Stratégiai szövetséget kötött Mészáros Lőrinc cége a budapesti műszaki egyetemmel

Charaf Hassan, a BME rektora és Sárváry István, a V-Híd vezérigazgatója

A cél, „hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzésben részesüljenek”.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd Csoport együttműködési megállapodást kötött, amely „új szintre emeli az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát” – olvasható a vállalat által kiadott közleményben. A közös cél, hogy „az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzésben részesüljenek. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.”

Ehhez kapcsolódóan: Térképre tettük Mészáros Lőrinc összes eddig megtalált vitatott vasúti beruházását

A megállapodás keretében a V-Híd vendégoktatókat biztosít a BME alap- és mesterképzéseihez, az #építő250 ösztöndíjprogram részeként pedig évente legalább harminc hallgató számára biztosít pénzügyi forrást. A vállalat saját alapítású ösztöndíja, a V-Akadémia további öt tehetséges diáknak nyújt majd anyagi támogatást és szakmai fejlődési lehetőséget. A cég a fentiek mellett segíti a BME Építőmérnöki Kar Zielinski Szilárd szakkollégiumának tevékenységét is, ami hozzájárul ahhoz, hogy pályaorientációs programok valósuljanak meg hat–tizenkét középiskolában.

Az együttműködés kiemelt része az egyetemi tárgyak tematikájának fejlesztése, új tantárgyak és tananyagok kidolgozása, amelyek a XXI. századi infrastruktúra-építés kihívásaira készítik fel a hallgatókat. A BME szoros együttműködésben segíti a V-Híd belső képzési rendszereinek fejlesztését is – áll a közleményben.