Most különösen rossz megbetegedni; újra elnapolhatják a műtéteket

A Győr-Moson-Sopron megyei Dör településen oltanak 2021. január 30-án

Kitartóan nő a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma. Egy nap alatt csaknem 8,5 ezer új fertőzöttet találtak. Zacher Gábor Poncius Pilátushoz hasonlította a kormányt, amiért ismét másokra próbálja áthárítani a járványkezelés felelősségét. Újra halaszthatják a műtéteket és átszervezhetik a megyei kórházi ellátást.

A járvány 98 újabb magyar áldozatát jelentette be az állam szerdán. Az összes közvetlen áldozat száma így 31 619 embernél jár Magyarországon. Előző nap emellett 8434 új fertőzöttet is igazolt az állami rendszer.

Erősen emelkedik a kórházba kerülő betegek száma is. Jelenleg 4830 koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük 463 ember állapota olyan súlyos, hogy lélegeztetőgéppel tartják életben.

Egy keveset gyorsult az oltási tempó az előző hónapok átlagához képest, előző nap nagyjából négyezer ember kapta meg az első oltását. Összesen 5 millió 982 ezer ember kapott legalább egy oltást Magyarországon, ők egyébként majdnem mind több oltást is kaptak már.

Elhalaszthatják a műtéteket

Az állam újra elrendelte, hogy a halasztható műtéteket elnapolhatják ismeretlen számú kórházban. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) árulta el a HVG kérdésére.

Azt is megerősítették, hogy nemcsak a halasztható műtéteket napolhatják el egyes kórházakban, hanem – a korábbiakhoz hasonlóan – a megyei ellátások átszervezésére is sor kerülhet. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy egyes intézményekben nem lesz olyan szakellátás egy ideig, amilyen korábban volt, messzebbre kell menniük a betegeknek.

Ehhez kapcsolódóan: Megugró várólisták: akad műtét, amire két és fél évet kell várni

Nem csak a műtétek elmaradása okozhat gondot, ha egyre több szűkös egészségügyi erőforrást próbál az állam átcsoportosítani a koronavírusosokra.

Az ősszel mutatták be hazai kutatók, hogy ötezerrel kevesebb rákos megbetegedést azonosítottak a járvány alatt Magyarországon, mint általában. Ez 1300 tüdőrák-, 2300 vastag- és végbélrák- és 1400 emlőrákesetet jelent. Ők valószínűleg ettől még rákosak, csak nem ismerték fel, ezért nem kapnak kezelést.

Ehhez kapcsolódóan: Kásler szerint mindenkit elláttak, mégis ötezerrel kevesebb az új rákbeteg

Kásler Miklós miniszter nem értette ezt. Pontosabban úgy reagált, hogy „nem is tudja értelmezni”, hogy lenne ötezer fel nem ismert magyar beteg. Szerinte ez csak az ellenzék kampányfogása, és szakmailag „értelmezhetetlen”.

Ehhez kapcsolódóan: Hónapok óta nincs mammográfiás szűrés a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban

Zacher szerint mossa kezeit a kormány, mint Poncius Pilátus

Zacher Gábor mentős, toxikológus sokkal erősebb lépéseket tartana szükségesnek a kormány intézkedéseinél, mondta el a 168 műsorában. Ezek közé sorolta például a zárt térben kötelező maszkhasználatot vagy az oltatlanokra vonatkozó további korlátozásokat.

Az orvos szerint például egy körtelefonnal is be lehetne mutatni az ország Covid-osztályait, és az emberek valós képet kapnának a járvány állásáról.

„Az a gáz, hogy állandóan én pörgök a médiában, lenne rajtam kívül sok-sok, tíz–száz kollégám, aki megszólalhatna. De tekintettel a médiazárlatra azok az emberek nem nyilatkozhatnak, akik egyébként kompetens választ tudnának adni a járványhelyzettel kapcsolatban” – mondta saját járványügyi megszólalásairól.

Szerinte az oltás kötelező tételével a kormány átrakta a felelősséget munkaadókra és az önkormányzatokra, aztán mossa kezeit, mint Poncius Pilátus. Viszont a kormányzati kommunikáció is tehet arról, hogy az emberek elvesztették a bizalmukat a tájékoztatásban, például a legtöbb adat most sem nyilvános.

Zacher szerint nincs szükség kötelező oltásra, értelmes kommunikációval kellene meggyőzni az embereket. Ezzel együtt mindig lesznek olyanok, akikre nem hatnak a racionális érvek, amire azt hozta fel, hogy lóval kártyázni nehéz.

Külön kiemelte többek között, hogy a Pfizer vakcinája a jelenleg létező összes, illetve az emberiség történetében a legjobban kivizsgált és felmért oltás.

Your browser doesn’t support HTML5

Zacher Gábor: nem ígérgethetek úgy, mint Orbán Viktor

Bezárkózhat az úszóválogatott

Karanténba került a magyar úszóválogatott, miután hazatértek egy kazanyi versenyről. Burián Katalin koronavírusos lett, a többi csapattagnak ezért most három napig otthon kell maradnia, írja a Musz.hu.

Rövid időn belül túl sokan lettek egyszerre koronavírusosak, ezért leállt a ceglédi városi tévé, közölte a csatorna Facebookon. Ez egyébként négy regisztrált beteget jelent két nap alatt a szervezetnél.