„Mit jelent az, hogy kívánság?” – Az afgán téglagyárak gyerekmunkásai
A téglagyári kemencékben még a felnőttek számára is kemény körülmények uralkodnak, mégis négy-öt éves gyerekek dolgoznak a családjuk mellett kora reggeltől sötétedésig a nyári hőségben
A gyerekek a téglagyártás minden lépésében részt vesznek. Vizeskannát cipelnek, hordják a sárral teli fa téglaformákat, aztán száradni hagyják őket a napon. Megrakodják és tolják a szárított alapanyaggal teli talicskát a kemencébe, majd visszatolják téglával megrakva. A kemencében elégetett parázsló faszénből szabad kézzel szedegetik ki a még használható darabokat, belélegezve a kormot, és sokszor a bőrüket is megégetve
Amikor az AP tudósítója játékról kérdezte őket, csak mosolyogtak és vállat vontak. Nem tudták, mi az. Csak néhányan jártak iskolába
A tizenkét éves Nabila öt-hat éves kora óta dolgozik a téglagyárban. Néhány évvel ezelőtt egy rövid ideig járhatott iskolába is Dzsalálábádban, ahova szeretne visszamenni, de nem tud; családjának szüksége van a munkájára a túléléshez – mondta
A munkások minden ezer elkészített tégla után négy dollárnak megfelelő összeget kapnak. Egy felnőtt egyedül nem tud ennyit elkészíteni egy nap alatt, de ha a gyerekek segítenek, a munkások szerint napi 1500 téglát tudnak gyártani
A Save the Children által végzett felmérések szerint decemberről júniusra 18 százalékról 22 százalékra nőtt azoknak a családoknak az aránya, akik azt állították, hogy egy gyermekük dolgozik. Ez azt jelenti, hogy országszerte több mint egymillió gyermek végez munkát
A Save the Children által végzett felmérés rámutatott a megélhetés nehézségeire is. Júniusban a megkérdezett családok 77 százaléka számolt be arról, hogy az egy évvel ezelőttihez képest jövedelme legalább felét elvesztette, szemben a decemberi 61 százalékkal
Ha feltámad a szél, porfelhő csap le rájuk a hőségben. Ilyenkor a gyerekek alig tudják kinyitni a szemüket, de dolgoznak tovább. „Hozzászoktunk – mondta egyikük. Aztán: – Siessünk, fejezzük be” – tette hozzá egyik társának
A gyárak körüli táj sivár és kopár, a kemencék kéményei fekete, kormos füstöt eregetnek. A családok romos vályogházakban élnek. A legtöbbjük napi étkezése teába áztatott kenyérből áll
Amikor a kilencéves Mohabbattól megkérdezte az AP tudósítója, mit kívánna, ha lehetne, először visszakérdezett: „Mi az a kívánság?” Miután elmagyarázták neki, egy pillanatra elhallgatott és elgondolkodott. „Szeretnék iskolába járni és jót enni – mondta, majd hozzátette: – Szeretnék jól dolgozni, hogy legyen egy házunk”