Egy éve át kellett volna adni a négymilliárd forint közpénzt kapó szállodát, de becsődölt a kivitelező

A befejezetlen Relax Hotel a Google térképén

3,9 milliárd forint közpénzt adott az állam a Baranya vármegyei Pogányba tervezett négycsillagos szállodára, és már tavaly át kellett volna adni. Ám úgy néz ki, hogy az építkezés elakadt, a Fidesz-közelinek mondott kivitelező becsődöl, miközben az alvállalkozók jelentős részét nem fizették ki.

Még 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség 85 milliárd forint közpénzt szórt ki olyan válogatott vállalkozóknak, akik nagy, legalább százágyas hoteleket akartak építeni vidéken.

Az egyik győztes a néhány hónappal korábban alapított MPHH Hotel Invest Kft. – írja az atlatszo.hu.

Az új cég gyorsan 3,9 milliárd forint közpénzt kapott

a százszobás Relax Hotel létrehozására a Baranya megyei Pogányban.

Az alapító Hoffmann Henrik és Márton Péter. Előbbi a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. 2021-ben cégvezetőként átigazolt hozzájuk a korábbi pályázati kiíró oldaláról Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség volt vezérigazgató-helyettese.

Az MPHH Hotel Invest Kft. 2021 elején írt ki közbeszerzést a Relax Hotel felépítésére, pontosabban kivitelezési munkáira. Ezt a Fidesz-közelinek tartott B Build & Trade Kft. nyerte nagyjából 4,3 milliárd forintos ajánlattal. A cég durván a többi pályázó alá ígért, a második legolcsóbb ajánlat is egymilliárd forinttal volt drágább.

Csakhogy a kivitelező nem építette fel a hotelt, szerinte ugyanis nem tervezhető körülmények jöttek közbe. Ezeket leegyszerűsítve úgy foglalhatnánk össze, hogy drágább lett építkezni, mint korábban. Az ilyesmi egyébként valóban nem pontosan tervezhető, ezért is hívják ezeket a körülménybeli lehetséges változásokat összefoglaló néven jellemzően üzleti kockázatnak.

Gajda Tibor a lap kérdésére elárulta, hogy már egy éve el kellett volna készülnie a szállodának. Végül idén tavasszal meg is váltak a kivitelezőtől, újat kerestek egy meghívásos közbeszerzéssel.

A korábbi kivitelező céget éppen felszámolják, miközben az alvállalkozók jelentős részét sem fizették ki a lap szerint.

A csaknem négymilliárdos állami támogatás visszafizetésének kockázatától még jó darabig nem kell tartani, mivel 2024 végéig kell csak befejezni valahogy a jelenleg szűk háromnegyedes készültségi szinten lévő szállodát. További részletek az Átlátszó cikkében.