Nincs még konszenzus az egészségügyi szakemberek között a 12-15 éves korosztály oltásáról, Orbán Viktor szerint nyár vége előtt nem is lesz döntés a kérdésben. A tömeges oltásról a készenléti oltásra áll át az ország napokon belül.
Nem vakcinahiány van, hanem vakcinabőség. Több oltóanyag van Magyarországon, mint ahányan oltást akarnak. Oltásbiztonságban van az ország. Ha kiderülne, hogy a beadott vakcinák hamarabb veszítik el védettségüket, akkor is be lehetne oltani az embereket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.
A kormányfő bejelentette, hogy a tömeges oltásról a készenléti oltásra áll át az ország napokon belül. Kijelölnek néhány oltóhelyet, oda kell majd mennie annak, aki vakcinát akar. Ez nehézkesebb lesz, ezért arra kérte Orbán Viktor azokat, akik nem oltatták be magukat, hogy tegyék ezt meg a napokban addig, amíg ez egyszerűbb. Két és fél millió ember nem kért eddig vakcinát, nem regisztrált, nem akarja az oltást – mondta a miniszterelnök, aki egyéni felelősséget hangsúlyozta.
"Amit a közösségi felelősség nevében meg lehetett tenni, azt megtettük, nem lehet átvállalni az állampolgártól az egyéni felelősséget, hogy be oltatja-e magát vagy sem, ezt a döntést mindenkinek magának kell meghozni" – fogalmazott Orbán Viktor.
Ehhez kapcsolódóan: Magyarország kiszáll az uniós Pfizer-beszerzésbőlNyár vége előtt nem oltják a kiskamaszokat
A 12-15 év közöttiek oltásáról Orbán Viktor azt mondta, hogy nehéz érvényes állításokat megfogalmazni. Azt mondja, hogy ő az óvatosabbak közé tartozik, és nem látja, hogy a magyar tudományos közösségben ez a vita hamarabb nyugvópontra jutna, mint nyár vége felé, addig türelmet kért Orbán Viktor. Akkor döntik el, hogy szervezzenek-e erre oltási kampányt.
Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, az Európai Bizottság május 31-én hagyta jóvá, hogy a 12-15 éves korosztályt az uniós országokban Pfizer vakcinával beoltsák. Minden tagállam maga dönti el, hogy ezt mikortól teszi meg. Több országban, így Romániában, Szlovéniában, Ausztriában, Horvátországban, Lengyelországban és Franciaországban már elkezdték vagy bejelentették, hogy elkezdik ennek a korosztálynak az oltását.
Ehhez kapcsolódóan: Újabb korosztályt olthatnak Pfizerrel az EU-ban, 174 fertőzöttet azonosítottakA nemzeti védettségi kártyáról a miniszterelnök megerősítette, hogy azt alkalmassá teszik arra, hogy a nemzetközi rendszer részévé váljon. Június 15-ig be kell fejeznie a Belügyminisztériumnak azt a fejlesztést, amivel a magyar digitális kártyára felviszik azokat az adatokat, amellyel szinkronban lesz a többi uniós ország védettségi kártyájával, vagyis tartalmazza majd, hogy mikor, milyen vakcinával oltották a kártya tulajdonosát.
A miniszterelnök szerint Magyarország két, két és fél hónap előnyben van más országokkal szemben az oltás és a járványhelyzet tekintetében. A nyugat-európai országokban szerinte depresszió van. Hozzátette, reményei szerint ezt az előnyt sikerül gazdasági előnyre fordítani.
Ehhez kapcsolódóan: A magyar védettségi igazolvány uniós elfogadásában bízik a kormányA miniszterelnök beszélt arról is az interjúban, hogy még pénteken döntenek az önkormányzatok rendes jogainak visszaadásáról, erről bejelentés lesz. A pedofiltörvény tervezett szigorítása kapcsán azt mondta a miniszterelnök, hogy az internet új csatateret nyitott, ott történik a legtöbb visszaélés, miközben a gyerekek a virtuális teret használják. Emiatt részletes szabályokat kell hozni.
A trianoni békediktátum 101 évvel ezelőtti aláírása, a nemzeti összetartozás napján adott interjúban úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak erős sikeres nemzetként kell magára tekinteni, mert "a szomszédaink is a sikert respektálják, a gyengével senki sem akar barátkozni". Szerinte a nemzeti összetartozás gondolata erősebb Magyarországon, mint az elmúlt tizenegy évben bármikor volt.
Ehhez kapcsolódóan: Nacionalista rendszert épített-e ki a Fidesz? Bárdi Nándor történész – Élet a NER-ben 7. rész