Egy újabb alkotmánymódosítás nyomán már 2024-ben egy napon lesznek az európai és az önkormányzati választások. A demokrácia alapintézményének, a választás szabályainak újabb átírása, ahogy eddig, most is a Fidesz aktuális hatalompolitikai céljait szolgálja. De mit jelent a magyar demokrácia szempontjából a jogrend folyamatos fölforgatása? Létezik-e jogbiztonság egy ilyen rendszerben, és milyen közös keretet biztosítanak a közösségnek a párhavonta módosuló jogszabályok?
Számításaink szerint 2010 óta huszonötödször módosítja a parlamenti fideszes kétharmad a választásokkal kapcsolatos sarkalatos törvényeket, illetve az alkotmány idevágó részeit. Ebben nincsenek benne a választásokat érintő, egyszerű feles többséget igénylő módosítások. (A Fidesz 2015. februártól, amikor Kész Zoltán időközi választáson győzött, három évig kétharmad nélkül kormányzott.)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője június 21-én benyújtott egy javaslatot az Alaptörvény módosításáról (ez lesz a tizenegyedik), miszerint összevonnák a 2024-ben esedékes európai parlamenti és önkormányzati választást. Az őszi önkormányzatit előrehoznák a tavaszi EP-választás idejére.
Besakkozni az ellenzéket
A módosítás hivatalos indoka a spórolás, politikai haszna és motiváltsága nyilvánvaló. A több pártból álló Fidesz-ellenzék így ugyanazon a napon, a két választáson lenne kénytelen külön-külön és egyszerre is indulni, ami bonyolult kommunikációs és politikai taktikai helyzetet teremtene számukra és szavazóik számára is.
A magyar belpolitika szempontjából kevésbé fontos EP-választáson ugyanis a pártok önállóan indultak volna, így ez a választás megmutathatta volna valós támogatottságukat, ami a pártösszefogás és közös jelöltállítás alapjául szolgálhatott volna az eredetileg fél évvel későbbi helyhatósági választásra.
Az önkormányzati választás célja az eddigi ellenzéki pozíciókat lehetőleg újakkal bővíteni a Fidesz polgármester- és helyi képviselőjelöltjeivel szemben, ami akkor lehet sikeres, ha nem aprózódnak el az ellenzékre adott szavazatok. A 2019-es önkormányzati választáson a tízezer lakosnál nagyobb városoknak (a 3177 magyarországi településből 167 ilyen van a budapesti kerületekkel együtt, ahol a magyar népesség majdnem fele él) valamivel kevesebb mint a fele ellenzéki lett. A 23 megyei jogú városból tízben lett ellenzéki a polgármester, a szintén 23 fővárosi kerületből 14 lett az ellenzéké, plusz a legfontosabb, a főpolgármesteri poszt.
Az Alaptörvény-módosítás a két, egymással ellentétes ellenzéki politikai stratégiát egy választásra (még ha külön szavazólapokon is) kényszerítené.
Megoldjuk! Megoldják?
Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója a Klubrádióban arról beszélt, hogy „ehhez fogjuk akkor a stratégiát illeszteni (…) Problémát okozhat, de ezt meg kell tudnia oldani az ellenzéknek.”
Gelencsér Ferenc, a Momentum új elnöke lapunknak adott interjújában nemrég nem kívánt foglalkozni az akkor még csak belengetett módosítással. Ugyanebben az interjúban lényegében hadat üzent az ellenzék kisebb pártjainak (MSZP, LMP, Párbeszéd). Az EP-választást jelölte meg annak eldöntésére, hogy milyen társadalmi igény van azok kínálatára, és kijelentette: „nem evidens, hogy az önkormányzati választásokon hatpárti összefogás lesz”.
A közös jelöltek helyosztója az alkotmánymódosítással elveszne, maradnak a közvélemény-kutatások által jelzett pártpreferenciák. Ez a kisebb pártok alkupozícióit javítaná, elsősorban az ilyen tárgyalásokon nagy rutinnal rendelkező MSZP-ét. A párt már a 2021-es ellenzéki előválasztás jelöltállítása előtti pártegyeztetéseken is jól fogott pozíciókat.
Ilyen kép már biztos nem lesz: közös ellenzéki tüntetés 2021. október 23-án
Mit léphetne erre az alkotmánymódosításra az ellenzék? – kérdeztük Kész Zoltán korábbi független parlamenti képviselőt, aki az előválasztás korai, Márki-Zay Péter győzelmét hozó szakaszában tanácsadója volt a későbbi miniszterelnök-jelöltnek.
Ő mindjárt leszögezte, hogy nem adna tanácsot a mostani ellenzéki pártoknak. „A választások az elmúlt két hónapban azt mutatják, hogy az embereknek elegük van ebből az ellenzéki politizálásból. A mostani pártok legnagyobb gondja az üzenetnélküliség, a politizálásnak nyomát sem láttuk náluk, csak a Fideszt reagálják le folyamatosan.”
Szerinte meg kell találni azokat a módszereket, amelyekkel meg lehet szólítani a politikából teljesen kiábrándult tömegeket. Erre szerinte legalkalmasabb egy új formáció lenne, amely szlovén mintára, a politikán kívülről érkezve alakulhatna meg.
„Ahol pedig meg tudod mutatni magad új pártként, az az EP-választás – mondta a volt képviselő. – Föladni az önkormányzati választást, meghagyni a civil szervezetek, helyi közösségek szintjén, és előjönni egy teljesen újjal az EP-választásra akár ideológiai, akár országos relevanciájú ügy vagy ügyek mentén.”
A választási törvény folyamatos alakítása
1990-ben a kormányprogram vitájában Orbán Viktor még azzal kritizálta a kormányt, hogy „Nem lehet évezredek alatt kimunkált stabil jogelveket rövid távú politikai célokhoz igazítani.” Ehhez képest az Országgyűlésben 2010-ben törvénykezési dömping indult el, amely hamarosan permanens alkotmányozással párosult. Az egyik legtöbb módosítás a választási jogszabályokban történt, mint írtuk, a mostani a huszonötödik lesz.
Az egyéni képviselői indítványként való benyújtással, a gyorsított eljárásban való elfogadással a jogalkotás folyamatából teljesen kiiktatták az egyeztetéseket (nem csak az ellenzékkel, az érintettekkel is), a hatásvizsgálatokat és sok esetben a nyilvánosságot is.
A Fidesz pár hét alatt fogadta el az új Alaptörvényt. Az alkotmányozó folyamat lényegi része az Országgyűlésen kívül, titokban, a Fidesz szakértői köreiben zajlott (Szájer József szerint ő írta a brüsszeli vonaton), kilenc nap alatt tárgyalta az Országgyűlés, de még a szavazás előtt is alapvetően módosították.
Az eddigi változtatások
A rendszerváltáskor kialakított választási rendszer a nagyszámú egyéni választói körzet (176) miatt erősen torzított a győztes párt irányába, és nagyon könnyen lehetett vele abszolút többséget elérni. Így tudta 2010-ben a Fidesz a listás szavazatok 52 százalékával, a szavazásra jogosultak szavazatainak 33 százalékával a mandátumok több mint kétharmadát megszerezni.
A törvényt a Fidesz 2011-ben azzal az indokkal módosította, hogy a parlamenti képviselők számát 386-ról 198-ra csökkentse. Kiegyenlíthette volna az aránytalanságokat, de nem ezt tette: az új törvény még inkább többségi formát öltött. Miután az egyéni körzetekben a mandátumok 45 százalékának sorsa a győztes mindent visz elve alapján eldőlt, az arányosság alkotmányos szempontját a listás mandátumok biztosították. A 2011-es törvénymódosítás eredményeként a megyei listákat teljesen megszüntették, az egyéni körzetekből származó mandátumok aránya 53 százalékra nőtt.
Újrarajzolták az ország összes választókerületét is. Az inkább a Fideszre hajló körzeteket egyben hagyták, a többit viszont átszabták, a stabil jobboldali választókerületek így megerősödtek, a billegő választókerületek pedig jobboldalibb karakterűvé váltak
A Fidesz megszüntette a választás kétfordulós rendszerét is. 1990 óta a két választási forduló között létrejövő, a pártok megállapodásai alapján zajló visszalépések érdemben formálták a végeredményt, így kerülhetett kormányra 1998-ban a Fidesz. A második választási forduló megszüntetése azt a célt szolgálta, hogy a Fidesszel szemben álló kisebb pártok között ne jöhessen létre együttműködés. Ez a 2019-es önkormányzati választásig sikerült is.
Az aránytalanságot tovább növelte az úgynevezett győzteskompenzáció, amely a győztes egyéni jelölt után további töredékszavazatokkal jutalmazta a jelölt pártját. Míg korábban a kompenzáció arra szolgált, hogy a győztes mindent visz elve miatt hátrányba került egyéni jelöltek pártját kompenzálja, most a győztes pártot jutalmazta tovább. A győzteskompenzáció hat olyan mandátumot juttatott a Fidesznek, amelyek a demokratikus kompenzáció elve alapján más pártokat illettek volna meg.
A szavazati jog megadása a kettős állampolgároknak szintén mandátumokat eredményezett a Fidesznek. A kormány intenzíven toborzott közöttük, és diszkriminatív választási szabályozást vezetett be javukra a külföldön dolgozó magyarokkal szemben.
Megváltoztak a jelöltállítás feltételei és a jelölteket illető állami pénzügyi kampánytámogatás rendszere is, ami kamupártos visszaélések melegágya lett.
A Fidesz megváltoztatta a politikai reklámok szabályozását is, miközben a kormány zavartalanul népszerűsíthette a mögötte álló párt politikáját az elektronikus médiumokban (is). Például a 2014-es választási kampány idején egyetlen kereskedelmi tévé és rádió sem biztosított műsoridőt a versengő pártoknak.
Az óriásplakát-piac nagy részét a Fidesz-közeli üzletemberek szerezték meg (először még Simicska Lajos), a villanyoszlopokon elhelyezhető plakátokat értékesítő céget először csődközelbe juttatták egy törvénnyel, majd felvásárolták – ezután el is törölték a korábbi törvényt.
A 2018-as választásokig a Fidesz még azon dolgozott, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki pártok közötti koordinációt. Egy törvénymódosítás bevezette, hogy ha egy párt akár csak egyetlen helyen is visszalépteti jelötjét egy másik javára, hatalmas kampánytámogatástól esik el, több jelölt visszaléptetésével pedig sávosan növekedik az elvont összeg. A 2022-es választás előtt már egy listára kényszerítette őket azzal, hogy 71-re emelte az országos lista állításához szükséges egyéni jelöltek számát.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelési missziója a 2018-as választásokról azt írta, hogy az országgyűlési választásokat az állam és a kormánypártok anyagi forrásainak jelentős átfedése határozta meg, „aláásva a jelöltek lehetőségét arra, hogy egyenlő feltételek mellett versengjenek”.
A különböző törvényekben elhelyezett, a választásokat is érintő szabályok jelentős torzítást eredményeztek a választási eredményekben a választói akarathoz képest.
A jogalkalmazás szétesett
Statisztikai adatok és elemzések számszerűen mutatják 2010 óta a jogalkotás előkészítetlenségét és ebből következően a jogszabályok rossz/romló minőségét (például a jogalkotás radikálisan gyorsuló ütemére vagy a jogszabályok módosítására vonatkozó adatok).
A magyar jogalkotás minősége című kötet (szerkesztette Sebők Miklós, Gajduschek György és Molnár Csaba) elemzései szerint a törvényjavaslatok tárgyalására fordított idő átlagos hossza 1994 és 2002 között közel három hónap volt, a következő két ciklusban még mindig két hónap, és a 2010 utáni másfél hónapos átlagérték a 2014–2018-as ciklusra úgy változott, hogy már minden negyedik törvényt három napon belül fogadtak el. „Ennyire rövid idő alatt nincs lehetőség a jogszabály alapos megvitatására, az érvek ütköztetésére és ezzel a döntés kikristályosítására, minőségének javítására” – szerepel a kötet egyik tanulmányában.
„Amikor elkezdtem, akkor a szakmai része [a munkának] elég túlsúlyban volt. Hatvan-hetven százalék volt a szakmai rész, a többi politika. Mára már bőven a 80:20-at súroljuk (az előbbi a politika). A töréspont 2010 volt.”
„A kormányzat ettől a gyorsaságtól saját magát kényszeríti folyamatos korrekciókra. […] Ez azért a társadalom szempontjából is fontos és negatív hatás.”
„Már az, hogy három-négy hónaponként módosítasz egy jogszabályt, az nem eredményezhet a gazdasági szereplők részéről optimális hozzáállást.”
„A jogalkalmazás szétesett. Az állandó jogszabályváltozások szétzilálták az egységes jogalkalmazást.”
Régóta a kormányzati törvény-előkészítésben dolgozó minisztériumi közigazgatási szakemberek mélyinterjúiból idéztünk. Ezek igazolják, hogy „a szakértelem vagy bármilyen elemzés értelmetlen a politikák kialakításának folyamatában.” A kormányzati tevékenység szakmaisága tekintetében az EU tagállamai között Magyarország az utolsó előtti helyen állt.
„A központi politikai akaraton túl semmilyen más szempont nem kaphat teret, legyen szó hivatali szakértelemről, társadalmi csoportokról, az érintettek elvárásairól. A döntések hatalompolitikai szempontjai a meghatározók (…) a hatalmi elit (rövid távú) politikai céljai felülírják a társadalom hosszú távú szempontjait” – szerepel az egyik elemzésben.
A Fidesz választásokon szerzett többségét korlátlan mandátumként értelmezi. A társadalmi konszenzus hiányzik alapvető törvények, így az Alaptörvény mögül is.
A Fidesz tehát a saját választási kilátásainak fényében folyamatosan változtatja a törvényeket. Milyen hatással van ez a magyar jogállamra, a választók viszonyára a jogrendszerhez és magára a demokráciára?
Jakab András jogtudós tavaly lapunknak adott nagyinterjújában a Fidesz jogalkotását politikai voluntarizmusnak nevezte, amelyet a határtalan pragmatizmus jellemez. „A fő irány a hatalomra vonatkozó tényleges korlátok leépítése és ezzel párhuzamosan a társadalomra nehezedő kontroll növelése. Ezek ellentmondanak a jogállami alapgondolatnak (…) Nincs alkotmányelméleti vízió sem, csak rögtönzés a mindenkori aktuális napi igények vagy adott esetben a tervezett középtávú hatalompolitikai tervek szerint. Erre példa az, hogy ha a rezsimnek nem kedves emberek ülnek egy független intézményben, akkor annak a hatásköreit lecsökkentik vagy az intézmény függetlenségi garanciáit leépítik. Aztán miután kicserélik a személyzeti állományt, ugyanannak az intézménynek megerősítik a függetlenségét, akár a hatásköreit is.”
Körösényi András politikatudós lapunknak tavalyi interjújában is, most pedig egy, a NER-elit előtt elmondott, a Válaszonline.hu által közölt beszédében azt mondta, hogy „az Orbán-rezsim permanens intézményátalakító hevülete vetekszik az egykori reformkommunistákéval, noha az vitatható, hogy mindez valamiféle jobbos társadalommérnökösködés vagy a tiszta voluntarizmus eredményeként történik-e.” Szerinte az önkényes módon működő hatalom nem tartja tiszteletben a fennálló törvényeket, konvenciókat, eljárási szabályokat, hanem folyamatosan felülírja azokat, kiszámíthatatlanná téve a hatalomgyakorlást. „Ezt mutatta a 2010-es évek első felének permanens alkotmányozása, később számos törvényhozási terület, a rendkívüli jogrend kiterjedt alkalmazása vagy például az idei pedagógussztrájk rendeleti úton történő ellehetetlenítése.”
Lehetnének előnyei is
„Ahogy az ellenzéki pártokat elnézem, valójában előnyükre válna most egy olyan reform, amely megmentené őket attól az illúziótól, hogy az EP-választásokat felhasználhatják egy állami költségvetésből támogatott, más tekintetben tét nélküli háziverseny céljára. Kétéves távlatban se nagyon látok a pártközpontokon kívül olyan százezreket az országban, akik szeretnének egy ilyen O1G-háziversenyen voksolgatni” – értékelte blogján a tervezett törvénymódosítást Tóka Gábor választási szakértő.
Attól függetlenül, hogy a választási szabályokat nem ahhoz kellene szabni, hogy valamelyik politikai oldalnak éppen mi lenne jó, Tóka Gábor azt jó gondolatnak tartja, hogy az EP- és az önkormányzati választások legyenek ugyanakkor. Nem a költségcsökkentés miatt, hanem mert „ennek az árukapcsolásnak nincs olyan előre látható és valóban antidemokratikus ágenda- és kampánypénzügy-torzító hatása, mint a tavaly ősszel (roppant oktalan ellenzéki javaslatra) bevezetett népszavazás–parlamenti választás kombinációs lehetőségnek. Ezzel szemben valódi pozitívuma lenne, ha növeli a részvételt.”
Emlékeztetett arra is, hogy az 1998-as önkormányzati választás időpontját is előrébb hozta az akkor kétharmaddal kormányzó szociálliberális koalíció – egyébként ellenzéki támogatás nélkül.
A mostani ellenzék helyzetét biztosan nem segíti a döntés, főleg mert ezzel párhuzamosan a Fidesz jelentősen csökkenteni készül a pártfrakciók támogatását is (a kormánypárti kampány ezenfelül bőven hozzáfér a költségvetéshez), és a historizálása miatt ellenzéki élcelődés tárgyává lett régi/új közigazgatási elnevezések (vármegyék és főispánok) mögött újabb csorbítása készülhet az autonómiát egyébként is csak nyomokban tartalmazó önkormányzatiságnak.
De ennél is nagyobb és hosszabban ható gond, hogy az egyébként is mélyen megosztott társadalomban a közösség alapvető demokratikus együttműködési szabályainak folyamatos faragása tovább szűkíti, jelentékteleníti a közös teret, közös kultúrát.