Egy évvel az alapítása után a varsói Belarusz Népi Kultúra Iskolája vonzza a belarusz emigránsokat és azokat a lengyeleket, akik meg akarják ismerni zaklatott sorsú keleti szomszédjuk kultúráját.
„Amikor Varsóba költöztem, azonnal meg akartam találni belarusz társaimat – emlékszik vissza Natalka Hapanovics belarusz mérnök, aki az ország 2020-as vitatott választásait követő erőszakos karhatalmi fellépések miatt menekült el Minszkből. – Szomorúságot éreztem a hazám miatt.”
Hapanovics a varsói Belarusz Népi Kultúra Iskolájának egyik alapítója. A Szabad Európa belarusz szolgálatának elmondta, hogyan alakult meg a szervezet egy évvel ezelőtt.
„Elkezdtünk honfitársakkal ismerkedni az otthon tapasztalható erőszak elleni varsói belarusz tiltakozó gyűléseken. Aztán elmentem egy emigránsok által szervezett karácsonyi rendezvényre. Ott találkoztam néhány lánnyal, és miután vége lett a bulinak, maradtunk és dalokat játszottunk, és létrejött ez az összetartó közösség.”
Miközben Hapanovics és a többiek énekeltek és táncoltak a rögtönzött afterpartyn, csatlakoztak hozzájuk a népi dudán játszó muzsikusok.
Hapanovics szerint ez volt az a pillanat, amikor „elhatároztuk, hogy iskolát nyitunk. Elkezdtük toborozni és gyarapítani a követőinket. (…) Az emberek önkéntesként akartak segíteni.”
A belarusz éneket, táncot, ruhakészítést és az ország népi dudáján való játékot oktató iskola 2022. szeptember 11-én nyílt meg. „Remélem, örömet okozunk az embereknek” – mondta Hapanovics.
Lengyelországban több mint ötvenezer belarusz él. 2020 óta több mint kétszeresére nőtt a számuk.
Az iskola szervezésén öt önkéntes dolgozik. „A szabadidőnkben csináljuk – mondta Hapanovics a Szabad Európa belarusz szolgálatának. – A legnehezebb az, hogy gyakran kimerülünk. Én lelkesen csinálom, de munka után nagyon kevés energiám van. De valahogy támogatjuk egymást, és megpróbáljuk összehangolni a dolgokat.”
Hapanovics szerint különösen a táncórák érdeklik a lengyeleket.
„Sok srác jár most táncolni, egyrészt azért, hogy összekovácsolódjanak, másrészt azért, hogy találjanak egy belarusz lányt. Amikor a lengyelek eljönnek, azt mondják: Hűha! Nem is tudtam, hogy a belarusz táncok ilyenek. Azt hittem, csak néhány forgás, és kész, de valójában nagyon összetett. A hagyományos lengyel táncok, mint például a mazurka, egyszerűbbek a mozdulatok tekintetében, így a mi táncaink nagyon érdekesek a lengyeleknek.”
Az énekórák, mint mondja, terápiaként szolgálnak egyesek számára.
„Az éneklés, különösen a népdalok, megkönnyebbülést adnak a testen keresztül, nagyon jól csökkentik a feszültséget” – állítja.
Arra a kérdésre, hogy kell-e tehetség vagy előzetes tudás az énekléshez és a tánchoz, az iskola társalapítója azt mondja, hogy „csak akarat kell hozzá. Még nem találkoztam olyan belarusszal, aki nem tud táncolni vagy rosszul énekel. Mindenki tud énekelni, mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megtanuljon táncolni. Nem akarunk versenyeket nyerni vagy profikat képezni. A célunk csupán az, hogy fenntartsuk a hagyományainkat.”
Az órákat alacsony költségvetésből szervezik. A dudaórákon a tanulóknak maguknak kell hozniuk a hangszerüket, vagy felváltva használhatják az oktatóét. A ruhakészítő órákon a diákok saját anyagot hoznak, amelyet megtanulnak kiszabni, és hagyományos belarusz inget, szoknyát és övet varrni belőle.
Az órákat egy varsói múzeumban tartják, mivel az iskolának még nincsenek saját helyiségei.
„Terveink között szerepel, hogy saját helyiséget szerezzünk és anyagot biztosítsunk a tanulóknak, de ehhez finanszírozásra van szükségünk – mondta Hapanovics. – Pályáztunk némi támogatásra, de eddig nem jártunk sikerrel. De pozitívak maradunk, a belarusz és a lengyel egyesületek sokat segítenek.”
Hapanovics szerint megéri az önkéntes munka, mert látja, milyen pluszt ad másoknak.
„Hozzám hasonlóan ők is aggodalomtól és stressztől terhelten, vonakodva érkeznek munka után, majd két óra tánc után elégedetten mennek haza, minden gondjuk eltűnik.”
„Nem számítottam erre, de úgy érzem, hogy minél jobban elmerülök a belarusz kultúrában, annál több erőt ad” – mondta.
„Azt mondták, hogy a belarusz kultúra valahogy elmaradott, csúnya és faragatlan, hogy nincs rá szükségünk. De amikor elkezdesz elmélyedni benne, megérted, hogy ki vagy, kik voltak az őseid, kik a rokonaid, mit tudtak, mit értek el. És ez erőt ad.”