Bürokratikus pokolba kerülhet, akivel kiszúr az állami oltásregisztrációs felület

Egy nyíregyházi kormányhivatalban készülődnek állami földárverésre, 2015. november 17-én. A kép illusztráció, ez a kormányhivatal nem volt érintett a cikkben szereplő eseményekben

Tinédzser lánya oltási regisztrációját akarta elintézni egy anyuka, mindent szabályosan is csinált, mégis hamar megoldhatatlan probléma lépett fel az állami rendszerben. A lányt muszáj lett volna mielőbb beoltatni, de hiába ment el az anyja egészen a minisztériumokig, kiderült, hogy az EESZT oltásregisztrációjának hibáinál lényegében senki nem illetékes. De még ez is megoldható, ha valaki bírja türelemmel, miközben sehol nem veszik emberszámba. Az eset kafkai fordulatokban gazdag.

Ágnes (kérésére megváltoztattuk a nevét) 16 éves lányának több okból is fontos lett volna, hogy megkapja az oltást, amint erre lehetőséget ad az állam. Egyrészt a család aggódott a egészségéért, nem akarták addig sok ember közé küldeni, amíg komoly veszélyt jelenthet rá a fertőzés.

Másrészt cukrásztanulóként oltás nélkül jó eséllyel nem tudta volna folytatni a gyakorlati képzését és a nyári kötelező gyakorlatát se. Ennek hiányában viszont az egész tanévének érvényessége veszélybe került volna, ami külön komoly veszteség lett volna az egyébként jó eredményekkel tanuló lánynak és az egész családnak.

De valami hiba történt az állami rendszerben, aminek felgöngyölítése során Ágnes megtapasztalhatta az összes szóba jövő állami szereplő felkészültségét és jóindulatát a biztonsági őröktől egészen a csúcsig. Az ő elmondása és dokumentumai alapján számolunk be a történetükről.

A problémával megkerestük a papíron illetékes Miniszterelnöki Kabinetirodát is, közreadjuk, ha válaszolnak.

A sikeres regisztráció után történhetett valami

A kiskorúnak számító 16 évesek nem regisztrálhatnak egyedül az oltásra, ezt a szüleiknek szabad csak intézniük. Így amikor április 30-án Müller Cecília bejelentette, hogy a 16-18 éveseket is elkezdhetik regisztrálni az érintettek, Ágnes nap közben megtette ezt.

Részlet a hivatalos tájékoztató oldalról. Április 30-án reggel nyolctól indult a regisztrációs lehetőség, és május hetedikéig tartott

Az egyszerű regisztráció zökkenőmentesen is ment, a végén kiírta nekik a rendszer, hogy a regisztráció sikeres volt.

„Nyugodtak voltunk, hogy a gyerek regisztrálva van, szuper”

– mesélte Ágnes.

Május 4-én újra felszólították az érintett szülőket, hogy ha még nem tették meg, akkor regisztrálják a gyereküket az oltásra, mert ezt május 7-ig tehetik csak meg.


Hat nap múlva, május 10-től lehetett a fiatalabbaknak konkrét időpontot is foglalni. Viszont akkor már azt jelezte rendszer, hogy Ágnesék lánya még sincs regisztrálva.

Ez elég rossz hír volt, tekintve, hogy a regisztrációs időszak viszont addigra már három napja lezárult számukra.

„Ott álltam, hogy mi történhetett, hiszen én egyszer már érvényesen regisztráltam”

– mesélte az anya.

Itt kezdődött Ágnes küzdelme az oltás mellé felépített állami bürokráciával.

No vakcina, no illetékesség

Mindenki elsődlegesen a háziorvoshoz van irányítva a koronavírussal kapcsolatos ügyekben, Ágnes is felhívta gyerekorvosukat, hogy mi történhetett. De az orvos nem tudott segíteni, ők nem is láthatnak rá az oltási regisztrációkra.

Aztán sikerült elérnie a megadott 1818-as állami információs telefonszámon egy ügyintézőt. Ő meghallgatta a problémát, majd elmondta, hogy sajnos nem fog tudni segíteni. Erre megkereste az összes elérhető ismerősét, aki ráláthat az egészségügyi intézményrendszerre, illetve oltópontokat, kórházakat is. De a felsoroltak se tudták, ők se láttak rá az EESZT oltási rendszerére.

Ezután kereste meg a saját háziorvosát, aki visszairányította a gyerekorvoshoz. A gyerekorvos megígérte, hogy felhívja egy szakmai szervezetben tisztségviselő gyerekorvos barátját, hátha ő tud valamit mondani. De ő sem tudott.

„Végső elkeseredésemben elkezdtem megkeresni az egyes minisztériumokat is”

– magyarázta Ágnes. Érdeklődött az Emminél, az Igazságügyi Minisztériumnál és a Miniszterelnöki Kabinetirodánál, de mindenhol elküldték az illetékesség hiányára hivatkozva.

„Nyilván tudtam, hogy nem feltétlenül egy minisztérium a legilletékesebb, de őszintén szólva akkor már csak abban bíztam, hogy találok valahol egy embert, akinek van szíve, és érdemben megpróbál segíteni. De mindenhonnét elhajtottak, általában azzal, hogy hívjak inkább fel egy újabb telefonszámot”

– mesélte az anya. Így felhívhatta a 1812-es és egy 0680-as számot is, illetve beszélhetett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) képviselőivel is. Hogy mindegyiküktől megtudja, ők biztosan nem illetékesek.

Lehet, hogy egy kicsit mégis regisztrálva van

Ezután újrahívva a 1818-at már be tudott számolni arról, hogy kik nem illetékesek. Ekkor viszont egy új ügyintéző már leellenőrizte tajszám alapján, hogy regisztrálva van-e a gyerek.

Kétféle ellenőrzést hajtott végre, és az egyik szerint regisztrálva volt a tinédzser, a másik szerint nem. Ezért azt a javaslatot kapta tőle Ágnes, hogy azonnal rohanjon el egy kormányhivatalba, ahol meg tudják oldani ezt a gondot, semmi probléma nem lesz, és 24 óra múlva már fog tudni oltási időpontot is foglalni a gyereknek.

De nagyon siessen, mert akik kimaradnak ebből a körből, azokat a tinédzsereket ismeretlen ideig biztosan nem oltják be, talán majd egy következő kampányszerű oltási időszakban.

Ceglédi kormányhivatal, 2020. szeptember 10-én. A kép illusztráció, ez a kormányhivatal nem érintett a cikkben említett eseményekben

Ágnes azonnal el is szaladt egy kormányhivatalba. Ott közölték vele, hogy a járványhelyzet miatt előzetes időpontfoglalás nélkül be se mehet. Ezért a biztonsági őrnek próbálta meg elmagyarázni a problémát. Aki erre elkérte a gyerek tajkártyáját és személyijét, és ezeket bevitte. Amikor visszahozta az igazolványokat, közölte, hogy nincs regisztrálva a lány.

„Mondtam tisztelettel, hogy ezt tudom, hiszen pontosan ezért küldtek ide. A 1818-as tájékoztatás pedig azt ígérte, hogy itt könnyen tudnak majd segíteni” – mesélte Ágnes.

De erre itt is közölték, hogy ők se tudnak segíteni, azzal is vigasztalva Ágnest, hogy a 1818-as tájékoztatás sok olyan dolgot állít, ami a valóságban nem igaz.

Ehhez kapcsolódóan: A háziorvos csak annyit írt: "Sírni tudnék"

Ágnes erre hazament és visszahívta a 1818-at, hogy mit mondanak az új fejleményekre. És új választ is kapott.

„Az volt a válasza a hölgynek, hogy nincs ma Magyarországon olyan ember, aki tudna nekem segíteni” – mondta el Ágnes.

Beszámolója szerint mindenhol elmondta azt is, hogy nem pusztán a gyereke egészségét félti, mellé az egész iskolai éve múlik azon, hogy megoldódik-e időben ez a probléma. De ez senkit nem érdekelt különösebben az elmondása szerint.

Levelezés mindenkivel

Utolsó elkeseredésében levélben írta le a család problémáját, amit elküldött mindenkinek, akitől kicsit is segítséget remélt: a tiszti főorvosnak, számos egészségügyi intézménynek, minisztériumoknak és miniszterelnöknek, vagy a regisztrációs felületért felelős EESZT helpdeskjének is.

Erre hétfőn először a tiszti főorvostól, pontosabban a népegészségügytől reagáltak. A telefonáló a gyerek nevének ismerete nélkül csak azt kérdezte Ágnestől, hogy melyik budapesti kerületben laknak, mert akkor odaszólnak, és a háziorvosától kap majd a gyerek Modernát.

Amikor Ágnes visszakérdezett, hogy eddig úgy volt, hogy a 16-18 éveseket csak oltóponton oltják, és csak Pfizerrel. De erre a telefonáló elmondta, hogy ezzel ne törődjön, fogadja csak el ezt.

Ágnes ezért bele is ment, de tíz perccel később már a NEAK-tól hívták. Ők már elkérték a gyerek adatait, és elmondták, hogy nemsokára fog tudni regisztrálni ott, ahol a többi felnőtt. Így is történt, és végül egy nappal később lett időpontja is a cukrásztanuló lánynak.

„Elszomorító, hogy ha idáig nem megyek el, akkor mindenki simán elhajt. És ennyi intézményt végigjárva egy kivétellel nem találkoztam olyan emberrel se, aki emberségesen állt volna a problémámhoz. Ráadásul a valóság sokszor teljesen szembemegy azzal, amit hivatalos tájékoztatásként mondanak a tévében vagy máshol. És mi még több szempontból szerencsésnek is számítunk. Később egyébként a gyerekorvosunk jelezte, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ilyen vagy hasonló problémával küzdenek” – mondta még el Ágnes.

Az egy kivétel egyébként a Honvédkórház Ápolási Igazgatósága volt, ahol Ágnest is oltották. Itt az elmondása szerint szintén nem tudtak segíteni, de visszahívták akkor, amikor ígérték, és megértően viszonyultak a problémájához.

Végül még többek közt az EESZT helpdeskjétől is kaptak egy sablon e-mailt Ágnesék. Ebben elmagyarázzák nekik, hogy mi történik azokkal, akik április 30-án reggel 8 előtt regisztráltak. Ami egyébként Ágneséket nem érinti, mert sokkal később regisztráltak. Még az is érdekes, hogy az EESZT e-mailje cáfolja azt a korábbi tájékoztatást, ami szerint csak kampányszerűen oltják a közeljövőben a 16-18 éveseket.

A Szabad Európa megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát azzal, hogy hány embernek törölhették bármilyen okból az egyszer érvényes regisztrációját, illetve szerintük kihez fordulhatnak azok, akiknek Ágnesékhez hasonló problémájuk van. Közreadjuk, ha válaszolnak.