Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden közölte, hogy Moszkva lehallgatott egy fontos katonai telefonbeszélgetést Ukrajnáról, amelyhez az egyik résztvevő tévedésből nem biztonságos vonalon csatlakozott. A német kommunikációs rendszerek nem kerültek veszélybe.
A kiterjedt lehallgatásokat végző Oroszország valószínűleg véletlenül fogta el a német légierő magas rangú tisztviselőinek telefonbeszélgetését – tette hozzá Pistorius, amikor ismertette annak a vizsgálatnak az első eredményeit, amelyet a Németországot zavarba ejtő és a hírszerzés biztonságát megkérdőjelező kiszivárogtatás ügyében indítottak.
Az orosz média múlt héten hangfelvételt közölt a német tisztviselők Webex platformon megtartott találkozójáról, amelyen Ukrajnának szánt fegyverek szállításáról és egy krími híd elleni esetleges ukrán támadásról volt szó.
„Kommunikációs rendszereink nem kerültek veszélybe – mondta Pistorius. – Az ok, amiért a légierő hívását mégis rögzíteni tudták, egy ember műveleti hibája volt.”
Az illető Szingapúrból jelentkezett be, ahol egy légi bemutató folyt. Egy ilyen esemény magas rangú európai katonai tisztviselőket vonz, ezért vált az orosz biztonsági szolgálatok célpontjává.
„Azt kell feltételeznünk, hogy a hozzáférés a Webex-konferenciához véletlenszerű volt egy széles, szétszórt megközelítés keretében.”
A Webex használatát bizonyos biztonsági fokozatig engedélyezik telefonhívásokhoz – mondta. Megjegyezte, hogy nem a megvásárolható szoftverről van szó, hanem egy különleges tanúsítványokkal rendelkező változatról a Bundeswehr németországi számítástechnikai központjaiban található szerverek részvételével.
Ennek ellenére Németország vizsgálja, hogy a hívás során esett-e szó olyan kérdésekről, amelyeket nem lett volna szabad megvitatni Webexen – tette hozzá.
Pistorius azt mondta: Oroszország azért szivárogtatta ki a hívást, hogy megossza Németországot, illetve Berlint és szövetségeseit. A telefonbeszélgetés során a német légierő főnöke, Ingo Gerhartz a Luftwaffe három magas rangú tisztviselőjével Taurus cirkálórakéták Kijevbe szállításának lehetőségét vitatta meg, amit Olaf Scholz kancellár ez idáig határozottan elutasított, így a nyilvánosságra került felvétel vitát szított.
Arra a kérdésre, hogy a kiszivárogtatás befolyásolhatja-e Gerhartz helyzetét, miközben nem ő volt az, aki Szingapúrból jelentkezett be, Pistorius azt válaszolta: ha a nyomozás során semmi új tényre nem derül fény, „akkor nem fogom feláldozni az egyik legjobb tisztemet Putyin játékában”.
Ehhez kapcsolódóan: Hogyan védekezhet jobban az EU?
Németország gyenge láncszem?
Németország technikai és szervezési intézkedéseket fog tenni annak érdekében, hogy még egy ilyen incidens ne fordulhasson elő – közölte Pistorius, hozzátéve, hogy hétfőn beszélt minisztertársaival a partnerországokból, akik változatlan bizalmukat fejezték ki Németország iránt.
„Mindenki ismeri az ilyen lehallgató támadások veszélyét, és tudja, hogy nem lehet százszázalékos védelmet biztosítani ellenük” – mondta.
Németország szövetségesei visszafogottan reagáltak a felvételre, bár néhány kormányon kívüli brit politikus bírálta a német biztonsági intézkedéseket.
Ben Wallace volt brit védelmi miniszter a The Times szerint azt mondta, hogy az incidens bebizonyította: Németország „sem nem biztonságos, sem nem megbízható”.
A Kreml szerint a felvétel azt mutatja, hogy a német fegyveres erők orosz terület elleni támadást vitattak meg. Ezt a vádat Németország tagadja és abszurdnak tartja.
Ehhez kapcsolódóan: A szankciók ellenére francia, német és amerikai cégektől is importált az orosz vadászbombázógyár