknek kormányai biztosítanák a pénzt. A diplomaták azt mondják, arra számítanak, hogy az EU kormányai fontolóra veszik a tervet az Európai Bizottság azon javaslatával együtt, amely ötvenmilliárd eurós gazdasági segélyt nyújtana Ukrajnának ugyanezen négy év alatt.

„Nem elég egyszerűen letenni a pénzt az asztalra – mondta Annalena Baerbock német külügyminiszter újságíróknak. – Logikusan és észszerűen össze is kell fűzni a dolgokat; ma erről beszélünk.”

A miniszterek csütörtökön várhatóan csak előzetes megbeszélést folytatnak, és majd az augusztus végén esedékes spanyolországi találkozón térnek vissza behatóbban a kérdésre – közölték tisztviselők és diplomaták.

Készült a Reuters összefoglalójának felhasználásával.