Sokat változott, érezhetően javult a rendszerváltozás óta a magyar politikusok nyelvtudása – ebben szinte minden, a Szabad Európának nyilatkozó és politikusoknak dolgozó tolmács egyetért. Ahogy nagyjából abban is, hogy nem az angol nyelvtudás a politikusi képességek fokmérője.

„Az a jó tolmács, akinek a jelenlétét nem is veszik észre” – mondja az Európai Parlamentben akkreditált tolmács, Tiszavölgyi Judit, aki Magyarország uniós csatlakozása előtt gyakran tolmácsolt magyar politikusoknak, azóta pedig, az Európai Parlamenten keresztül, egy másik vetületét látja a politikának.

Ő egyetért Schiffer András kijelentésével, amely szerint nem fontos kompetencia, hogy egy miniszterelnök tudjon angolul, mert a hivatalos tárgyalásokon mindig van tolmács. „Természetesen elegánsabb, ha az illető a magánjellegű kérdésekre tud a kérdező nyelvén válaszolni.”

Tiszavölgyi Judit hozzáteszi, a mostani 30-as, 40-es magyar politikusok esetében ez nem jelent gondot, jobb, magabiztosabb a nyelvtudásuk, mint amilyen a rendszerváltozás előtti időszak magyar politikusaié volt. Amikor nemzetközi összehasonlításra kérjük az Európai Parlamentben angol, német és holland nyelven is dolgozó szakembert, azt mondja, kelet-európai összevetésben és a latin nyelvek beszélőihez képest a magyarok angoltudása nem rossz. Érezni lehet, hogy tudtak utazni, külföldön tanulni. Nyilván előny, és ez a rendszerváltozás előtt is igaz volt, ha valakinek a szülei diplomaták, vagy egyszerűen áldoztak a gyermekük nyelvtanítására.

Mint mondja, vannak kivételek, de általánosságban igaz, hogy az angolok semmilyen más nyelvet nem beszélnek. A skandinávok, illetve azok, akik tudnak germán nyelveket, általában jól beszélnek angolul és németül is.

„A kelet-európai politikusokra jellemző egyfajta bizonyítási vágy, angolul akarnak beszéli, míg a nyugat-európaiak határozottan szeretik a saját nyelvüket használni, amikor tudják, hogy van tolmácsolás. Ha pedig egy angollal vitázik egy olasz vagy egy francia, mindig kérnek tolmácsot.”

Tiszavölgyi Judit, az Európai Parlamentben akkreditált tolmács, aki angol, német és holland nyelven is fordít. Szerinte kelet-európai összevetésben és a latin nyelvek beszélőihez képest a magyar politikusok angoltudása nem rossz.

„A kabinban mindent le kell fordítani”

Amikor arról kérdezzük, mit csinál, ha rosszat mond valaki, Tiszavölgyi Judit azt válaszolja, hogy a jó tolmács megérzi, ha valaki tévedésből mond rosszat, vagy szándékosan.

„Előfordult már, hogy téveset, rosszat mondott valaki, de lefordítottam, és kiderült, hogy jól tettem, mert erre egy poént épített fel az, akinek tolmácsoltam.”

Hozzáteszi, hogy más a tolmácsolás a tárgyaláson, amikor két fél között ül, és más amikor a kabinban. Utóbbiban hangsúlyosan igaz, hogy mindent le kell fordítani. Ha téved, ha káromkodik, azt is mondani kell, mert reakciót válthat ki. Brüsszelben a hivatalos tolmácsolásnál hárman ülnek egy kabinban, mindenki abból a nyelvből tolmácsol, amiből akkreditálták, és noha a nemzetközi tolmácsszövetség nagyon jó munkakörülményeket dolgozott ki, iszonyatos menet van, idő sincs a mérlegelésre.

Annyit azért hozzátesz, „egy női tolmács általában próbál finomítani, ha érzi a támadást, szerintem a női tolmácsok ezt ösztönösen így is csinálják. Nekem már mondták azt, hogy azért szeretem, ha te jössz, mert a semmit is udvariasan mondod.”

Szerinte az a jó tolmács, akinek a jelenlétét nem is veszik észre, és akinek a tárgyi tudása is óriási. Ugyanakkor kell egyfajta közös hullámhossz a megbízóval, hiszen egy delegációt kísérve akár napokig is „össze vannak zárva”. Ebből néha vicces helyzetek is adódnak, egyszer szóltak neki, hogy a megbízója egyetlen szót sem beszél angolul, ezért arra kérik, hogy egy percre se mozduljon el mellőle, nehogy az illető kellemetlen helyzetbe kerüljön. „Így is tettem, folyamatosan mellette voltam bármerre ment, az egyik pillanatban azonban felém fordult és közölte, Judit, én most a mosdóba mennék. Egyedül.”

A tolmácsok egyébként úgy tartják, hogy „mindenki azt a tolmácsolást kapja, amit megérdemel”. Ha valaki egy undok, modortalan, ellenszenves fráter, annak ez előbb-utóbb a tolmácsolásnál is visszaköszön.

Ehhez kapcsolódóan: Áder, Gyurcsány, Tarlós: a nyelvtudás politikája

„Torgyánnál ezt sosem lehetett tudni”

Bereczky Tamás már csaknem tíz éve nem dolgozik tolmácsként, így ő a mostani politikai elit nyelvtudásáról nem is akart véleményt mondani, korábban viszont mások mellett Sólyom Lászlónak, Medgyessy Péternek és Torgyán Józsefnek is többször tolmácsolt. Ő is úgy gondolja, hogy a politikusi kvalitásokat és nyelvi készségeket fölösleges összevetni.

„Miért kellene jól beszélnie egy politikusnak angolul? Valóban ott a tolmács a tárgyalásokra. Ráadásul más egy nyelvet beszélni, hiszen sok olyan embert ismerek, aki gyönyörűen el tudja olvasni és tudja értelmezni a legnehezebb angol szöveget, de nem tudja magát szabatosan kifejezni. Ezek ugyanis különböző készségek.”

Annyira általában tudnak angolul a politikusok, hogy könnyed témákról elcsevegjenek, a hivatalos témákra pedig ott a tolmács.

Bereczky Tamás is a teljes szöveghűség híve a tolmácsolásban. „Az alázat és a láthatatlanság híve vagyok. A tolmácsnak nem feladata felelősséget vállalnia a mondanivaló tartalmáért. Nekem nem dolgom kijavítani, egyrészt mert nem lehetek benne biztos, hogy nem direkt mondja, lásd Torgyán József. Mellette nem volt könnyű tolmácsolni, mert soha nem lehetett tudni, hogy viccel vagy rosszul mond valamit.”

Mint mondja, ez azért is vékony jég, mert hol húzza meg a határt?
„Azért is felelősséget fogok vállalni, ha hadat üzen?” Ráadásul a kabinban ülve, szinkrontolmácsolás közben nincs idő mérlegelni; ami bemegy, az úgy jön ki. Vagyis kínosan kell ügyelni arra, hogy az interpretáció hiteles és pontos legyen.

„A poroszos, szótárbiflázós nyelvtanítás az oka”

„Én a magyar nyelvoktatás csődjéből élek, és attól tartok, hogy még sokáig lesz munkám” – mondja a Szabad Európának az az aktív tolmács, aki évek óta a magyar politikai elit tagjainak tolmácsol, ezért azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét. Szerinte a magyar politikusok nyelvtudása tökéletesen tükrözi a társadalom nyelvtudását, és ez utóbbi elég siralmas.

Azt szokták mondani az ügyfelei, hogy mindent értenek, de nem mernek megszólalni. Szerinte ennek részben a poroszos, szótárbiflázós nyelvtanítás az oka, ahelyett, hogy a beszédre koncentrálnának. „Érdekli egy törököt vagy görögöt az akcentusa? Dehogy érdekli! Beszél, lehet, hogy sok hibával, de megérteti magát, nem fél megszólalni” – mondja a szakember, aki a szinkronizált filmeket is ostorozza, mondván, szét kell nézni a környező országokban, minden film eredeti nyelven, feliratozva megy.

„Dolgoztam olyan magas beosztású politikus mellett, aki kerek perec közölte, hogy nem tanul meg angolul. Én csak arra kértem, hogy legalább annyira bírja a nyelvet, hogy ha egy tárgyaláson megkérdezi a partnere, milyen volt a nyaralás, el tudja mondani. A hivatalos tárgyalásra ott leszek én, csak intenie kell.”