„Oroszország kalapja alatt van a magyar kormány” – Tompa Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesületének alelnöke

A kárpátaljai születésű Tompa Tibor Kijevben végezte az egyetemet, és negyven éve jórészt ott él. Menedzser, vállalkozóképzéssel foglalkozik. Kijevben lakása, a főváros melletti Makarivban háza van. Makarivban súlyos harcok voltak, ő március 5-én jött el Kijevről Kárpátaljára. Ott hívtuk fel, hogy beszéljen a tapasztalatairól, valamint a magyarok és a magyar kormány ukrajnai megítéléséről.

Mi történt önnel február 24-e, a háború kitörése után?

23-án még születésnapot ünnepeltünk, nagyon jól éreztük magunkat. 24-én reggel fél 5 körül arra ébredtünk, hogy nem messze a lakásunktól két nagy robbanás történt. Először azt gondoltuk, hogy természeti katasztrófa történhetett. Utána már hívtak az ismerőseink, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A rakéták a lakásunktól pár kilométernyire robbantak.

A kijevi lakásuk vagy a Kijev melletti házuk közelében?

A kijevi lakásunknál, ami légvonalban pár kilométernyire van attól a repülőtértől, ahol gyakorlatilag minden kezdődött. Aztán az egyik és a másik oldalról is gyakorlatilag harapófogóba kerültünk.

Mi történt azután, ott maradtak?

Természetesen. Dolgoztunk továbbra is. Annyi, hogy a munkahelyem Kijev másik részén volt, és 24-én mondták, hogy próbáljak inkább távban dolgozni, mivel úgysem tudom megközelíteni a munkahelyemet, mert kora reggel támadás érte az út mentén az iroda melletti részt, azt nem tudom megközelíteni.

Továbbra is dolgoztunk Kijevben. Úgy volt, hogy megyünk ki a családi házunkba, ami 35 kilométernyire nyugat felé van, mert úgy tartottuk, hogy az biztonságosabb. Hétvégeken meg nyáron állandóan ott tartózkodunk. Hála istennek, nem mentünk ki.

Miért?

Az orosz tankok két-három napon belül elfoglalták azt a területet. El lett vágva a külvilágtól Bucsa, Borogyanka, Makariv. Az én házam közvetlen Makarivnál van. Hála istennek Kijevben maradtunk. Nem is gondoltunk onnét evakuálódni. Gondoltuk, valahogyan átvészeljük. Ott voltunk még március elején is, több mint két hetet.

Volt olyan nap, hogy 18-szor volt légiriadó. Leszedtük az összes ajtót a háromszobás lakásunkban, mert az életveszélyes. Megtanultuk, hogy nem szabad olyan helyiségben lenni, ahol ablakok vannak. Két hetet se én, se a feleségem nem aludtunk. Volt, hogy az éjszakát a fürdőszobában töltöttük, mert ott nincsenek ablakok, ott volt a legbiztonságosabb. Vagy egyszerűen kimentünk a folyósóra, mert a közvetlen mellettünk lévő háztömböt rakétatámadás érte. A mi házunk felett is többször elrepültek szárnyas rakéták. Ki kellett menni néha az útra, bevásárolni, legalább vizet venni, és egyszer, mikor kimentünk, pont akkor repült egy szárnyas rakéta, és nem messze tőlünk csapódott be. Hála istennek a feleségemmel megúsztuk. A földre terültünk, de sérülés nélkül. Utána nagyon keveset mentünk ki a lakásunkból.

Miből éltek akkor? Hogyan tudtak élelmet és a szükséges dolgokat beszerezni?

Hála istennek a feleségem nagyon ügyes. Volt lisztünk, kenyeret sütött, amíg volt áram. Utána még volt gáz. Éltünk abból az eledelből, amit felhalmoztunk. Volt a fagyasztóládában élelmiszer, és ezáltal nem szenvedtünk. Nem éheztünk, ezt nem mondhatom. Vízért kellett kimennünk, mert a víz minősége még a háború előtt sem volt a legmegfelelőbb Kijevben. Teáztunk, sokat teáztunk. Szeszes italt nem fogyasztottunk.

Mikor hagyták el Kijevet?

Március 5-én. Az utolsó pillanatban, mert már csak egy irány volt viszonylag szabad. Ott is reszkírozni kellett, mert részben már orosz zónán kellett keresztüljönni. Ez Vaszilkiv, ahol bombázások meg úgynevezett diverzáns csoportok voltak az első hetven kilométeren. Kooperálódtunk egy családdal, egy fiatalasszonnyal, akinek kocsija volt, és kisgyereke, akit ki akart menteni. Végül is utolsó éjszaka, amikor már más kiút nem volt, elindultunk. Nekiláttunk különböző kacskaringós utakon, aknamezős területeken, de hála istennek végül nem kellett kiszállnunk. Elindultunk csütörtök kora reggel, és szombatra érkeztünk. Két és fél nap alatt jöttünk le.

Hova mentek? Lvivbe vagy Kárpátaljára?

Először Vinyicára mentünk, mert tankolni is kellett. Ott megpihentünk, utána lejöttünk Kárpátaljára. Szintén nem hagyományos úton, mert már akkor is több nagyvárost rakétatámadás ért. Mindig próbáltunk olyan úton jönni, földutakon, ami nincs a repterek közelében.

A saját családi házáról nem látott még felvételt?

Azért nem láttam, mert az utcánkban nem maradt senki. Kitelepültek, elhagyták. Próbáltam, hogy menjenek oda, de azt mondták nekem, hogy minden le van aknásítva, nem merünk odamenni. Ha oda is megyünk, úgysem tudunk bemenni hozzád. Mert több olyan volt, hogy hiába, hogy a falukból elmentek a ruszkik, aknákat és robbanószereket hagytak még a kocsiban és a mosógépben is.

Most hol van? Kárpátalján vagy Magyarországon?

Írhatja, hogy Kárpátalján, Nyugat-Ukrajnában.

Hogyan úszta meg azt, hogy ne vigyék el katonának?

Elsősorban én már nem vagyok fiatal. Szerintem ezt Magyarországon nem úgy fogalmazzák és nem értik. Nem volt olyan, hogy mindenkit vigyenek el katonának. Én nem vagyok profi katona, nincs katonai, hadi képzettségem.

Nem számít tartalékosnak?

Ukrajnában olyanokat hívtak be, akik hadi szakmával rendelkeznek, valamilyen szakosodásuk van. Vagy van tapasztalatuk, tehát szolgáltak a hadseregben. Ha be is visznek, én már nemsokára hatvanéves vagyok. Van négy szint. A legelső szinten a profi katonák vannak. Utána akinek van valamilyen hadi végzettsége, vagy a főiskolán tanult hadi tanszéken. Nekem ez sem volt, az sem volt. Magyarországon ez túl van lihegve, ami a behívásokat illeti. Ukrajnában senkit sem hívtak be úgy, hogy egyszerűen kezébe adták a behívót, és vitték ki harcolni. Ilyen nincs, ez nem igaz.

Én azt hallottam, hogy Kárpátalján a férfiak szabályosan bujkálnak, nem mernek felülni a traktorra, nem mernek autóval menni, mert igazoltatják őket, és rögtön megkapják a behívót.

Ez igaz, félnek. De szerintem a félelemnek óriási nagy szeme van. Szerintem Kárpátalján a többi régiókhoz képest ez túl van lihegve az itteni szervek által. Legalábbis akit be is hívnak, először orvosi vizsgálaton megy át. Utána úgynevezett tartalékolják. Ha nincsen hadi felkészültsége, akkor hadi felkészültségen kell átmenjen.

Egy ház egy Makariv melletti faluból

Kijevben van több ismerősöm, aki önként jelentkezett, hogy szeretne részt venni, Ukrajnát védeni. Többet jegyzékbe vettek, de azt mondták, hogy van elég, aki per pillanat védje Ukrajnát, ti tartalékosok lesztek, menjetek haza, és foglalkozzatok inkább azzal, amivel eddig. Ismerek olyan kárpátaljait is, aki szintén jelentkezett az úgynevezett 128-as dandárhoz, és mondták neki, hogy elegen vannak. Sorba teszik, hogy várd ki a sorodat. Félelem van az itteni környező kárpátaljai falvakban, ami szerintem túl van lihegve. Most inkább a profikra van szükség.

Hogy látja, milyen helyzetben vannak a kárpátaljai magyarok? Azt gondolom, hogy nekik főleg Kárpátaljához, szülőhelyükhöz van lojalitásuk, és kevésbé Ukrajna egészéhez. Furcsa, ambivalens helyzetben lehetnek, nem?

Igaza van. Ez már a háború előtt is így volt. Ezt lokálpatriotizmusnak nevezném. Nagyon sokan mondják, hogy ők természetesen ha úgy történne, védenék a saját földjüket, saját házukat. Nem mindenki ment ki. Sok ment ki, de nem mindenki. Férfiakkal is találkoztam, ők továbbra is szeretnének itt lenni, itt érvényesülni. Ha úgy van, akkor ők is inkább szeretnék megvédeni a szülőföldjüket.

A szülőföldjüket, de Donbászba nem biztos, hogy elmennének.

Van, aki igen. Vannak magyarok, akik önkéntesként jelentkeztek, sajnos van, aki már el is esett a harcban. Csapról is tudok jelentkezőkről, Ungvárról, Szőlősről is.

Érthető, hogy egy hadban álló ország társadalma nacionalizálódik, hogy a nemzeti egység nagyon felerősödik, különben nem tudná megvédeni magát, ha mindenki otthagyná az országot.

Így van. Ukrajna most abban az állapotban van sajnos, hogy to be or not to be. Lenni vagy nem lenni. Láttam, mikor jöttünk kifele, szétlőtt autókat emberekkel. Küldik a fotókat, ahol a házam van. A mi napig ott is autók vannak hullákkal. Vannak falunkbéliek, akik próbáltak kijönni, de szerencsétlenek nem tudtak, mert a gyerekeikkel, feleségükkel együtt egyszerűen tankokból szétlőtték őket.

Most reggel kaptuk a hírt, hogy Makarivban idáig több mint 256 ház porrá van rombolva, 560 totálkáros. Ennek a településnek a hatvan-hetven százaléka sérült.

Visszatérve a magyarokra: hogy tekintenek rájuk az ukránok? Nincs gyanakvás, hogy illojálisak, hogy belső ellenség?

Meg kell különböztetni két hozzáállást. Az ukránok teljesen lojálisak az ukrajnai, kárpátaljai magyarokhoz. Úgy tekintik őket, mint saját állampolgáraikat, ittenieknek.

Természetesen másként tekintenek arra, hogy a magyar kormány – azt mondom, amit én gondolok – nagyon rosszul kommunikál és nagyon rosszul kommunikált. Megértem, hogy meg akarta védeni és megvédi a magyar állampolgárokat. De óriási a különbség ahhoz, amit mondanak az ukránok a kárpátaljai magyarokról, és amit mondanak a magyarországi magyarok egy bizonyos részéről.

Elsősorban azt fájdalmazzák, hogy szó sincs róla és soha nem is mondták az ukránok, hogy azt kérik, hogy Magyarország saját katonáit küldje Ukrajnába harcolni. Ilyet soha senki nem mondott, se Zelenszkij, se senki a környezetében. Az ukránok csak azt kérték, mint a többi országtól is, mint amit Nagy-Britannia csinál, a maximális támogatást ahhoz, hogy Ukrajna mint nemzet, az ukrán nép megmaradjon. Mert amit ma az oroszok csinálnak, az népirtás. Kimondottan népirtásról lehet beszélni, amit az oroszok műveltek Makarivban, Irpinyben, Bucsában, Borogyankában. Borogyanka tőlem húsz kilométerre van. Sokkal több kegyetlenség történt ott, mint Bucsában, több is a halott. Csak ott még a mai napig történik az eltakarítás.

Azt mondja, máshogy tekintenek a kárpátaljai magyarokra, mint a magyarországiakra. Ez igaz a szélsőségesen nacionalista ukránokra, mondjuk az azovistákra is?

Magyarországon meg külföldön szélsőséges ukrán nacionalistákról beszélnek, de szerintem az kevesebb mint egy százaléka az összlakosságnak. Nagyon sokszor voltam Lvivben, amire azt mondják, hogy az ukrán nacionalizmus fellegvára. Beszéltem több nacionalistával, és nem tapasztaltam a részükről valamilyen kirívó viszonyt hozzánk, a személyünkhöz. Természetesen én ukránul beszéltem velük.

Amikor elfogadták a nyelvtörvényt, sokat vitatkoztam az ukrán központi tévében Kijevben különböző politikusokkal, viszonylag szélsőségesnek beállított ukránokkal is. Próbáltam megmagyarázni nekik, hogy mi, magyarok csak azt akarjuk, hogy ne asszimilálódjunk Ukrajnába, Kárpátalján megmaradjon a magyar nyelvű oktatási rendszer. Ők állandóan azt mondták, hogy semmi kifogásuk ellene nincsen. Ők ellene vannak annak, hogy mi elfelejtsük a saját anyanyelvünk. Számukra az továbbra is hagyaték, amivel Ukrajna csak gyarapodni fog. Ez nagy érték Ukrajna számára. Azt szeretnék elérni, hogy az ukrajnai, kárpátaljai magyarok az anyanyelvük mellett megtanulják az ukrán nyelvet is. Ezt mondták nekem több szinten is.

Arcok a számok mögött: ukrán menekültek a lengyel határon

Most is megvan ez a tolerancia a kárpátaljai magyarokkal?

Természetesen. Sőt! Nagyon összetartók, maximálisan támogatnak. Kijevben mindenki tudja, hogy magyar vagyok. Mikor látták, hogy nem hagyjuk el Kijevet, mert ott voltunk több mint két hétig, egy nyugatukrán hölgy ajánlotta fel, hogy Tibor, higgye el, önöknek el kell hagyniuk a lakásukat, mert kereszttűz alatt vannak. Én csak egyet ajánlok, megpróbálom önöket kitelepíteni Nyugat-Ukrajnában Lviv vagy más város környékére, hogy tudjanak megmenekülni.

És hogy látják Magyarországot, a magyar kormányt, illetve a magyarországi magyarokat Ukrajnában?

A magyar kormányt egyöntetűen rosszul. Kijevben mindenki úgy tekint a magyar kormányra, mint orosz beállítottságúra, hogy Oroszország kalapja alatt van a mai magyar kormány.

Ami a magyarságot illeti, az már azért nem olyan. Magyarországon a lakosság 25 százaléka ruszofil, tehát orosz beállítottságú. A többire viszont – különösen ami Budapestet illeti, és részben a nyugat-magyarországiakat – úgy tekintik, hogy azok lojálisak, európai beállítottságúak. Ők emlékeznek 1956-ra, ezt így mondják nekem. Viszont van egy 25 százalék, aki sajnos elfelejtette 1956-ot.

Azt szeretném, ha Magyarországon is több objektivitás lenne, ha más információs csatornákat is próbálnának bevonni, hogy a lakosság ne csak egy irányba lásson. Én továbbra is kitartok a magyarságom és a magyar nyelv mellett. De azt szeretném, hogy ne csak a magyarra, egy nyelvre összpontosítsunk. Sokszínűség legyen. Azt ajánlom, hogy a magyar társadalom, amennyire lehet, informálódjon.

Nem veszélyezteti a kárpátaljai magyarokat a magyar kormány Putyin-párti politikája?

Atrocitásokról szó sincs. Természetesen ez a kommunikáció biztos, hogy nem használ a kárpátaljai magyarságnak. Értem, hogy így van, de ezzel állandóan hőbörögni szerintem nem a legjobb a magyar kormány részéről. Állandóan szidni, állandóan szócsatába kerülni az ukrán vezetéssel. Vagy ami az utóbbi időben történt, hogy egy ideig a magyar kormány meg a vezetője kétségbe vonta azt, ami Bucsában történt, ahhoz nekem sincs szavam. Van egy híres volt focistánk, Szabó József, aki a Dinamo Kijev főedzője volt…

Igen, ő kelt ki magából Orbán Viktor szavai nyomán.

Szabó megengedheti magának, hogy bárkit is kritizáljon.

A határon túli romániai és szlovákiai magyarok jelentős része nagyon leköveti Orbán Viktor és a kormány kommunikációját, összes ellenségképét. Ők ismétlik az orosz agressziót – ha nem is direktben – sejtetve megkérdőjelező véleményeket. Természetesen nem minden határon túli magyar. A kárpátaljai magyarok is a magyar kormánymédiát fogyasztják az M1-től kezdve, ahonnan folyamatosa jön még mindig ez a propaganda. Ez nem hat a kárpátaljai magyarokra?

Dehogyisnem. Sajnos ezt én is nagyon tapasztalom. Csak a magyar narancsos médiát fogyasztja a többsége. Én nem vagyok ellene, de mondom nekik, hogy nem csak ezt kell hallgatni. Ahhoz, hogy összképben legyetek, és kialakuljon egy általános kép, azt kérem, hogy hallgassatok más médiát is.

Ez meggyöngítheti a kárpátaljai magyarok lojalitását Ukrajna felé.

Így van. Sajnos a kárpátaljai magyarságot képviselő társadalmi szervezetekre is ez jellemző.

Brenzovics Lászlóék, a KMKSZ azért nem mondták egyértelműen vissza Orbán megnyilvánulásait.

Igen, próbálnak balanszírozni. De szerintem ők sem tudnak az alól a kalap alól kivonulni. Nekik mindig azt mondom, hogy én teljes mértékben egyetértek veletek, hogy tartani kell a kapcsolatot Magyarországgal, de ugyanúgy tartani kellene a kapcsolatot a kijevi vezetéssel is, ami meghatározza az ukrán politikát. Értem őket, de Kárpátalja mégis Ukrajna, és Ukrajna is marad. Szerintem elfogadhatatlan az, hogy csak egy irányba nézünk és egy irányba kommunikálunk. Ezt nagyon elvárják Kijevben is. Nekik ez fáj legjobban a kárpátaljaiak részéről, hogy ők nem hajlandók intenzíven tartani a kapcsolatot és kommunikálni Kijevvel, az ukránokkal.

Számítanak a nagyon komoly magyarországi támogatások, az útlevél, a kettős állampolgárság.

Természetesen a magyarországi támogatások sokat jelentenek. De csak egy példát mondok, amit tapasztaltam Kárpátalján. Sokan megkapták a magyar támogatásokat, traktort vettek, farmerek lettek. Mondom nekik, hogy gyerekek, ti miért féltek a bevonulástól? Ti farmerek vagytok, ha hivatalosan elmentek és bejelentkeztek, erre törvény van Ukrajnában, akkor ti a földműveléssel kell hogy foglalkozzatok. Erre nekem azt mondják, hogy figyelj ide, Tibor, mi farmerekként voltunk bejelentve, míg szükségünk volt arra, hogy megkapjuk a bizonyos támogatást Magyarországról. De utána mi megszüntettük, nem akarjuk az adót fizetni az ukrán államnak. Így hivatalosan nem vagyunk farmerek. Szerintem ez Magyarországon is törvénybe ütközne. Ha te vállalkozol, bizonyos tevékenységgel foglalkozol, akkor az magával vonja, hogy be legyél jelentve. Ha fizeted az adót, ezáltal bizonyos kedvezményt is kapsz.

Nem mondom, hogy mindenki így csinálja, de sokakra jellemző. Akkor nekik nem kellene bujdosni.

Ehhez kapcsolódóan: „Soha nem megyek el” – A háború kereszttüzébe került ukrán kutyamenhely

Ön szerint a putyini agresszióban számított volna-e, ha Ukrajna nem köteleződik el a Majdantól kezdve a Nyugat felé? Vagy Putyin így is, úgy is helyre akarta volna állítani a Szovjetuniót?

Abszolút. Ukrajnát sajnos Putyin mint agresszor nem tekinti külön, független államnak. Ő akkora traumát szenvedett 1991-ben, amikor Ukrajna függetlenné vált, hogy azt soha nem felejtette el. A mai napig nincs megnyugodva, nem ismeri el, hogy az ukrán egy külön nép. Putyin állandóan próbálta bekebelezni és meghódítani Ukrajnát.

A lavírozó véleményekben, ami a magyar kormánymédiában is masszívan ott van, benne van az, hogy a Nyugat is felelős a történtekért. Miért kecsegtették NATO-tagsággal Ukrajnát, ha úgysem akarták felvenni, és ez felhergelhette az orosz biztonsági érdekek sérülésétől tartó Putyint?

Igen, a Nyugat nem a legjobban cselekedett, szintén kommunikációs problémák, ígérgetések voltak. De az oroszoknak, különösen az orosz imperialista vezetésnek – miután Putyin hatalomra került – állandóan fájt a foga Ukrajnára. A szakadár mozgalmakat kimondottan ők csinálták. Vagy a Krím elfoglalásának sem volt semmilyen törvényi alapja. Kihasználták azt, hogy Ukrajna akkor gyengébb volt. Szerintem ezért is van az, amit nem akar megérteni a magyar kormány, hogy ha Ukrajnát elfoglalnák, nem állnának meg Záhonynál.

Hogyan látta, látja Majdant? Mennyire volt az a tiltakozás a Nyugat által gerjesztett folyamat, ami szintén markáns vélemény?

Több mint negyven éve ott vagyok Kijevben. Voltam kint a Majdanon is, bár aktívan nem vettem részt. Én nyugati befolyást nem láttam. Azok az ismerőseim, akik nagyon aktívan kivették a részüket, kimondottan azért mentek ki a Majdanra, mert jobb életet akartak.

Európában tényleg egy haladó civilizációt láttak, és nekik inkább erre a civilizációra van szükségük, mint arra, amit Janukovics akart rájuk erőszakolni.

Ez nem csak Kijevre, egy nagyvárosra jellemző? Látja a magyarországi választásokat, itt is nagyon különbözik Budapest és a vidék. Ez a nyugatos irány egész Ukrajnára jellemző?

Ez inkább a nyugatukrán régiókra jellemző, ahol még jóval magasabb is, mint Kijevben. A lakosság, függetlenül a nyelvtől, kimondottan az európai civilizáció felé menne. A feleségem is orosz ajkú, és sokan vannak ilyenek. Sokan jártak ki külföldre, Nyugat-Európába, ők is mondták, hogy a mi civilizációnk választása európai. Ugyanez volt jellemző, amikor odesszaiakkal beszéltem.

De van egy bizonyos réteg, ami nem is orosz, hanem szovjet beállítottságú. Akik a Szovjetunióban születtek. Nem akarom megbántani őket, de egy marginális réteg. A többségük inkább Luhanszk-, Donyeck-környékiek, nem véletlenül lettek ott a szakadár területek. Ott a mai napig egy jelentős réteg visszasírja a Szovjetuniót.

Mégis sok olyan felvételt láttunk, amelyeken a megszálló orosz csapatok ellen tiltakoztak orosz anyanyelvű, orosz emberek keleten.

Hogyne. Két kivétel van. Luhanszk és Donyeck. De a többiek, Herszov, Zaporizzsja hallani sem akar az orosz fennhatóságról. Sőt! Még az ukrán oligarchák sem. Én dolgoztam több ukrán oligarchánál, és ők hallani sem akarnak arról, hogy Oroszország fennhatósága alá kerüljenek.

Ön szerint mennyi kárpátaljai magyar marad? Mennyi fog visszamenni? Már eleve 130 ezer körülire becsülték csak őket, annyian dolgoztak kint.

Siralmas a helyzet itt a falvakban. Fiatalok nem maradtak.

Vissza fognak menni?

Kétlem, hogy sokan szeretnének visszajönni. Ha vissza is jönnek, szerintem hetven-, maximum nyolcvanezer ha lesz. Attól félek, hogy így a magyarság Kárpátalján két generáción belül elveszik.

Milyen volt márciusban, április elején a kijevi élet – amit hírekből, ismerősöktől tud?

Miután mi eljöttünk, rá egy-két hét múlva Kijevben ez a feszültség felszabadult. Nem voltak olyan harcok közvetlen Kijevben, mellett. Március 15-ig tartottak a nagy harcok közvetlen Kijev környékén. Le a kalappal a város vezetése, az ukránok előtt. Kitűnően meg volt oldva az ellátás, élelmiszerben semmilyen hiány nem volt. Amikor lövöldöztek, volt egy-két nap, amikor nem volt áram.

Ön mire számít, mikor tud visszaköltözni a lakóhelyére, ha egyáltalán vissza tud?

Mi már készülünk. Ha minden rendben lesz, mert hála istennek azt mondták, a kijevi lakásunk megvan, mi már vissza is akartunk menni. Csak szóltak, hogy még ne menjünk, mert Kijevben és a környékén logisztikai problémák vannak, és ha hirtelen ennyi ember ellepi Kijevet, gondok lehetnek.

Attól nem tartanak, hogy az oroszok még visszafordulnak oda?

Imádkozunk, hogy ez ne történjen meg. Reméljük, hogy most azért beletört a foguk Kijevbe. Kezdettől fogva nem készültünk külföldre, mert az egzisztenciánk ott van Kijevben. Tervezzük, hogy a következő pár héten belül visszamegyünk.

Önkéntesek a lövészárokban