A Wagner-zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin elmúlt hónapokban posztolt, gyakran trágár tirádáiban többször is kikelt az orosz katonai vezetők ellen, de nem támadta közvetlenül Putyin elnököt. Ezt még mostani lázadása idején is igyekezett kerülni.
Amikor június 24-én a faragatlan modorú egykori elítélt – akit vendéglátós munkája miatt Putyin séfjeként emlegetnek – bejelentette, hogy csapatai az ukrajnai frontról az „igazság menetére” indulnak Oroszországban, úgy tűnt, minden eddiginél óvatosabban állítja, hogy nem Putyin a célpont.
A megdöbbentő akció „nem katonai puccs” – mondta Prigozsin, és ragaszkodott egy régóta bevett történelmi narratívához, amit jó cár, rossz bojárok néven ismerünk. Ezzel azt sugallta, hogy ha Putyin bölcs vagy katasztrofális döntéseket hozott – mint például a 2022 februárjában hozott Ukrajna teljes körű inváziójáról –, az azért volt, mert elárulták őt „a lézengő ritterek”, a hataloméhes tábornokok és a saját pecsenyéjüket sütögető oligarchák.
A jövő most minden eddiginél homályosabb, de Prigozsin akciója nyomán kevés az olyan elképzelhető kimenetel, amivel Putyin jól jöhetne ki a helyzetből. Elemzők szerint ezt saját módszereinek, lépéseinek és uralkodási stílusának köszönheti.
„Péntek este Prigozsin nyílt lázadást robbantott ki – írta a The Bell című médium június 24-én reggeli híradásában. – Hivatalosan – a [védelmi miniszter] Szergej Sojgu által vezetett katonai vezetés ellen, de facto azonban Prigozsin kihívást intézett maga Vlagyimir Putyin rezsimje ellen.”
Prigozsin megálljt parancsolt a zendülésnek
A lázadó orosz zsoldosvezér szombat este arra utasította harcosait, hogy forduljanak vissza, ne próbáljanak behatolni Moszkvába, hogy „elkerüljék a vérontást”.
Jevgenyij Prigozsin parancsba adta embereinek – akik állítása szerint már csak kétszáz kilométerre voltak a fővárostól –, hogy térjenek vissza bázisukra. Előzőleg a Wagner-egységek – a déli Rosztov-na-Donu város elfoglalása után – szinte ellenállás nélkül száguldottak Moszkva felé.
Prigozsin döntésének hátterében szombat esti jelentések szerint az áll, hogy Lukasenka belarusz vezető közvetítésével beleegyezett a helyzet deeszkalációjába.
Aljakszandr Lukasenka elnök hivatala szerint „alkut kötött” a lázadó orosz zsoldosvezérrel.
A TASZSZ orosz hírügynökség azt tette hozzá, hogy a belaruszok szerint „előnyös és elfogadható megoldást találtak a helyzet megoldására és a Wagner-harcosok biztonságának garantálására”. Lukasenka hivatala hozzátette, hogy egész nap tárgyalt Prigozsinnal.
„Megértve a felelősséget, hogy mindkét oldalon orosz vér fog folyni, megfordítjuk hadoszlopainkat, és a terveknek megfelelően visszatérünk a táborokba” – mondta Prigozsin egy Telegramra kiposztolt audioüzenetben.
A többórás éjszakai hallgatás után Putyin szombat reggeli beszédében igyekezett határozott hangot megütni, megesküdött, hogy „határozottan fellép a fegyveres lázadás” ellen, és elrendelte a szervezők „semlegesítését”. Prigozsin azonban gyorsan és élesen visszaszólt, mondván, hogy Putyin „mélyen téved”, amikor árulónak állítja be, és fogadkozott, hogy erői nem adják meg magukat.
Putyinnak nehéz dolga lesz, hogy pozitív irányba fordítsa az Ukrajna elleni rövid, győztes háborúnak szánt, potenciálisan nagy jelentőségű fordulatot saját maga és politikai jövője szempontjából. De vajon miért?
A gyengeség jelei?
Az a tény, hogy Prigozsin kirohanásaiban eddig kerülte, hogy közvetlenül Putyinra zúdítson tüzet, bizonytalan fényben tünteti fel az elnököt. Olyan vezetőnek mutatja, aki nem képes kontroll alatt tartani legfőbb beosztottjait, és könnyen félrevezethető. Egyik korábbi tirádájában Prigozsin arra utalt, hogy Putyin egy „boldog nagypapa” és egy tudatlan balek, akit a körülötte lévők hazugságokkal etetnek, és aki nincs tisztában a háború kemény valóságával.
Egyértelműbb jel arra, hogy Putyin nem ura a helyzetnek: Prigozsin és erői átkeltek Ukrajnából Oroszországba, és behatoltak Rosztov-na-Donuba, egy déli nagyvárosba, amely Moszkva műveleteinek központja az immár 16 hónapja tartó ukrajnai invázióban. Prigozsin azt állította, hogy erői ellenőrzik a katonai parancsnokságot és más katonai helyszíneket a városban. Egy videója szerint itt találkozott az orosz védelmi miniszter és az orosz vezérkari főnök helyettesével.
Az orosz politika és közélet megfigyelői számára közhely, hogy Putyin hatalmi pozíciója addig tűnik szilárdnak, amíg megszűnik annak lenni, Prigozsin tettei pedig szinte minden szemszögből nézve azt a benyomást keltik, hogy gyengébb a helyzete, mint egy nappal korábban.
Annak ellenére hogy a Kreml és az állami televízió igyekszik kontrollálni a narratívát, a káosz tovább erodálhatja sok orosz Putyinba vetett bizalmát, amelyet az ukrajnai háborúban elszenvedett kudarcok és veszteségek már aláástak. Prigozsinnak az elnök június 24-i beszédére adott pimasz válasza sem fogja erősíteni az elnököt, akit ritkán ér nyílt kritika bárki részéről, akinek Oroszországon belül bármilyen tekintélye van.
Ellentétben azokkal az állításokkal, amelyek szerint Putyin „teljes mértékben ura a helyzetnek, és nem érzékeny a puccsokra, tekintélyét most közvetlenül megkérdőjelezik olyan módon, amelynek messzemenő következményei lehetnek a rezsimre és a háború menetére nézve is” – írta Lawrence Freedman katonai elemző, a King’s College London hadtudományi professor emeritusa a június 24-én Substackon megjelent bejegyzésében.
Egy új front
Amikor Putyin 2022. február 24-én elindította a nagyszabású inváziót, arra számított, hogy az általa különleges katonai műveletnek nevezett akció maximum heteken belül eléri célját – Ukrajna leigázását.
Nem így történt. Miután tavasszal drámai visszavonulást hajtottak végre a Kijev melletti állásokból és a határon túlra, az orosz erők további kudarcokat szenvedtek keleten és délen, és most a több mint ezer kilométeres front egyes szakaszain újabb ukrán ellentámadással kell szembeszállniuk.
Ezenkívül támadások történtek Oroszország területén, a Belgorodi és más, határ menti területeken végrehajtott betörésektől kezdve a moszkvai dróncsapásokig – ezek közül az egyik a Kremlt érte.
A Wagner-kampány egy újfajta, szintén Oroszországon belüli frontot nyit meg az ukrajnai háború potenciálisan döntő pillanatában. Prigozsin erői, amelyek fontos szerepet játszottak a harcok egy részében, most belső ellenséggé váltak.
Az igazság kiderül
Június 24-i beszédében Putyin megismételte, ami a Kreml fő narratívájává vált az Ukrajna elleni háborúval kapcsolatban. Árulónak állította be a Prigozsin vezette erőket, akik egy kritikus időszakban aláássák Oroszországot, megismételve azt a megalapozatlan állítást, hogy az invázió nem agresszió volt, hanem szükséges lépés a Nyugat ama törekvése ellen, hogy Ukrajnát Oroszország szétszakítására használja fel, vagy legalábbis elérje vele Moszkva „stratégiai vereségét”.
Orosz tisztviselők minden szinten ezt a narratívát visszhangozták, de Prigozsin június 23-i megjegyzéseiben igyekezett megfúrni.
Korábbi tirádáiban a háború vezetése miatt ostorozta Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, azt állítva, hogy visszatartották a lőszert a Wagner-harcosoktól.
Ezúttal nemcsak azzal vádolta a hadsereget, hogy rakétákkal és helikopterekből tűz alá vette egységeit, hanem azt is felvetette, hogy maga az invázió indokolatlan volt, és vitatta azt az állítást, hogy Oroszországot Ukrajna és a NATO támadása fenyegette.
„Semmi rendkívüli nem történt 2022. február 24-én – mondta első, hosszú pénteki videójában Prigozsin. – Most a védelmi minisztérium megpróbálja megtéveszteni a közvéleményt, megtéveszteni az elnököt; azt a történetet mesélik, hogy valami őrült agresszió történt Ukrajna részéről, hogy az egész NATO-blokkal együtt Ukrajna azt tervezte, hogy megtámad minket.”
„A háború szükségességének megkérdőjelezése az, ami Prigozsin legutóbbi vádjait gyújtóssá tette” – írta Freedman katonai elemző –, mert azok „nemcsak a háború lefolytatását, hanem az egész alapot kérdőjelezik meg, amelyekre építve a háborút elindították. A lövések irányulhattak Sojgu és Geraszimov tábornok ellen (…) de Vlagyimir Putyin egyértelműen tűzvonalban volt.”
Őrült módszerek
Az elnökként vagy miniszterelnökként hatalmon töltött közel 24 év alatt Putyin részben úgy igyekezett fenntartani az irányítást, hogy egymás ellen uszított Oroszországon belüli frakciókat, de elemzők szerint a nagyszabású ukrajnai invázióra vonatkozó döntése megroggyantotta a rendszert.
„Putyinnak az elit kezelését célzó stílusa veszélyesen diszfunkcionálisnak bizonyult, amikor átültették a harctérre” – írta Mark Galeotti író és elemző, az orosz katonai és biztonsági ügynökségek szakértője a The Spectator május 15-i számában.
Putyin Szergej Sojgu védelmi miniszterrel Moszkvában április 17-én
„A kölcsönös gyanakvás, a kannibalisztikus versengés és az opportunista önérdek kultúrája tartotta Putyint hatalmon több mint két évtizeden át. Ez tette lehetővé, hogy kijátssza egymás ellen az egyéneket és az érdekeket, és arra kényszerítette udvarának tagjait, hogy folyamatosan megpróbáljanak bejutni hozzá, és a kegyeit keressék – írta Galeotti. – A háborúban azonban egységre, fegyelemre és kölcsönös támogatásra van szükség – olyasmire, amit az ukránok mutatnak, az oroszokból pedig egyértelműen hiányzik.”
Putyin első nyilvános megjegyzései Prigozsin lépését követően azt mutatták, hogy megpróbálja majd felhasználni az általa árulásnak nevezett hátba szúrást arra, hogy egységet kovácsoljon az oroszok között, és valamiféle győzelmet faragjon a potenciális vereségből.
De egy olyan elnöknek, akit mindig határozottan irányító vezetőként mutattak be, ez nehéz lesz, Prigozsin kampánya pedig végzetes hibákat fedhet fel kormányzási módszerében.
A Prigozsin és Sojgu közötti ellenségeskedés sok szempontból „klasszikus bérverseny, amelyhez hasonlók évtizedek óta uralják az orosz politikai és gazdasági színteret, és amelyhez hasonlóra Putyinnak és a rendszer többi részének jól fel kell készülnie, és amely így nem okozhat szörnyű destabilizációt” – írta Sam Greene, a londoni King’s College Oroszország Intézetének professzora egy június 24-i hírlevelében.
De két fontos dologban – írta Greene – ez „nagyon különbözik mindattól, amit eddig Oroszországban láttunk”.
Először is, a riválisok „olyan tűzerővel rendelkeznek, amely mellett a kilencvenes évek maffiafőnökei úgy néznének ki, mint a csúzlival hadonászó iskolás fiúk. Másodszor: a harc annak a folyamatnak az ellenőrzéséért folyik, amely Putyin politikai uralmának sarokkövévé vált: az ukrajnai háborúért – írta. – Egyetlen más ágazat sem volt ennyire fontos Putyin politikai túlélése szempontjából, amelyen az orosz elitek a múltban összevesztek volna.”
„Még ha gyorsan legyőzik is a Wagnert, amit nem vennék biztosra, akkor is nagy sokk lesz ez a rezsimnek, és meggyengül – írta Freedman. – Ha a konfrontáció a másik irányba megy, akkor bármi történhet, és a Kremlben pánik kezdhet eluralkodni.”
Szombat este, Prigozsin meghátrálásával ez a lehetőség – legalábbis egy időre – elillant.