Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) hivatalos felfüggesztését jelentette be kedden a NATO, pár órával azt követően, hogy Oroszország formálisan is kilépett belőle.
Az észak-atlanti szövetség harmincegy tagországának többsége aláírta az 1990-ben kötött, de csak két évvel később ratifikált megállapodást, amelynek célja annak megelőzése volt, hogy a hidegháborúban szemben álló felek jelentős katonai erőket vonjanak össze a közös határok közelében.
A NATO hangsúlyozta, hogy a lépésre azért volt szükség, mert fenntarthatatlan az a helyzet, amelyben a szerződéses kötelezettségek a katonai szervezet államaira vonatkoznak, de Oroszországra nem.
Kiemelték: az aláírók a nemzetközi jognak megfelelően felfüggesztik részvételüket e szerződésben, amíg csak szükséges, ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a katonai kockázatok csökkentése mellett.
Kedd délelőtt Moszkva közölte, hogy véglegesítette kilépését az egyezményből. Erre azután került sor, hogy az orosz parlament mindkét háza megszavazta a CFE-t felmondó törvényt, amelyet májusban Vlagyimir Putyin elnök alá is írt.
Ehhez kapcsolódóan: Oroszország visszavonhatja az Átfogó atomcsendszerződés ratifikációját
A Kreml mindezért az Egyesült Államokat és szövetségeseit, a Nyugat „destruktív álláspontját” okolta.
„Mi nyitva hagytuk az ajtót a párbeszéd előtt az európai hagyományos fegyveres erők korlátozásának megvalósíthatóságáról, ellenfeleink azonban nem éltek a lehetőséggel” – írta az orosz külügyi tárca.
A sajtóközleményben arra is kitértek, hogy „Oroszország alapvető biztonsági érdekeire tekintettel még a szerződés formális megőrzése” is elfogadhatatlanná vált. Ezzel kapcsolatban a NATO közelmúltbeli bővítését és az ukrajnai fejleményeket említették.
Az egyezményt a hidegháború vége felé, 1990-ben kötötték meg a két nagy katonai szövetség, a NATO tizenhat, valamint a már megszűnőben lévő Varsói Szerződés hat tagállama (Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió) között.
Oroszország már 2007-ben felfüggesztette részvételét a CFE-ben, mindaddig, amíg a NATO-országok nem ratifikálják az eredeti dokumentum 1999-es aktualizálásáról szóló megállapodást, majd 2015-ben Moszkva bejelentette felmondási szándékát.
Putyin a napokban aláírta az Átfogó atomcsendszerződés (CTBT) ratifikációját is, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok törvényhozása nem ratifikálta a kísérleti nukleáris robbantásokat tiltó egyezményt.
Ehhez kapcsolódóan: Egyre durvábban fegyverkezik az egész világ