Robert Fico szülővárosában az infláció letörését várják egy kormányváltástól

Robert Fico pártja pozsonyi székháza előtt, az előrehozott parlamenti választások napján, 2023. szeptember 30-án

A 25 ezres Topoľčanyban különösen jól teljesített a baloldali, populista egykori miniszterelnök pártja, az Irány (Smer-SD).

Az AFP francia hírügynökség tudósítójának nyilatkozó helyiek reményüket fejezték ki, hogy Robert Fico hatalomra kerülve megoldja majd a nehézségeket, leszorítja az ukrajnai háború miatt megemelkedett élelmiszer- és energiaárakat.

Az infláció tavaly 12,8 százalék volt Szlovákiában, idén pedig 10,9 százalék lesz az előrejelzések szerint.

Roman Klamar autószerelő arra számít, hogy a volt kormányfő be fogja tartani kampányígéreteit. „Tudom, hogy nem lesz gyors vagy egyszerű” – mondta, arra is kitérve, hogy Fico jól ismert politikus, akinek sok barátja van, különösen Topoľčanyban, ahol pártja csaknem 39 százalékot szerzett.

Az Irány a voksok 23 százalékát söpörte be a hétvégi választáson, míg a második helyezettként befutó, eddig parlamenten kívüli, liberális Progresszív Szlovákia (PS) 18 százalékot.

A szomszédos országot 2006 és 2010, majd 2012 és 2018 között irányító Robert Fico 1964. szeptember 15-én született Topoľčanyban. Szombaton a közeli Veľké Dvorany településen adta le a szavazatát anyja társaságában.

Kampányának fontos témája volt a menedékkérők elutasítása, az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek beszüntetése, illetve az Európai Unió és a NATO bírálata.

Ehhez kapcsolódóan: „Csak egy tánc volt” – kampányriport a magyar etnikai szavazás hattyúdaláról Szlovákiában

„Világszerte híres”

Egy idősebb nő szintén az egekbe szökő árakról panaszkodott Topoľčanyban. „Olcsóbbá teheti a gázt, az áramot és az élelmiszert. A legfontosabb, hogy nem akarja befagyasztani a nyugdíjunkat, mint a Progresszív Szlovákia” – hangoztatta hevesen gesztikulálva, hozzátéve, hogy mindig Ficóra voksolt, és a jövőben is így fog tenni.

Fico hívei különösen utálják a többek között az LMBTQ-jogok kiterjesztését támogató és a kannabiszfogyasztásra vonatkozó, drákói szigorúságú törvényeket ellenző PS-t.

„Soha nem fogjuk hagyni, hogy ők döntsenek ebben az országban. Pornográfiára tanítják a gyerekeket, arra, hogy egy férfinak férfival kell szeretkeznie” – állította az asszony.

„Fico világszerte híres. Azért gyűlölik, mert az igazságért harcol” – mondta.

Ehhez kapcsolódóan: Ellenségből barát – dezinformáció a szlovákiai választási kampányban

„Boldog leszek”

Mások kisebbíteni próbálták a volt kormányfő oroszbarát álláspontjának jelentőségét. Egy kutyát sétáltató, névtelenséget kérő nő közölte: „Nem tudom, miért állítják be mumusnak, vannak nála rosszabb politikusaink is.”

„Azt mondják, hogy tartanunk kell attól, hogy össze fog állni Oroszországgal. Ez nonszensz. Arról beszél, hogy nem tudunk meglenni az EU és a NATO nélkül, és igaza is van, kis ország vagyunk” – fogalmazott.

A cukrászként dolgozó Katarina Kralikova úgy vélekedett, hogy Fico a „legintelligensebb” politikus. „Jól tud beszélni, jól tud szerepelni a nyilvánosság előtt” – jelentette ki, nem kommentálva a Irány zavaros finanszírozásával kapcsolatos vádakat.

Arról számolt be, hogy az Irányból kilépő Peter Pellegrini egykori miniszterelnök vezette Hangra (Hlas-SD) szavazott, amelynek harmadik legnagyobb erőként sokak szerint királycsináló szerepe lehet.

„Azért tettem így, hogy Ficót segítsem. Tudom, hogy jók lesznek együtt, és boldog leszek. Egy évem van a nyugdíjig, békére és nyugalomra vágyom” – mondta.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.