Mindkettőnek ez az első – Rishi Sunak ma találkozik Károly királlyal

A Konzervatív Párt új vezetője és Nagy-Britannia következő miniszterelnöke kollégái köszöntésére reagál 2022. október 24-én a párt londoni székháza előtt, miután kiderült, hogy ő nyerte meg a versenyt a pártelnöki székért

A 42 éves Rishi Sunak ma hivatalosan is Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz, miután megnyerte versenyt a Konzervatív Párt vezetői posztjáért. Személyében először kerülhet az ország legmagasabb politikai tisztségébe indiai bevándorlók gyermeke. Károly szintén először találkozik a szigetország új miniszterelnökével királyként.

A Buckingham-palotában találkozik Károly királlyal, mielőtt az Egyesült Királyság első ázsiai származású miniszterelnökeként elfoglalja a Downing Street 10. alatt a kormányfői rezidenciát, amely előtt várhatóan londoni idő szerint 11:35-kor mondja el első miniszterelnöki beszédét.

Előzőleg azonban még Liz Truss leköszönő kormányfő elnököl utolsó kormányülésén, mielőtt 10:15-kor benyújtja hivatalos lemondását a királynak.

Miután a tory képviselők hétfőn megválasztották, Sunak arra figyelmeztette az országot, hogy „mély gazdasági kihívással” néz szembe, de megígérte, hogy feddhetetlenül szolgálja majd Nagy-Britanniát. A Munkáspárt, a Skót Nemzeti Párt, a Liberális Demokraták és a Zöld Párt felszólítása ellenére kizárta az előrehozott parlamenti választásokat. A BBC szerint ijesztő feladat vár rá – az Egyesült Királyság negyven éve legmagasabb inflációjának leküzdése és a Tory Párt egyesítése.

„Új korszakot jelölő mérföldkő”, hogy Rishi Sunak lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke – mondta Joe Biden amerikai elnök a dívali, a fények ünnepe alkalmából. Egy hétfő esti washingtoni rendezvényen arról beszélt: számít, hogy most először kerülhet az ország legmagasabb politikai tisztségébe színes bőrű, aki egyben indiai bevándorlók gyermeke.

„Pont az Egyesült Királyság az, ahol, mint ma megtudtuk, Rishi Sunak lett a miniszterelnök. Ahogy a bátyám mondaná, ezt kapd ki!” – fogalmazott Biden.

„És a Konzervatív Pártból... Elképesztő. Új korszak kezdetét jelző mérföldkő. Ez számít, ez igenis számít.”

A dívali, a Fények Fesztiválja a hinduk, szikhek és dzsainok ötnapos ünnepe, amelyen a jónak a gonosz felett aratott győzelmére emlékeznek.

Ehhez kapcsolódóan: Rishi Sunak volt pénzügyminiszter lesz az új brit kormányfő

Rishi Sunak nagyszülei Pandzsáb államban éltek, mielőtt az indiai szubkontinenst két országra, Indiára és Pakisztánra osztották fel, amikor 1947-ben a brit gyarmati uralom véget ért.

Családja a hatvanas években telepedett le az Egyesült Királyságban, ő pedig 1980-ban született Southamptonban.

Hatalomra kerülése büszkeség tárgya Indiában, az ország vezetője, Narendra Modi különleges kívánságokat küldött neki az ünnepre, és élő hídnak nevezte az Egyesült Királyság és az indiaiak között.

Twitter-üzenetében így fogalmazott: „Amint Ön az Egyesült Királyság miniszterelnöke lesz, alig várom, hogy szorosan együtt dolgozhassunk a globális kérdéseken, és megvalósíthassuk a 2030-as ütemtervet.”

„Különleges dívaliköszöntést küldök az Egyesült Királyságban élő indiaiak élő hídjának, miközben modern partneri viszonnyá alakítjuk át történelmi kapcsolatainkat.”

Sunak szavazás nélkül nyerte meg a Konzervatív Párt vezetéséért folytatott versenyt, miután riválisai, Penny Mordaunt és Boris Johnson kiestek, így ő váltja Liz Trusst kedden a Downing Street 10.-ben.

Az indiai médiát lenyűgözte győzelme, az Újdelhi Televízió arról beszélt, hogy „India fia emelkedik a birodalom fölé”, az India Today hírcsatorna pedig az Egyesült Királyság gazdasági és politikai felfordulásán gúnyolódva és a hindi kifejezést használva az indiai származásúakra azt mondta, hogy „a megtépázott Nagy-Britanniának nagy »desi« főnöke lesz.”

Készült a BBC és a DPA tudósításainak felhasználásával.