Több nyugdíj előtt álló pedagógus jelezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ), hogy kihagyták a januári fizetésemelésből.
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője arról beszélt a Népszavának, hogy Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkárral és a Klebelsberg Központ (KK) vezetőjével, Hajnal Gabriellával folytatott szerdai tárgyaláson ezt szóvá is tették.
Nagy Erzsébet szerint a KK elnöke azzal indokolta, hogy a nyugdíj előtt álló pedagógusok nem kapnak béremelést, hogy ők nem kaptak január elején kinevezésmódosítást sem, így nem tartoznak a státusztörvény hatálya alá, amely a bérekről rendelkezik.
A szerszervezeti vezető ezt etikailag és jogilag aggályosnak tartja, mert az illetmények meghatározása nem jogviszonyhoz, hanem munkakörhöz kötött, az érintettek pedig pedagógus munkakörben dolgoztak, illetve dolgoznak akkor is, ha januártól nem változott a jogviszonyuk. Nagy Erzsébet elmondta: a szerdai egyeztetésen felmerült, hogy csak a tankerületi központokon múlik, megadják-e a nyugdíj előtt állóknak a fizetésemelést, ezért a Klebelsberg Központ vezetője azt javasolja az érintetteknek, hogy kérelmezzék.
Január 30-án járt le a határidő, amíg a kinevezési papírokat át kellett adni a pedagógusoknak. Ezekből derül ki, hogy valójában mekkora fizetésemelést kaptak. A PDSZ ügyvivője arról beszélt a Szabad Európának, hogy a papírok alapján a régóta a pályán lévő, magasabb végzettségű óvodapedagógusok jártak a legrosszabbul, az ő emelésük nagyon messze van a bejelentett átlagos 32,2 százaléktól, maximum 10-15 százalékot kaptak, de sokan csak négy vagy hat százalékot. Erről az alábbi cikkben olvashatnak bővebben.
Ehhez kapcsolódóan: PDSZ: Kiszúrtak az óvodapedagógusokkal, sokuknak alig nőtt a fizetése