A volt szlovák miniszterelnök és pártja, az Irány (Smer-SD) aláírta a megegyezést, amelynek nyomán rövidesen felállhat az új, hárompárti szövetségi kormány Szlovákiában a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvételével.
Az országot 2006 és 2010, majd 2012 és 2018 között kormányzó Robert Fico nyerte a szeptember 30-i választást. Pártja, a Smer kampányának hangsúlyos eleme volt az oroszbarát és Amerika-ellenes üzenet. Megfogadta, hogy megvonja Szlovákia katonai támogatását Ukrajnától. Azt is mondta, hogy szeretné, ha Szlovákia az EU és a NATO tagja maradna, de hazája szuverenitásának „teljes tiszteletben tartásával”. A Smer megkapja egyebek között a külügyi, az igazságügyi, a védelmi és a pénzügyminiszteri posztot. Fico hétfőn kijelentette, hogy a külügyminisztérium „nem fog külföldi érdekekért beszélni”.
Az Irány előző héten jutott egyezségre a Hanggal és a Szlovák Nemzeti Párttal, a megállapodást hétfő délután írják alá.
Your browser doesn’t support HTML5
Cél, hogy az új kormány már az október 26-án kezdődő európai uniós csúcstalálkozó előtt hivatalba léphessen, amelynek egyik fő napirendi pontja az ukrajnai válság.
Ehhez kapcsolódóan: A szlovák választás eredménye az Ukrajna-fáradtság első valódi politikai megnyilvánulása
Az Irány a kormányfői poszt mellett hat minisztérium vezetését kapja meg. A megegyezés szerint Peter Pellegrini volt miniszterelnök pártja, a Hang hét minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a házelnöki posztot is. A kormánykoalíció harmadik pártjának, az SNS-nek három tárca juthat.
Bár a dokumentum nem rögzíti a miniszterelnök és a házelnök személyét, valószínűsíthető, hogy előbbi a választáson győztes párt elnöke, Robert Fico lesz, utóbbi pedig Peter Pellegrini.