Strasbourgi csihi-puhi; megszólaltak a magyar túlélők; félelem, szorongás és állandó válság

Magyar Péter és Orbán Viktor az EP strasbourgi plenáris ülésén

Orbán Viktor az eddigi rend kihívójaként lépett fel EP-meghallgatásán. „Folyamatosan lőttek a kocsinkra” – először beszélnek magyar túlélők a tavalyi izraeli mészárlásról. Félelem, szorongás és állandó válság: a tekintélyelvű vezetők erre játszanak rá, mert ez mozgósít – mondja az evolúciós pszichológus. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.

EP-meghallgatásán az eddigi rend kihívójaként lépett fel Orbán Viktor

Itthon Orbán Viktor és Magyar Péter első szembenézése miatt övezte nagy várakozás a magyar soros EU-elnökség programjának strasbourgi bemutatását, de a meglepetést nem ez hozta. Az uniós fősodor a korábbinál határozottabban bírálta a magyar kormányfőt, aki már nem csak saját politikáját védte. Erről is beszélgettünk friss podcastunkban állandó brüsszeli tudósítónkkal, Gyévai Zoltánnal.

Az ülésről külön cikkben is beszámoltunk, hangsúlyosan kitérve arra, hogy az Orbán Viktor és számos kritikusa közötti nyílt összecsapásba torkolló vita valódi szenzációja az Európai Bizottság elnöke és a magyar kormányfő közötti, példa nélküli konfrontáció volt.

Orbán Viktor egy friss interjúban azt mondta az EP-vitáról, hogy az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt.

„Folyamatosan lőttek a kocsinkra” – először beszélnek magyar túlélők a tavalyi izraeli mészárlásról

Először beszélnek magyar túlélők arról, hogy mit éltek át, amikor a Hamász fegyveresei megtámadtak egy zenei fesztivált Dél-Izraelben, a gázai határ közelében, és meggyilkoltak több száz embert.

Erre válaszul Izrael a modern történelem egyik leggyilkosabb és legpusztítóbb bombahadjáratát indította meg a Gázai övezetben. Friss cikkünkben az ezzel kapcsolatos számokat gyűjtöttük össze.

Arról is beszámoltunk, hogy miként került veszélybe Irán és évtizedeken át gondosan felépített félelmetes ellenállási tengelye a Hamász tavalyi terrortámadása nyomán.

Összeállítást közöltünk arról, hogy milyen világgazdasági hatásai lehetnének egy Izrael és Irán közötti totális háborúnak.

Félelem, szorongás és állandó válság: a tekintélyelvű vezetők erre játszanak rá, mert ez mozgósít – mondja az evolúciós pszichológus

Milyen problémákat okoz, hogy a középkorban kialakult agyunkkal próbálunk helytállni a modern világban? Hogyan használják ki az ebből adódó hiányosságokat a politikai vezetők? Mitől függ, hogy mikor tud egy populista vezető pozícióba kerülni, és mikor törhet előre a demokrácia? Miért kreálnak rendszeresen válságot egyes vezetők? Ezekről a kérdésekről beszéltünk Mark van Vugt evolúciós pszichológussal a CEU-n megrendezett Budapest Fórumon.

Elértük a mélypontot, ismét meglódulhat az infláció

Az ősz első hónapjában folytatódott az infláció csökkenése, a legfrissebb adatok szerint a háromszázalékos szint közelébe szelídült az éves drágulás üteme. Ezzel el is értük a mélypontot, jövőre ismét négy százalékra emelkedik, vagyis nem lesz olcsóbb az élet Magyarországon.

Ketyeg az óra Magyarországnak a helyreállítási források felhasználásánál

Bár elvileg 2026. augusztus végéig még igényelhető pénz az európai uniós helyreállítási alapból, az óra egyre jobban ketyeg Magyarország számára, amely az EU-ban egyedüliként nem kezdte meg még a terv végrehajtását – közölték lapunkkal bennfentes források abból az alkalomból, hogy Brüsszelben közzétették az RRF-források felhasználásáról szóló éves jelentést.

Újabb földeket szerzett a Tiborcz család a bicskei birtok közelében

Orbán Ráhel és Tiborcz István lakodalmát egy Fejér megyei birtokon tartották 2013-ban. A Tükröspusztaként ismert, Bicske és Csabdi határán fekvő ingatlan környékén azóta a földek nagy részét felvásárolták a Tiborcz család tagjai, akik idén eddig egy erdőt és több szántóföldet szereztek.

Amerikai szenátorok Budapesten: Egyre nagyobb az aggodalom Magyarország mélyülő orosz és kínai kapcsolatai miatt

A magyar demokratikus intézmények folyamatos eróziója, valamint az Oroszországgal és Kínával egyre mélyülő kapcsolatok miatt fogalmazták meg aggodalmaikat amerikai szenátorok Budapesten. A delegáció mind az öt szenátora a Republikánus Párt tagja, amelynek elnökjelöltje Donald Trump, aki viszont hősként és példaképként beszél Orbán Viktorról.

Nincs bizottságbuktató hangulatban az Európai Parlament

Úgy tűnik, hogy az Európai Parlament többsége nem bizottságbuktató hangulatban fog hozzá a biztosjelöltek vizsgáztatásához, és a politikai háttéralkuk folytán Ursula von der Leyen mindegyik vagy majdnem mindegyik jelöltje átmegy a szűrőn – ha nem is az első, legfeljebb a második meghallgatáson.

Magyar jelöltet kaszálhat el a nagypolitika egy fontos nemzetközi szervezetben

Izsák-Ndiaye Ritát jelöli a magyar kormány az EBESZ kisebbségekért felelős főképviselőjének – tudta meg a Szabad Európa. Az ismert jogvédőt azonban információink szerint a magyar kormány oroszbarát politikája miatt több tagállam sem támogatja.

Újabb menekülttábor épülhet a Dunántúlon?

A Szabad Európa információi alapján a Nyugat.hu nézett utána annak a hírnek, hogy Győr-Moson-Sopron megyében újabb menekülttábor lehet épülőben. Úgy tűnik, az országosan ismert vitnyédi építkezéshez hasonló projekt indult Écs településen, a ralisok körében népszerű Rábaringnél.

Amíg az Európai Unió korrumpálni tudja Orbán Viktort, nem lesznek reformok – szakértő az EU és a kormány viszonyáról

Mit tud és mit akar kezdeni az Európai Unió a renitens Magyarországgal? Elszigetelődött-e az EU-n belül Magyarország, és mennyit számít a soros elnökség? Hogy áll a bővítési folyamat, és lehet-e ennek a nyertese Orbán Viktor? Ezekről kérdeztük Nathalie Toccit, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjét. A CEU-n megrendezett Budapest Fórum kapcsán volt lehetőségünk interjút készíteni vele.

Hegedűs D. Géza: A művészet túléli a politikát, és képes megadni az embereknek a testvériség reményét

Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, egyetemi docenst, érdemes és kiváló művészt választották maguk közé a nemzet színésze címet jelenleg viselő művészek 2024 szeptemberében. A művész a Szelfiben beszélt arról is, hogy miért óriási a felelőssége a színpadra lépő színészeknek, és hogy mennyire vágyik az élő emberi szóra mindenki közösségi médiumok által uralt világunkban is.

TASZ-jogász: A kormány asszisztál a környezeti szempontokat felülíró beruházásokhoz

„Sajnos itt, Magyarországon sokasodnak azon beruházások, amelyekben az ipari szempontok felülírják a környezeti érdekeket, és ehhez a kormány asszisztál; az emberek bevonása nélkül átír jogszabályokat. Ezeket sok esetben csak a civilek felháborodása és fellépése tudja megakadályozni; mi ebben támogatjuk őket”így indokolta Aujeszky Nóra Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Politikai Szabadságjogi Programjának munkatársa, hogy miért indított a szervezet környezetvédelmi ügyekre fókuszáló projektet.

Kína mindig kihasználja, ha befolyása lesz egy ország felett – tajvani szakértő a kínai fenyegetettségről

Ha egy ország túlságosan eladósodik Kína felé, azzal szemben nincs kegyelem. „Egy ilyen ország pedig már nem is önálló ország, hanem Kína alárendeltje” – figyelmeztet Culi Vu nemzetbiztonsági szakértő. A Kína jelentette fenyegetettségről, Tajvan helyzetéről, a nemzetközi közösség reakcióiról és a kínai–magyar kapcsolatok kockázatairól is kérdeztük a tajvani szakembert, aki a CEU-n rendezett Budapest Fórumon adott interjút a Szabad Európának.

Gémesi György a helyi iparűzésiadó-tervekről: Jó is lehetne, de van egy probléma

Nem a központi költségvetésbe kerül, de akkor is egy elvonás a településektől – mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a kormány Versenyképes járások programjáról, amely begyűjtené az önkormányzatok iparűzésiadó-bevételének jövő évi többletét, majd fejlesztési pályázatokkal visszaadná. Gémesi György szerint a növekvő működési kiadásaik fedezetét vonná el a kormány.