Korábban a kárpátaljai Beregszász városa, 2020-tól a Beregszász központú kistérség polgármestere, Babják Zoltán nemrég a frontra látogatott. Humanitárius segélyt és egy felújított pick-up terepjárót vitt a 128-as kárpátaljai dandár katonáinak. Ennek kapcsán kerestük meg, és kérdeztük arról is, hogy nincs-e kettős nyomás alatt a magyar kormányzati támogatásokért hálás kárpátaljai magyarság Orbán Viktor ukrán–orosz politikája miatt.
A Beregszászi kistérség negyvenkétezer lakosának mekkora hányada magyar?
Beregszász ötven–ötven százalékban ukrán és magyar, a kistérségben pedig hetven százalék magyar és harminc százalék ukrán él egymás mellett békességben.
Úgy tudom, ön az első kárpátaljai polgármester, aki a fronton járt. Miért?
Nem ismerem polgármester-kollégáim utazási szokásait. Én ígéretet tettem a hozzátartozóknak és azoknak a katonáknak, akik itthon voltak, hogy segítem majd őket, ahogy tudom. Ehhez szükséges volt, hogy pontosan lássam a helyzetet, hogy tudjak hasznos lenni a közösségem számára. Nekem fontos volt, hogy lássam, mik történnek ott a katonáinkkal. Nekem roppant fontos volt ez a kézfogás, ez a beszélgetés. És nekik is fontos volt, hogy érezték a közösség támogatását.
Hány polgára van most besorozva az ukrán hadseregbe?
Nem rendelkezik senki erről publikus információval.
Hány halottjuk van?
Az az emlékmű, amit heteken belül fel szeretnénk állítani Beregszász belvárosában, tizenhat elesett katonát számlál a Beregszászi járásból, aminek Bátyúban kezdődik az északnyugati határa, és Várinál vagy Sárosoroszinál, Csetfalvánál végződik. Az innen behívott katonák hősi halált halva írták be magukat a történelmünkbe, és ezeknek a hősöknek a tiszteletére építünk egy emlékparkot.
Ez a tizenhat elesett etnikailag magyar volt?
Én azt szoktam mondani, hogy közülük mindenki beszélt magyarul. Magyar volt, vagy nem, ez ugye a mi országunkban nincs jegyzés alá helyezve. A személyigazolványokban nincs nemzetiség. Természetesen mindegyik ukrán állampolgár volt, és mindegyik beszélt magyarul, ezeknek a személyeknek jelentős része magyar lehetett.
Babják Zoltán (b) egy frontharcossal
Polgármester úr, beszéljen egy kicsit a saját benyomásairól. Mit tapasztalt a fronton?
A személyes kézfogás azt jelentette számomra, hogy ezek az emberek meg szeretnének felelni, mindenki szeretne élni, mindenki szeretne épen és egészségesen hazajönni a családjához. Mindenki hősiesen küzd azért, hogy minél hamarabb vége legyen ennek a háborúnak, és egészségben haza tudjon jönni. Megfoghassa a gyerekének a kezét, megölelhesse a feleségét. Ez volt a legfontosabb, amit ott meg tudtam jegyezni és amiben tudom őket segíteni, technikai eszközökben, rádióállomásokban – bármi olyanban, ami segíthet a túlélésben, meg fogom tenni számukra.
A magyarok korábban a 128-as hegyi dandárban szolgáltak. Most mennyire vannak együtt a fronton?
Olyan kérdést tesz fel nekem, amire nem lehet válaszolni. A 128-as dandár kárpátaljai, tehát békeidőben is Kárpátalján van a bázisa. Ők végzik most az egyik legnehezebb feladatot, közel vannak a demarkációs vonalhoz. Velük is tudtam találkozni. Éreztem azt a vágyat, hogy mindenki felemelt fővel tudjon hazajönni, nem úgy, hogy a bajtársai kint maradtak a fronton. Ez már egy különleges kapcsolat, mindenki azt szeretné, hogy mindenki együtt haza tudjon onnan jönni úgy, hogy az agresszort visszaűzik a határvonal mögé.
Mondta, hogy a demarkációs vonalhoz közel vannak. Az elmondható, hogy Bahmutnál vagy máshol?
Nem.
Akkor azt sem tudhatjuk meg, hogy ön konkrétan hol járt?
Nem tudok erre publikusan reagálni.
Rendben. Megérkeztek, ön találkozott – természetesen nem kérdezem, hogy milyennel – azokkal az újabb nyugati fegyverekkel, amelyek előfeltételei az ukrán ellenoffenzívának?
Ez egy olyan kérdés, ami nem tartozik egy önkormányzati vezető kompetenciájához.
Rendben. Akkor olyat igyekszem kérdezni, ami mint a közösség egyik vezetőjének a kompetenciájába tartozik. Van-e a kárpátaljai magyarokkal szemben gyanakvás Ukrajnában Orbán Viktor politikája miatt?
Szerintem ezt az utcán kellene megkérdezni. Én azt tudom elmondani, hogy a magyar kormány hatékony és rendszeres támogatást ad a kárpátaljai magyarságnak úgy egészségügyben, oktatásban, mint fejlesztésekben, és a magyarság ezeket a fejlesztéseket folyamatosan érzékeli a saját bőrén, akár az oktatási intézményeink modernizációjában vagy a kórházuk felújításában, most a Vérke-kotrási program folytatásában.
Kistérségünk számára is és a kárpátaljai magyarok számára is ez a támogatás roppant fontos. Kárpátalja Ukrajnának az egyik legelmaradottabb, depressziós régiója, ez a háború előtt is így volt. Az, hogy gazdaságilag mi létezünk, ennek köszönhető, és ha nem lett volna ez a magyar támogatás, lehet, hogy még több magyar család hagyta volna el Kárpátalját.
Ezért roppant fontosnak tartom, és ami rajtam múlik, mindent szeretnék megtenni érte; a kárpátaljai magyarok szerintem azt szeretnék, hogy a két főváros, Budapest és Kijev között stabilizálódjon a viszony, partneri legyen a viszony, és Magyarország abban segítsen, amiben tud vagy akar. Ukrajna pedig meg kell hogy köszönje azt a segítséget, amit tud adni bármelyik ország, akár Argentína, akár az Egyesült Államok, akár bármilyen afrikai ország. Ukrajna szerintem a lehetőségének megfelelően el kell hogy fogadja ezt a segítséget, és meg kell hogy köszönje, mert minden segítség, akár szociális, akár ökumenikus, akár humanitárius, segíti a győzelmet.
A középen álló Babják Zoltán balján Fegyír Sándor, a „lövészárkok professzora”, ahogy a polgármester nevezi posztjában
Ez egyértelmű, csak arra irányult a kérdésem, hogy – elismerve, hogy a magyarországi támogatás nagyon sokat jelent a közösség megmaradása szempontjából is – nem helyez-e a kárpátaljai magyarokra nagy nyomást, hogy Orbán Viktor két nappal ezelőtt is azt mondta: az ukránok nem győzhetnek. Tehát nincs-e erős prés között a kinti magyarság? Egyfelől rengeteg támogatást kaptak, kapnak Magyarországról, másfelől Orbán Viktor politikája a háború kapcsán nem feltétlenül Ukrajna kedvére való.
Nem érzek kompetenciát a szerepemben arra, hogy bármilyen formában értékeljem ezt. Én egy önkormányzati vezető vagyok, és nagyon nagy felelősséggel kell kezelnem az interetnikus harmónia erősségét. Én azért dolgozom, hogy itt egymás mellett kiválóan tudjanak dolgozni és élni azok a családok, akik ide születtek és itt dolgoznak, és a menekülteknek is létre tudjuk hozni azokat a feltételeket, hogy otthon érezzék magukat. Számomra ez a fontos, nem pedig az, hogy kommentáljam bármilyen európai vezető nyilatkozatát. Engem az érdekel, hogy itt a túlélésünkhöz milyen segítséget és ki tud adni. Számomra ez a legfontosabb.
Világos. Említette előbb, hogy elindult a folyó megtisztítása. Tehát az az 1,2 milliárd forint, amit Magyar Levente államtitkár 2020-ban ígért meg, megérkezett a térségbe?
Ezeket a kotrási munkálatokat magyar vállalkozó végzi. A beregszászi önkormányzat, illetve a kistérség vagy a megye nem kapott támogatást.
A Vérke egy csatorna, a rehabilitációjához szükséges folyamat egyelőre még a Beregszászi kistérségen kívül működött, de a napokban tárgyaltam egy kiváló mérnöki stábbal, hogy meghatározzuk a technikai feltételeit annak, mikor tudják végre elkezdeni ezeket a munkálatokat. Ezt várom, és bízom benne, hogy amit városunk kiváló barátja, Magyar Levente nyilatkozott, az folyamatban van, és mihamarabb át is tudjuk adni az első szakaszát a kotrásnak. De ez még több hullámban kell hogy megtörténjen, még nagyon sok dolgunk van ahhoz, hogy ezt a csatornát rehabilitáljuk.
Akkor a mostani szakasz még nem magyarországi támogatásból zajlik?
Én azt mondtam, hogy a Beregszászi kistérség területén munka végezve még nem volt. A Beregszászi járás területén, tehát a szomszédos kistérség területén volt, és lesz egy egyeztetésünk, ahol a technikai paramétereket megbeszéljük a mérnökökkel, hogy honnan kezdjük majd a Beregszászi kistérség területén lévő kotrást. Tehát a forrás, a pénz nem jön ide, de nekünk az kell, hogy a munkát elvégezzük. A magyar kivitelező csapat megkapja a város, illetve a kistérség teljes támogatását ahhoz, hogy ezt a munkát kiválóan el tudja majd végezni.
Mit jelent majd önöknek a szeptembertől életbe lépő új ukrán oktatási törvény?
Igen, vannak változások az ukrán oktatási törvényben, amelyek kiszorítják a magyar nyelv használatát az oktatási rendszerből, és olyan feltételeket szabnak meg, amivel át kellett alakítani az oktatási hálózatunkat, az intézményeinket. Természetesen ez nagyon felelősségteljes, nehéz munka, de leszögezném, hogy mi önkormányzat, nem civil szervezet vagyunk, tehát mi az ukrán törvényeket betartjuk és betartatjuk. Nekem ez a feladatom. Ha ilyen törvényt fog alakítani az ukrán miniszteri kabinet vagy a parlament, mi ezeket a törvényeket fogjuk betartani.
Hogy látja, hány helyen fog megszűnni a járásban vagy a kistérségben vagy akár Beregszász városában a magyar nyelvű oktatás?
Nem fog megszűnni sehol a magyar nyelvű oktatás. Nem ez a fő csapásvonal, ami miatt aggódni kell. Itt a lefedettségről van szó: a tantárgyaknak a mennyisége, minősége változik, és az oktatás nyelve. A magyar oktatás mindenhol meg fog maradni. Természetesen vannak a kistestületben ukrán iskolák, ahol nem is volt magyar oktatás.
Minden iskolában lesz magyar oktatás bizonyos mennyiségben, és bizonyos osztályokon felül már csak ukránul lehet ugyanazokat a tantárgyakat előadni. De ez egy külön interjúnak lehetne a tartalma.
Vannak olyan hírek itt, Magyarországon – erősítse vagy cáfolja meg –, hogy a magyarokat a mozgósítás jobban érinti, mint más népcsoportokat Ukrajnában. Igaz ez?
Erre a kérdésre már nagyon sokszor válaszoltam. Kijevben nem tudnak száz főre eső ugyanennyi magyart behívni, mert ott nincsenek. Ha egy olyan faluba hoznak behívókat, ahol csak magyarok laknak, akkor azt valaki úgy kommunikálja, hogy száz százalék magyart hívnak be. Ez így van, mert ebben a faluban csak magyarok laknak.
Itt a probléma az, hogy a behívás több hullámban történt meg, és nagyon sok magyar családnak a férfi katonaköteles tagja elhagyta Kárpátalját, elhagyta szülőfaluját. Ezért itt a behívási terveket nem tudja a hadkiegészítő teljesíteni, noha olyan városokban, mint Lemberg, Kijev, Ivano-Frankivszk, a mennyiséghez kötött behívási programokat órákon belül teljesítették.
Meg kell érteni, hogy egy nagyvárosban, Kijevben most azért nem osztanak behívókat, mert ott a milliós városra számított kontingensnek megfelelően teljesítették a régi kvótákat. Tehát a válaszomban a legfontosabb mondat az, hogy a Beregszászi kistérség területén a behívás ugyanúgy érint ukránokat, mint magyarokat.
Ön mennyire becsüli azon katonaköteles magyar férfiak arányát, akik elhagyták az országot?
Nincs erről használható adatom.
De mit érez?
Elég soknak érzem.
Nem fogják ezért az ukránok árulónak tartani az elmenekülőket, amikor visszamennek majd?
Ez egy kényes kérdés. Nagyon sok orosz anyanyelvű, ukrán anyanyelvű, zsidó nemzetiségű, roma nemzetiségű, örmény, szlovák és cseh hagyta el Kárpátalját, Ukrajnát és egymást.
Nem az árulásról szól a történet, hanem arról, hogy a család hogyan élte meg a háború első heteit. Lehet, hogy nem a férfi döntésén múlott az, hogy bevonul-e, hanem a család szociális, gazdasági helyzetén: hogy csak úgy tudja egyben tartani a családot, hogyha lakóhelyet változtat.
Ezért ennek a dolognak az értékelését minden családnak a saját belátására bíznám. Nem szeretném, hogy bárki más osztályozza a másik nemzetnek a tevékenységét, hogy hogyan viselkedik háborúban. Ez egy nagyon kényes dolog, és ezt a háborút olyan katonák kell hogy az ország javára megnyerjék, akik megfelelő kiképzést, megfelelő háttérbiztosítást kapnak, és megfelelő anyagi támogatást is.
Mit jósol a magyar közösségnek? Már csak 130 ezerre becsülték a háború előtt a kárpátaljai magyarok számát, elég lesz-e ez ahhoz, hogy a magyar identitás átadható legyen?
Engedje meg, hogy emlékeztessem arra, hogy mi történt a málenkij robot ideje alatt. Nézze meg, hogy a történelem 1944-ben hogy gyűjtötte össze a 18 és 60 év közötti férfiakat, és szállították ki őket Kárpátaljáról egészen Donyeck megyéig, ahol most a harcok folynak, ami most már nincs is ukrán felügyelet alatt. Az összes valamire képes férfit, aki sváb és magyar nemzetiségű volt, bevagonírozták és elszállították ebből a gyönyörű térségből.
De ez a közösség annyira erős, hogy képes volt két generációja alatt visszaépülni, és nem olvadt be abba a közösségbe, ami mellette van, hanem egymás kultúráját megélve, egymás kezét fogva mentek előre.
Itt, Beregszászban egy csodálatos református templom – sokkal kevesebb hívővel – tölti fel a padjait, ahogy a római katolikus templom is. Fantasztikus túlélőkészsége van ennek a népnek. Ez a nép nagyon erős, és nagyon büszke vagyok, hogy én lehetek a polgármestere ennek a kis közösségnek, amely túl fogja élni ezt a háborút, az identitását meg fogja tudni tartani, és március 15-ét ugyanúgy fogjuk ünnepelni, mint ahogy idáig is.