Hosszú börtönbüntetést kapott csütörtökön egy iráni születésű svéd testvérpár, akik egy évtizedig kémkedtek Oroszország és katonai hírszerző szolgálata, a GRU javára.
A két honosított svéd férfi közül az idősebbet, Peyman Kiát életfogytiglani, míg öccsét, Payam Kiát kilenc év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték. A stockholmi kerületi bíróság tárgyalta az ügyüket. Az volt ellenük a vád, hogy 2011. szeptember 28. és 2021. szeptember 20. között információkat továbbítottak Oroszországnak.
Az életfogytiglani büntetés Svédországban általában minimum 20-25 év börtönt jelent.
„Minden kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy a testvérek közösen, egymással egyeztetve, felhatalmazás nélkül, Oroszország és a GRU javára információkat szereztek, továbbítottak és fedtek fel” egy idegen hatalomnak azzal a céllal, hogy kárt tegyenek Svédország biztonságában – mondta ki ítéletben a bíróság.
A stockholmi kerületi bíróság közölte, hogy Payam Kia volt „közös bűncselekményük hajtóereje”, míg Peyman Kia részvétele „viszonylag kisebb jelentőséggel bírt”.
Szinte az egész tárgyalás zárt ajtók mögött folyt, és az előzetes nyomozásból származó információk nagy része titkos.
Ehhez kapcsolódóan: Interjú: Hogyan alkalmazkodtak az orosz hírszerző szolgálatok a hat hónapja tartó háborúhoz?
2014 és 2015 között a 42 éves Peyman Kia Svédország belföldi hírszerző ügynökségének és fegyveres erőinek is dolgozott. A svéd ügyészek azt állítják, hogy az oroszoknak átadott adatok több hatóságtól származtak a svéd biztonsági és hírszerző szolgálaton, a SAPO-n belül.
Peyman Kia állítólag a fegyveres erők külföldi védelmi hírszerző ügynökségének dolgozott, amelyet Svédországban a MUST betűszóval ismernek, és az ügynökségen belül egy szigorúan titkos egységnél volt, amely külföldön működő svéd kémekkel foglalkozott a svéd média szerint.
Peyman Kiát 2021 szeptemberében, testvérét pedig 2021 novemberében tartóztatták le. Mindketten tagadták, hogy bármiféle törvénysértést követtek volna el – közölték védőik a bíróságon.
A 35 éves Payam Kia segített a bátyjának, és „szétszedett és összetört egy merevlemezt, amelyet később egy kukában találtak meg, amikor a testvérét letartóztatták” – derül ki az Associated Press által megszerzett vádiratból.
Esetük vélhetően az egyik legkárosabb kémügy Svédország történetében, mert a férfiak összeállítottak egy listát a SAPO összes alkalmazottjáról.
Svédország egyik legnagyobb kémbotránya a hidegháború idején volt, amikor Stig Bergling svéd biztonsági tiszt, aki a SAPO-nak és a fegyveres erőknek is dolgozott, titkokat adott el a Szovjetuniónak. 1979-ben hasonló vádak miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ennek letöltése közben megszökött. 1994-ben önként visszatért Svédországba, 2015 januárjában szülőhazájában halt meg.
Ehhez kapcsolódóan: Kémkedésért öt év letöltendő börtönt kapott Kovács Béla