Egy szilveszteréjszakai ukrán légicsapásban több tucat, a szamarai régióból származó orosz katona vesztette életét Makijivka városában. Három hónappal később Moszkva hivatalosan még mindig 89-re teszi a halálos áldozatok számát. A Szabad Európa nyílt forrásokra épülő vizsgálata megállapította, hogy legalább 140 katona halt meg azon az éjszakán.
„Soha nem panaszkodott – mondta egy neve elhallgatását kérő, az oroszországi Közép-Volga régióból származó nő az Ukrajnában 2023. január 1-jén harcoló szerettéről. – Azt mondta nekünk, hogy minden rendben van. December vége felé Makijivkába szállították őket. Január 1-jén pedig bekövetkezett a tragédia.”
Éjfél után ukrán rakéták csapódtak be egy szakközépiskolai kollégiumba a Donyecki terület városában, ahol orosz katonák, főként a Szamara régióból érkezett behívottak voltak elszállásolva. Több katona is meghalt az egyik leghalálosabb csapásban, amelyet Ukrajna a megszálló orosz erőkre mért.
Három hónappal később az orosz hadsereg továbbra sem nyilatkozik arról, hogy mi történt és pontosan hány katona halt meg. Moszkva csak két nappal később ismerte el az incidenst, és kezdetben 63 katona haláláról számolt be. Január 4-én ezt a számot 89-re emelték. Az ukrán hadsereg ugyanakkor azt állította, hogy akár négyszáz katona is meghalhatott és további háromszáz megsebesült.
A Szabad Európa North.Realities című műsorának közvetlenül a csapást követő napokban sikerült beszélnie több, az épületben tartózkodó katona hozzátartozójával.
„Kérem, ne használják a nevét – mondta egy asszony a férjéről, aki túlélte a támadást. – Félek. Csodával határos módon életben maradt, még az első robbanás után is sikerült kifutnia az épületből. Húsdarabok és vér vette körül – csak ezt hajtogatta újra és újra (…) Nem tudja, hogy élte túl. Az egységéből sok fiú meghalt, de ő még mindig nem tudja, hogy sokukkal mi történt.”
Január 10-e óta azonban a Donyeck regionális főváros mellett fekvő Makijivkánál tartózkodó mozgósított katonák hozzátartozói nagyrészt nem hajlandók beszélni a médiával. A különböző helyi közösségimédia-fórumokon ismeretlen moderátorok figyelmeztették az embereket, hogy ne álljanak szóba újságírókkal. Orosz kormányzati és katonai tisztviselők szintén nem adtak további tájékoztatást a halálos támadásról.
Hivatalosan a makijivkai halálos áldozatok száma továbbra is 89. Több mint 56 ezren írtak alá egy online petíciót, amelyben a védelmi minisztériumot sürgetik, hogy azonosítsa az összes halottat.
Ehhez kapcsolódóan: Moszkva a katonák tiltott mobilhasználatát okolta az újévi vérfürdőértHálás minden információért
A Szabad Európa Idel.Realities szerkesztősége azonban nyílt forráskódú vizsgálatot folytatott, a közösségi médiát és a helyi kormányzati információs forrásokat figyelve, hogy nyomon kövesse a háborús áldozatok, köztük a makijivkai támadás áldozatainak számát. A Szabad Európa név szerint azonosított 140 katonát, akiket az incidensben megöltek.
Sok esetben meghatároztuk a korukat, rangjukat és szülővárosukat. A 140 katona közül 139 a Volga menti Szamara régióból származott, egy pedig Burjátföldről. A legtöbbet azt követően mozgósították, hogy Vlagyimir Putyin elnök szeptember végén elrendelte a tartalékosok behívását. Életkoruk 21 éves kortól az 50 év feletti korig terjedt.
Az orosz kormány kevés információt közölt a háborús áldozatokról. A hadsereg 2022. szeptember 21-én arról számolt be, hogy a teljes körű invázió hét hónappal korábbi kezdete óta 5937 katona halt meg, és az elmúlt fél évben nem szolgált friss információkkal. Nyugati szakértők az orosz halottak és sebesültek számát összesen több mint kétszázezerre teszik.
A Szabad Európa Idel.Realities szerkesztősége csak a Volgai Szövetségi Körzetből 4125 megölt orosz katonát azonosított. Közülük 401 Szamara régióból származott, ami azt jelenti, hogy a régió ismert áldozatainak több mint egyharmada azon az egyetlen makijivkai éjszakán halt meg.
Az elesettek közül hatvannégyet posztumusz kitüntettek Bátorságrenddel.
A Szabad Európa megpróbált beszélni a megölt katonák rokonaival és ismerőseivel, de a legtöbben nem voltak hajlandók kommunikálni az újságírókkal.
Egy nő azt mondta, hogy barátját megölték, és hogy a holttestét csak február közepén hozták vissza.
„Soha nem találkoztam kedvesebb emberrel – mondta az asszony a Szabad Európának. – Nagyon barátságos volt, és szívesen szolgált a különleges katonai műveletben.”
Hozzátette, hogy bátyja jelenleg Ukrajnában van a fronton, „olyan helyen, ahol nem kellene lennie”.
A Szabad Európa emellett 18 olyan családot talált, akik még mindig keresik az információkat rokonaikról, akik szerintük Makijivkában állomásoztak az ukrán légicsapás idején.
„Petrov, Dmitrij Alekszandrovics, született 1979. november 6. Utoljára a makijivkai szakmunkásiskolában látták – olvasható egy március 19-i bejegyzés a közösségi médiában. – Katonák vitték ki egy fémajtón, és berakták egy mentőautóba. Azóta nincs róla hír. Hálás lennék minden információért.”