Szabad játék vagy háborús propagandaeszköz Zelenszkij egykori humoristatársulata?

A Kvartal 95 2023 októberében Kijevben, a társulat egyik első élő fellépésén Oroszország inváziója után

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykori abszurd humort játszó társulata, a Kvartal 95 a háború kitörésekor átmenetileg szünetelt, de egy ideje ismét szórakoztatja az ukrán közönséget, civileket és katonákat egyaránt. Zelenszkij egykori humoristatársainak idővel háborús politikai küldetésük is lett.

Az egyik jelenetben Ukrajna legjobb kémje, Kirilo Budanov látható, amint bocsánatot kér feleségétől, amiért az oroszok által megszállt Krím félszigeten nyaraltak. Egy másikban egy férfi, aki fényképeket tett közzé egy ukrán légvédelmi egységről, orvosnál van épp a fenekébe dugott mobiltelefonnal. A következőben egy férfi úgy dönt, hogy női partnerét követve meztelen fotókat árul, hogy pénzt gyűjtsön az ukrán hadsereg számára.

A jeleneteket a Kvartal 95 abszurd humort játszó ukrán színtársulat adta elő, amelynek társalapítója Volodimir Zelenszkij, a háborús ország elnöke. Mivel Oroszország háborúja elhúzódik – immár harmincegyedik hónapja tart –, a Kvartal 95 vezetői úgy nyilatkoztak a Szabad Európának, hogy különleges háborús küldetésük van. „Nevetünk, hogy nyerjünk” – mondta Jevhen Kosovij, a társulat egyik vezetője az egyik első háborús előadásukon.

A Kvartal 95 humora segített Zelenszkij 2019-es elnökké válásában: A nép szolgája című politikai szatírájuk népszerű tévésorozat lett, amelyben Zelenszkij egy kétbalkezes tanárt alakított, akit váratlanul elnökké választanak. Zelenszkij politikai pártja, amely 2019 óta irányítja a kormányt, szintén A Nép Szolgája nevet viseli.

Mintegy kétezren váltottak jegyet a csoport egyik 2023 októberi kijevi előadására

A politikusokat pellengérre állító társulat továbbra is fellép, még akkor is, ha legfőbb sztárja történetesen az ország elnöke. Egyesek kifogásolják, hogy Zelenszkij dicsőítésének eszközévé vált egy olyan időszakban, amikor az ukránok kimerültek a háborúban, de a háborús helyzet miatt nem is tudnának új vezetőt választani. A Kvartal 95-nek „semmi köze a humorhoz vagy a politikai szatírához (…) egyszerű propaganda” – mondta 2021-ben egy politikai kommentátor, Vitalij Portnyikov.

Ez a fekete humor ideje

A Kvartal 95 Zelenszkij szülővárosában, Krivij Rihben indult, nevét egy többségében orosz nyelvű város egyik negyedéről kapta. A kilencvenes évek végén fellépéseivel vált ismertté a Szovjetunióból induló stand-up comedy versenyen, a KVN-en.

Ukrajnában a Kvartal 95-öt régóta a társadalom hangulatának barométereként tartják számon, még akkor is, ha egyes kritikusok leértékelik. Tavaly októberben, az egyik első háborús fellépésükön mintegy kétezer ember töltötte meg a kijevi Zsovtnyevij-palotát, hogy élőben nézze a műsorukat.

A kijevi Haza anyácska-szobornak öltözött színész az ország dekommunizációs politikájáról beszél

A közönség soraiban volt a tizenkét éves Milana Sztupacsenko, aki édesanyjától, Olena Cselcovától szülinapi ajándékként kapta a jegyet. Édesapja a fronton esett el. „Mindig arról álmodott, hogy élőben lássa a Kvartalt. Mindent meg akarok tenni azért, hogy eltereljem a figyelmét a fájdalomról, amin keresztülmegy” – mondta az édesanya a Szabad Európának.

„A mi feladatunk az, hogy valóra váltsuk a Milanához hasonló gyerekek álmait – mondta Kosovij, a társulat jelenlegi vezetője a Szabad Európának egy januári interjúban. – Sokan a mi vicceinken nőttek fel.”

Az orosz inváziót követően a csoport szüneteltette az előadásait, mivel Kosovij és Olekszandr Pikalov, a Kvartal 95 első számú forgatókönyvírója önkéntesként segített civileknek és katonáknak. Később a csoport tagjai a közhangulat fokozására katonák előtt kezdtek el fellépni. „Egyszer, amikor a fronton voltunk, a katonák megkérdezték: Mi van veletek? Ti nem csináltok semmit? Vissza kellene mennetek dolgozni! – emlékezett vissza. Később több mint ötszáz előadást tartottak. – Mindenkinek a szemébe kellene néznie azoknak, akik minket védenek” – tette hozzá.

„A legjobban azokat a vicceket szeretem, amelyeket nem mondhatok el a színpadon – mondta Pikalov az egyik előadás előtt. – Ez a fekete humor ideje. A katonáknak kiváló morbid humoruk van.”

Olekszandr Pikalov, a Kvartal 95 forgatókönyvírója pózol egy rajongónak

Kosovij és Pikalov Zelenszkij barátja. Pikalov gyerekkora óta ismeri őt Krivij Rihből, Kosovij pedig „a legjobb barátjának, Vovannak” nevezi. Amikor utoljára találkoztak az elnöki hivatalban, Kosovij elmondása szerint „megvitattak néhány szakmai kérdést”, és „megkérdezték az elnököt, hogy mit tehetnének még”. „Megállapodtunk az elnökkel, hogy meglátogatjuk a katonákat, hogy feldobjuk a hangulatukat, aztán Zelenszkij érkezik komolyabb témákkal. Vagy fordítva” – tette hozzá tréfásan.

A gúnytól a meghatottságig

A Zsovtnyevij-palotában a Kvartal 95 célja egyértelműnek tűnt: nevetségessé tenni az ellenséget. Idetartoznak az orosz kultúra olyan prominens személyiségei, mint Joszif Kobzon, a híres szovjet énekes, aki 2018-ban bekövetkezett halála előtt támogatta a Kreml Ukrajna elleni agresszióját.

Az egyik szkeccsben Kosovij Kobzont személyesíti meg, aki a pokolban halott orosz katonáknak ad koncertet: „Kérem, emlékezzenek: Oroszország örökre itt marad!”

Jevhen Kosovij, a Kvartal 95 jelenlegi frontembere Joszif Kobzon szovjet énekest alakítja, aki a pokolban fellépő orosz katonák kórusát vezeti

„Kissé túlzó, de tetszik – mondta Illja Tiscsenko veterán katona, akinek a lábát amputálták egy rakétatámadás után. – Beleadtak mindent.”

„Nevén nevezik a dolgokat” – mondta az ötvenhat éves Vitalij Dovbinia, aki a Cserkasziji területről érkezett, hogy élőben lássa a Kvartal 95 előadását. Zelenszkijt is látta fellépni a társulat korai éveiben. A humoruk „már nem olyan jó, mint Zelenszkij idejében, de nem hiszem, hogy az elnök valaha is visszatér a szórakoztatáshoz – mondta a Szabad Európának. – Neki a második elnöki ciklusára kell készülnie.”

A korábbiakkal ellentétben a Kvartal 95 műsorai most már szinte teljes egészében ukrán nyelven készülnek, kivéve az oroszokat parodizáló részeket. „A háború mindannyiunkban tudatalatti hazafiságot váltott ki, egyesültünk az ellenséggel szemben” – mondta Irina Pikalova, a Kvartal 95 producere, Pikalov volt felesége.

Vannak azonban, akik nem értékelik a társulat humorát. Egyesek szexizmus, vulgáris nyelvezet vagy a szerintük politikai konformizmus miatt kritizálták.

A Kvartal 95 női ruhába öltözött színésze az ukrán vonatokon csak nők számára fenntartott fülkéken gúnyolódik

A Kvartal 95 egyes műsorait az állami, éjjel-nappal futó Telemaraton program részeként sugározzák, amelyet a főbb televíziós csatornák is átvesznek. Tavaly botrányt kavart, amikor a média arról számolt be, hogy a Kvartal 95 közpénzt kapna néhány tervezett produkciójára. A felháborodás hatására – többek között – hamarosan menesztették az ország kulturális miniszterét.

A csoportot januárban heves bírálatok érték egy jelenet után, amely az oroszok által megszállt Herszoni területről kitelepített ukránokon élcelődött. Az oroszul beszélő karaktert azzal gúnyolták ki, hogy gondot okozott neki az átváltás ukránra, miközben az ország nyugati részén nyaralt. „Nem akarok arrogánsnak tűnni, de a kritikusaink csak irigykednek. Most mindenkinek az egységre kellene koncentrálnia” – mondta Kosovij.

A Kvartal 95 műsora nem csak viccekből áll. Egy kijevi élő fellépésükön egy hazafias dallal zárult az előadás, ami könnyekre fakasztotta a közönség egy részét. „Ez a dal belülről fakad, valami olyan, amit át akarunk adni az embereknek – mondta Pikalova. – Büszkeséggel tölt el bennünket, amikor a közönség, különösen a katonák a nézőtéren könnyes szemmel hallgatják az utolsó dalt.”

Írta Aleksander Palikot.