Az orosz magánhadsereg, a Wagner-csoport vezetője szerint az ukrán erők nem vonulnak ki Bahmut városából, de ha mégis megtennék, akkor is több támogatásra lenne szükségük a reguláris hadseregtől, mielőtt megpróbálnának továbbnyomulni.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán felvetette a kivonulás lehetőségét Bahmutból, mondván, hogy Kijev meghozza a megfelelő döntéseket, ha erőit az orosz csapatok bekerítése fenyegeti.
A Wagner-csoport vezeti a városért vívott harcot, amely a 13 hónapja tartó háború legvéresebb csatája lett. Szergej Sojgu védelmi miniszter szerint a város elfoglalása megnyitná a harcteret, és lehetővé tenné Oroszország számára, hogy továbbnyomuljon Kelet-Ukrajnába.
Jevgenyij Prigozsin azonban, aki az elmúlt hónapokban hazaárulással felérő eredménytelenséggel vádolta a katonai vezetést, azt mondta, hogy a város elfoglalása még messze van.
„Világosan ki kell mondani, hogy az ellenség nem mozdul innen” – mondta Telegramon.
Ehhez kapcsolódóan: Az ukránok kitartanak Bahmutnál, nőnek az oroszok veszteségei
Hozzátette, hogy az ukrán csapatok erős védelmet szerveztek a városon belül, különösen a vasútvonalak mentén és a város nyugati részén lévő magas épületekben, és ha visszavonulnak, új állásokat fognak elfoglalni a külvárosban és a nyugatra fekvő Kasiv Jarban.
„Ezért véleményem szerint egyelőre nem lehet beszélni semmilyen offenzíváról” – jelentette ki.
Prigozsin világossá tette, hogy egyelőre nem elégedett azzal a támogatással, amelyet az orosz főerők részéről kap, beleértve a fronttal szomszédos területeken támadó erőket is.
Három gyakori panaszt vetett fel – az oldalvédelmet, a parancsnoki struktúrát és a lőszerellátást.
„Az első kérdés, hogy a szárnyaink jól védettek legyenek. A második, hogy biztosítsuk, hogy a parancsnokságunk megfelelően szervezett legyen. Harmadszor pedig a lőszer” – fogalmazott, miután korábban többször is azzal vádolta Moszkvát, hogy nem küld elegendő muníciót.
Korábbi cikkünk a témában: „Nincs holttest, nincs kifizetés” – Eltitkolják a Wagner-zsoldosok halálát a családjuk elől
Prigozsin erőteljes közösségimédia-használata a saját és a Wagner-csoport ismertségének növelésére és a katonai irányítás kritizálására olyan feltételezésekre adott okot – amelyeket ő maga tagadott –, hogy politikai ambíciói vannak.
A Moszkvával fennálló feszültségek enyhülni látszanak azóta, hogy egy hónapja Prigozsin képviselőjét nem engedték be az orosz offenzíva irányítóközpontjába.
Your browser doesn’t support HTML5