A politológus szerint pánikreakció és nagyon erős váltás, hogy a Fidesz kommunikációjában megjelent a potenciális vereség érvelése, amire az elmúlt tizennégy évben nem volt példa. A Fővárosi Közgyűlésben jelenleg minden politikai erő úgy keveri a kártyát, hogy a fél szeme a 2026-os választáson van.
A Címlap vendége Novák Zoltán volt, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója.
Az interjút itt meghallgathatja:
Your browser doesn’t support HTML5
Videóformátumban itt nézheti meg:
Néhány fontos gondolat a beszélgetésből:
(1) Novák Zoltán szerint előre lehetett tudni, hogy Varga Mihály lesz a jegybank elnöke. Bár logikusabb lépés lett volna, ha Orbán inkább gazdasági csúcsminiszternek nevezi ki Nagy Márton helyett, de Orbán nagy tétet tett a koncepciójára; 2025 nagy kérdése ugyanis, hogy a gazdasági növekedés vagy az infláció lesz az erősebb politikai termék. Közben teljesen új jelenség, hogy előretolták az első vonalas Fidesz-politikusokat, akiknek bele kell állniuk a csatákba. Nagy Márton is sokat nyilatkozik, el is hangzott pár baki, így kiderült, hogy nem a legjobb kommunikátor.
(2) Orbán karakterét korábban a külpolitikai fókusz jellemezte. Az évek során bebizonyosodott, hogy neki a küzdelem áll jól, a harcias Orbán jól eladható. Most viszont többen jelezték, hogy jöjjön haza és tegyen rendet. A 2025-ös év nagy kérdése lesz, hogy ha a sokat látott világpolitikus hazatér az otthonába, milyen formában tudja felvenni a versenyt fő kihívójával. Ez egyelőre még nem látszik. Közben nagyon erős váltás a Fidesz kommunikációjában, hogy bejött a képbe a potenciális vereség érvelése, amire az elmúlt tizennégy évben nem volt példa. Ez pánikreakció a Fidesz részéről. Egyre több a rögtönzés is, ami a rogáni kommunikációra eddig nem volt jellemző.
(3) Magyar Péter bicskei gyermekotthonnál tett látogatásánál a kormány részéről kármentés zajlott. A helyettes államtitkárt és a gyermekvédelem vezetőjét azért küldték oda, hogy ne a dolgozók szembesüljenek Magyar Péterrel. Ebben is látszott, hogy a Fidesznél most próbálják ki, hogy ki mennyire média- és harcképes Magyar Péterrel szemben a szakmapolitikai illetékesek közül. A hangfelvételek egy másik frontvonal, ami a kormányzat részéről egy teljesen elhibázott lépés. Nem mérték fel ugyanis, hogy mivel állnak szemben, a Magyar Péter és szavazótábora közötti viszony ugyanis teljesen más, mint a korábbi politikusok esetében. A rajongókon túl bázisának jelentős része pragmatikus viszonyt alakított ki vele. Most nem vőlegényt választanak, hanem azt várják Magyar Pétertől, hogy a NER hóhérja legyen, aki kivégzi a rendszert.
(4) Akármennyire félrehord most a rogáni gépezet, és akármennyire is melléüt a kalapács, az infrastruktúra készen áll arra, hogy a megfelelő tartalom esetén csőre töltsék a hatékony gépezetet. Ha papíron és a matekozás után az jön ki, hogy nem lesz győzelem, a választási törvényhez is hozzá fognak nyúlni.
(5) Politikai trükk volt, hogy a Fővárosi Közgyűlésben Barabás Richárd párbeszédes politikus javaslatára lekerült a napirendről a főpolgármester-helyettesről szóló szavazás, azt jelzi, hogy még nincs meg az alku a pártok között. Karácsony eleget tett törvényi kötelezettségének, de valójában nem is akarta, hogy szavazzanak róla. Nyilván van egy minimumterve, hogy milyen jogköröket és kollégákat szeretne, de jelenleg minden politikai erő úgy keveri a kártyát a közgyűlésben, hogy a fél szeme a 2026-os választáson van.