Pécsi tiltakozók: „Gyűlöletkeltő, kirekesztő volt, és a náci időket idézte” a volt alkotmánybíró posztja

Aktivisták demonstráltak Pécsett Pokol Béla korábbi országgyűlési képviselő és egykori alkotmánybíró kirekesztő Facebook-posztja miatt

Pokol Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselő, volt alkotmánybíró egy – azóta már törölt – Facebook-posztban nemrég arról írt, hogy megkérdezte a mesterséges intelligenciát, és azt a választ kapta, hogy Magyarország IQ-átlagát a hazai cigány lakosság húzza le, mert az ő intelligenciaszintjük alacsonyabb, mint más honfitársainké. A poszt miatt roma és nem roma értelmiségiek tiltakoztak, és ismertették az érveiket, hogy miért találták a bejegyzést aggasztónak és kirekesztőnek.

Roma és nem cigány értelmiségi fiatalok tiltakoztak szeptember 12-én Pécsett a Pokol Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselőből lett volt alkotmánybíró közelmúltban közzétett – bár azóta törölt – Facebook-posztja ellen. Pokol arról írt (mint a 444.hu észrevette), hogy megkérdezte a mesterséges intelligenciát, és azt a választ kapta, hogy Magyarország IQ-átlagát a hazai cigány lakosság húzza le, mert az ő intelligenciaszintjük alacsonyabb, mint nem cigány honfitársainké.

„Az intelligencia nem származásfüggő. Mindennapi munkánk során tapasztaljuk, hogy a hátrányos helyzetű, többnyire cigány gyermekek ugyanolyan jól tudnak teljesíteni, ha megfelelő lehetőséget és támogatást kapnak” – közölték a demonstráció szervezői

A Szabad Pécs többeket megszólaltatott a pécsi villámcsődületen részt vevők közül.

„Minden alap nélküli általánosítás”

„Én nem vagyok roma származású, viszont sok roma barátom van. A személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy nincs különbség az emberek között csupán a származásuk miatt. Én soha életemben nem néztem, hogy ki milyen, hogy néz ki, honnan jött, kik a szülei, teljesen mindegy volt számomra a származás, sokadrangú kérdés, aminél csak fontosabbakat tudnék sorolni, ha valakiről, bárkiről véleményt kellene mondanom. Így például soha nem is értettem, hogy miért számít bárkinek, hogy valakinek mi a származása vagy milyen színű a bőre” – mondta a pécsi Széchenyi téren tartott flashmob (villámcsődület) egyik nem roma résztvevője név nélkül a Szabad Pécs kérdésére.

Az aktivista szerint Pokol Béla kijelentése nemcsak butaság és felháborító, hanem teljesen érthetetlen is, hiszen nincs különbség születés szerint az emberek között, önmagában nem a származás dönti el, hogy ki milyen okos vagy művelt lesz. A volt alkotmánybíró e forrásunk szerint így minden alap nélküli általánosítással emberi méltóságában sértett meg egy teljes népcsoportot súlyosan kirekesztő módon, ami elfogadhatatlan. Az aktivista úgy gondolja, hogy minimum bocsánatot kellene kérnie a bejegyzéséért.

A demonstráció résztvevői szerint országszerte alig volt, aki felemelte a hangját a kirekesztő és sértő Facebook-bejegyzés miatt

Pokol Béla, a 74 éves egykori országgyűlési képviselő (Független Kisgazdapárt) 2011-ben, a második Orbán-kormány alatt lett az Alkotmánybíróság tagja. Nemcsak jogtudós, politológus, egyetemi tanár, hanem a szociológia akadémiai doktora is. Még 1989 előtt kezdett politizálni. 1976-ban belépett az MSZMP-be, ahonnan 1988-ban lépett ki. (1980 és 1985 között az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének ösztöndíjasa volt.)

A Szabad Pécs megkereste Pokol Bélát, hogy megismerje az álláspontját az ügyről, de a volt alkotmánybíró nem kívánt nyilatkozni.

Nem hagyhatták szó nélkül

Megkérdeztük a pécsi akció rendezőitől, hogy miért szervezték a demonstrációt. Az egyikük, Kőszegi Márió szerint azért, mert nem hagyhatták szó nélkül Pokol Béla volt alkotmánybíró kijelentését. „Az állítólagos válasz szerint a cigány lakosság intelligenciája alacsonyabb. Ez a fajta beszéd gyűlöletkeltő, kirekesztő és a náci időket idézi, megbélyegzi a cigányságot, és relativizálja a kormányok kudarcát az oktatáspolitikában” – közölte a 32 éves pécsi férfi, aki a rendezvény másik szervezőjéhez, testvéréhez hasonlóan egy roma tanodában dolgozik. Hozzátette: a céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy „az intelligencia nem származásfüggő. Mindennapi munkánk során tapasztaljuk, hogy a hátrányos helyzetű, többnyire cigány gyermekek ugyanolyan jól tudnak teljesíteni, ha megfelelő lehetőséget és támogatást kapnak. Míg mi, pedagógusok és oktatási szakemberek mindennap azon dolgozunk, hogy segítsük ezeket a gyerekeket iskolai előmenetelükben, addig az ilyen kijelentések rombolók és elfogadhatatlanok” – tette hozzá Kőszegi, aki szerint a demonstráció kiállás volt az igazságért és az egyenlőségért.

Kőszegi Márió hiányolta a roma vezetők kiállását, felszólalását az ügyben. „Úgy érezzük, hogy a döntéshozók és azok a roma képviselők, akik felhatalmazást kaptak a cigányság képviseletére, sok esetben hallgatnak, amikor valóban ki kellene állniuk az ügy mellett. Nem véletlenül írtuk ki a molinóra Babits Mihály szavait: »Cinkosok közt vétkes, aki néma.« Ezért fontos számunkra, hogy legalább mi és legalább így kifejezzük szolidaritásunkat a cigány közösséggel.”

„Ez a fajta beszéd gyűlöletkeltő, kirekesztő és a náci időket idézi. Megbélyegzi a cigányságot, és relativizálja a kormányok kudarcát az oktatáspolitikában” – közölte Kőszegi Márió, a 2024. szeptember 12- i pécsi flashmob egyik szervezője

Cinkosok közt vétkes…

Kőszegi Márió a Szabad Pécs kérdésére a saját példájáról is beszélt. „Pécsett születtem, itt is élek, Pécsett érettségiztem, a Leőwey Klára gimnáziumban, ahová a hátrányos helyzetű, részben roma fiataloknak esélyt adó Arany János programnak köszönhetően kerülhettem be. Ez egy kiváló kezdeményezés nagyszerű mentorálási rendszerrel, nekem ugródeszkát jelentett, ami nélkül nem lennék ma itt, és nem tartanék ott, ahol jelenleg tartok, nem lennék ugyanaz az ember, aki ma vagyok. Úgy kerültem be én is, a testvérem is, hogy tagjai voltunk egy keresztény, metodista gyülekezetnek, amit ismert az iskola egyik pedagógusa. Találkozott velünk, és látta, hogy érdemes és fontos lenne tanulnunk. Gyógypedagógusként végeztem Kaposváron levelezőn, és most egy roma tanodában dolgozom. Korábban Pécsett a PTE földrajz szakára nyertem felvételt, de váltottam.”

„Homokba dugták a fejüket a cigány vezetők”

Az akció másik szervezője, a földrajz–történelem tanár végzettségű Kőszegi Krisztián a Pécsi Roma Evangélikus Szakkollégium munkatársa, a gilvánfai tanodát vezeti. Ő is pécsi, a Leőwey Klára gimnázium Arany János Tehetségkutató Programjában vett részt, ott érettségizett.

Azért vett részt a flashmob szervezésében, mert azt gondolja, hogy reagálni kell a gyűlöletet keltő, diszkriminatív megjegyzésekre, főleg, ha olyan valaki mondja, aki egykor fontos pozíciót töltött be. Szerinte aggasztó, hogy Pokol Bélának esetleg alkotmánybíróként is voltak, lehettek ilyen gondolatai, „hiszen egyáltalán mi vesz rá valakit, hogy ilyet kérdezzen a mesterséges intelligenciától?”. Véleménye szerint a kifogásolt poszt törlése nem elég, ő – másokkal együtt – azt szeretné, ha új, külön posztban kérne bocsánatot a volt képviselő-alkotmánybíró.

Hangsúlyozta: nagy kár, hogy a baranyai és távolabb dolgozó cigány érdekvédők, politikusok közül senki nem vett részt a demonstráción, és nem reagált érdemben, nem szólalt meg. Szerinte ez mulasztás, amikor ilyen gyűlöletkeltő, országosan idézett poszt jelenik meg a cigánysággal kapcsolatban.

Kőszegi Krisztián, a Pécsi Roma Evangélikus Szakkollégium munkatársa és a gilvánfai tanoda vezetője

Ráadásul országosan sem volt másként, a cigány vezetők homokba dugták a fejüket, így felmerül a kérdés, hogy ha senki sem szólal meg egy ilyen ügyben, akkor beszélhetünk-e egyáltalán Magyarországon valódi cigány érdekképviseletről – tette hozzá. Kőszegi Krisztián szerint nem elég a kifogásolt poszt törlése, ő is úgy gondolja, hogy egy önálló, új Facebook-posztban kellene Pokol Bélának elismernie, hogy az, amit írt, ártalmas a cigányság megítélése szempontjából. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy több más, korábbi égető üggyel kapcsolatban is ez történt. „Egyszerűen nincs hangjuk ezekben az ügyekben a cigány politikusoknak, érdekvédőknek, pedig fel kellene szólalniuk. Azért is, hogy milyen hátrányok vannak, azok hogyan termelődnek újra, és mert ma is vannak területek, ahol továbbra is szegregált az oktatás.”

Demagóg és dehumanizáló beszédmód

Nyilatkozott a Szabad Pécs újságíróinak a demonstráció néhány további résztvevője is. Egyikük, Heindl Katica anglisztika mesterszakon diplomázott Pécsett, hosszú ideje dolgozik a FreeDom Egyesületnél, jelenleg projektmenedzserként. A szervezet a dél-baranyai térségben élő hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt szociális, jogi és oktatási támogatást, legfőképpen a szinte kizárólag roma emberek által lakott Gilvánfán.

„Megengedhetetlen, hogy ilyen régimódi, avítt, demagóg és dehumanizáló módon beszéljenek a magyar társadalom ilyen értékes kisebbségéről, akik között nem kevés és egyre több magasan képzett, intelligens, csodálatos szakember van” – nyilatkozta Heindl Katica a Szabad Pécsnek

Heindl Katica így indokolta, hogy miért vett részt az eseményen: „Az egész karrierem alatt, amióta dolgozom, roma-cigány emberekkel dolgozom és roma-cigány emberekért dolgozom; jelenleg is felülreprezentáltak a magasan képzett roma értelmiségi szakemberek a munkahelyemen, a kollégáim között. Ha szükség van rá, ha az élet úgy adja, hogy ki kell állnom mellettük mint nem roma ember, akkor az kutya kötelességem, mert szerintem megengedhetetlen, hogy ilyen régimódi, avítt, demagóg és dehumanizáló módon beszéljenek a magyar társadalom ilyen értékes kisebbségéről, akik között nem kevés és egyre több magasan képzett, intelligens, csodálatos szakember van.”

„Azt hittem, rosszul látok”

A Tolna megyéből származó Józsa Ferenc családsegítőként dolgozik Pécs Meszes nevű városrészében. Ő az alábbi gondolatokat osztotta meg az ügy kapcsán a Szabad Pécs újságíróival: „Amikor olvastam Pokol Béla kijelentését, azt hittem, rosszul látok, vagy ez valami nagyon rossz vicc, de újra elolvastam, és sajnos nagyon hamar kiderült, hogy tényleg leírta. Azt látom és tapasztalom, hogy egyre több – tehetséges és szorgalmas – roma fiatalnak van lehetősége nemcsak szakmát tanulni, hanem magasabb szinten is továbbtanulni, főiskolát, egyetemet elvégezni.”

Józsa Ferenc

„Egyetemi tanulmányaimat Szekszárdon kezdtem, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán, kommunikációs és médiamoderátor szakon, felsőfokú szakképzés keretében. Kis kitérővel kerültem Pécsre, ahol már szociális munka szakon folytattam a tanulmányaimat, és kaptam egyetemi diplomát. Ezt követően kerültem egy évre a CEU európai roma fiataloknak szóló programjába (Roma Graduate Preparation Program), az RGPP-be. Egy ideig Bécsben tanultam.”

„A hétköznapokat kell megnyerni”

A flashmob szervezőinek egy része kötődik a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégiumhoz (PERSZE). Szerveztek egy kerekasztal-beszélgetést is az ügyről, többségében nem roma résztvevőket felkérve. A meghívottak arról is beszéltek, hogy mit kellene, mit lehetne tenni a mindennapi előítéletek ellen. Erre az egyik jó válasz szerintük az, hogy a hétköznapokat kell megnyerni.

Szerintük a minél több jó példa vezethet lassan, akár több generáció alatt eredményre, de addig is segíthet az elfogadásban és leküzdheti az emberekben meglévő előítéleteket, amelyek sokszor vannak híján konkrét tapasztalatoknak. Úgy látják, hogy ehhez a médiára is szükség lenne, több valódi, pozitív példát látnának szívesen az újságokban. A kerekasztal résztvevői ugyanakkor egyetértettek abban, hogy van szemmel látható javulás, jóval több roma-cigány fiatal szerez érettségit, szakmai és felsőfokú végzettséget, mint korábban, és a folyamat már jó ideje, hosszú évek óta tart.

Babos Attila írása.