Nem kaptak fizetést a 175 milliós inkasszó után az Iványi Gábor vezette Oltalom munkatársai

Az Oltalom Karitatív Egyesület épülete a józsefvárosi Dankó utca 15.-ben 2019. augusztus 14-én

Erről a karitatív egyesület elnöke számolt be a Facebook-oldalukon közzétett videóban. Iványi Gábor azt mondja, a kormány gyakorlatilag minden támogatást elvett az alapnormatívájukból, perlik az adóhivatalt, amely a templomaikra is jelzálogot jegyeztetett be.

Iványi Gábor lelkész, az 1989 óta működő, hátrányos helyzetű gyermekeknek, hajléktalanoknak, katasztrófa által sújtottaknak, szegénységben élőknek, beteg és magányos embereknek segítő egyesület elnöke a videóban egyebek között arról beszél, hogy nyárra időzítették a legutóbbi, 175 milliós elvonást, emiatt nem tudtak fizetést adni az alkalmazottaiknak. Mint mondja, az előző hónapokban is 135–145 millió forintot vontak el tőlük, azt valahogy túlélték, de a mostani helyzetet külső segítség nélkül nem tudják megoldani.

Az egyesületnél ezer fizetett alkalmazott dolgozik főállásban, rajtuk kívül vannak önkéntesek és részállásúak is. Húszezer a száma azoknak, akiket az egyesület segít.

Az elnök szerint „a Nemzet Adó- és Vámhivatalt (NAV) bosszúállásra használja fel a kormány, tönkreteszi azokat, akik nem állnak be a sorba, és nem csatlakoznak ahhoz a politikához, amely páriává teszi az országot nemzetközi szinten”.

Iványi Gábor a videóban segítséget kér mindenkitől, akinek fontos az emberi jogok ügye. Mint mondja, 2010-ig soha nem tartoztak, az, hogy megbillentek, annak a következménye, hogy költségvetésüknek több mint negyven százalékát elvette a kormány azzal, hogy megvonta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől az egyházi státuszt, még a templomaikra is jelzálogot rakott a NAV, miközben a magyar állam, benne a NAV – utóbbit perlik éppen – Iványi szerint legalább 15 milliárd forinttal tartozik nekik. Mint fogalmaz, ezért a pénzért megdolgoztak, ez a pénz az államtól átvállalt feladatok elvégzéséhez kell.

Megérti, ha elfáradtak

Iványi azzal zárja felhívását, hogy köszöni munkatársainak, ha kitartanak, és megérti őket, ha elfáradtak, és nem akarják velük folytatni. Az alapítvány elnöke felidézte Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár tavalyi levelét, amelyben azt írta, hogy ha az egyesületnek nincs elég pénze, szedjenek tandíjat a gyerekektől. Azoktól – tette hozzá Iványi –, akik mélyszegénységben élnek, és talán csak náluk esznek meleg ételt. Iványi Gábor szerint ez a mondat árulkodik arról, hogyan gondolkodik az ország jelenlegi vezetése.

Iványi Gábor nem először beszél arról, hogy szerinte a NAV-ot használja bosszúállásra a kormány. A Szabad Európa is megírta, amikor tavaly februárban az adóhatóság az egyesület hajléktalanokat segítő irodájánál razziázott, az esemény az országgyűlési kampány részévé vált.

Nagy erőkkel vonult ki a NAV az akkor ellenzéki köztársaságielnök-jelöltként is felmerülő Iványi Gábor vezette egyesülethez, 250 millió forint körüli járuléktartozást gyanítva. Korábban Iványi Gáborék, azaz a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) protestáns egyház és az Oltalom Karitatív Egyesület nyíltan bevallotta, hogy egy jó ideig nem fizettek járulékokat bizonyos munkavállalóik után. Az ő érvük az, hogy bírósági ítélet mondja ki: a magyar állam tartozik nekik nagyjából 15 milliárd forinttal.

Az ügy hátteréről itt olvashat bővebben. A MET számos szociális ellátóintézményt működtet, hajléktalanmelegedőket, idősotthonokat és iskolákat a legszegényebbek számára.

A NAV akkor a házkutatás után az MTI-vel közölte, hogy 2015 és 2019 között nem fizették be a munkavállalói járulékokat az Oltalom egyesületnél, ami tavaly már hárommilliárdos hiányt jelentett.

Your browser doesn’t support HTML5

"A liberális múltjára emlékeztetem Orbánt"