Prágai levél: túrórudi és delicsoki

Körülbelül tíz éves lehettem, amikor először utaztam külföldre. Mivel a nyolcvanas évek közepéről beszélünk, a külföldre utazás sokakhoz hasonlóan nekünk is valamelyik szocialista országot jelentette, esetünkben Csehszlovákiát.

Tél volt, hatalmas hó és mi a Tátrába mentünk a családi Skodával. Már sötét és késő volt, amikor megérkeztünk a szállodába, ahol kikönyörögtünk egy-egy Deli csokit a szülőktől.

Egészen izgalmas dolog volt a Sportszelet, Túró Rudi, Balaton szelet és a többi után valamilyen más édességet enni. A Deli csoki ilyen szempontból sokáig emlegetett fontos pillanat volt az életemben, olyannyira, hogy az üres papírját sokáig őrizgettem – hiszen ez volt Az Első Csoki, Amit Külföldön Ettem.

Így aztán amikor idén Prágába költöztem és az első bevásárláskor a szemembe ötlött az azóta már elfeledett Deli csoki, gyorsan vettem is belőle. Nem is egyet, hiszen azóta természetesen többféle ízben, töltelékkel gyártják.

Nem vártam túl sokat tőle, „csak” a gyermekkori ízeket, emlékeket, így elég nagy izgalommal bontottam ki és haraptam bele.

Ha azt mondom, hogy semmi extrát nem éreztem, akkor nem mondok semmit. Amennyiben ebből kivonom a gyerekkori nosztalgiát, akkor azt is megkockáztatnám, hogy a Deli csoki rossz.

A csehek persze imádják, mert sokukban nyilván a kölyökkor ízeit idézi, de külföldiként elképzelni nem tudom, miért vennék belőle még egyszer, amikor minőségi, finom csokoládét is lehet kapni.

Itt lép a képbe a túrórudi (azért írom kisbetűvel, mert nem egyetlen márkáról, hanem a műfajról szól a történet), ami sok külföldi számára értelmezhetetlen termék.

A túró ugyanis sok országban sós termékként van elkönyvelve, így aztán elég nehezen értelmezhető csokival bevonva. Legalábbis a külföldiek közül sokan nehezen értik, ezért aztán nem mindig könnyű rávenni őket a kóstolásra. Utána már megoszlanak a vélemények, van, akinek bejön, van, akinek továbbra sem, de ez már csak így megy.

Visszatérve az alapgondolathoz, érdekes, mennyire az emlékeink foglyai vagyunk az ízek esetében is. A nagyi húslevese, a gyermekkori rántott húsok, a szocialista édességipar (valljuk be: megkérdőjelezhető minőségű) termékei mind-mind úgy élnek emlékeinkben, mint pótolhatatlan, visszahozhatatlan csodák.

Pedig ha a valóságot nézzük, akkor a Deli csoki sok minden, csak nem gasztrocsoda, és ugyanez elmondható sok, több évtizedes múltat felmutató magyar termékről, mindenféle szeletekről, kavicsokról és karikákról.

Ennek ellenére imádjuk őket.

Prágai levél - mi ez? A Szabad Európa újraindulásával felélesztünk egy talán feledésbe merült műfajt, amelynek lényege, hogy a külföldről tartalmat szolgáltató médiumok (amilyen a Szabad Európa Rádió vagy a BBC Magyar Adása volt) megpróbálták kicsit bemutatni a magyar közönségnek a helyi hétköznapokat is. A terveink szerint heti rendszerességgel jelentkező rovatban a prágai és cseh életet (remélhetőleg minél hamarabb a kultúrát, gasztronómiát, mindennapi különlegességeket) próbáljuk meg közelebb hozni, illetve megmutatni, milyennek látszik Magyarország 500 km távolságból.