Támadás ért két templomot, egy zsinagógát, illetve egy rendőrposztot is az észak-kaukázusi régióban vasárnap. Az áldozatok pontos száma egyelőre ismeretlen, de a helyi kormányzó legkevesebb tizenöt rendőr haláláról számolt be.
Szergej Melihov dagesztáni kormányzó arról tájékoztatott videóüzenetében, hogy „több mint tizenöt, a régió békéjét és nyugalmát óvó rendőr esett áldozatául a mai terrorcselekménynek”.
Hozzátette, hogy számos civil, köztük egy 66 éves ortodox pap is életét vesztette, mielőtt hat „banditát likvidáltak”.
Vasárnap este támadás ért egy ortodox templomot és egy zsinagógát Mahacskalában, illetve egy másik templomot és egy rendőrségi posztot Derbentben, továbbá tűzharc tört ki a közeli Szergokalában.
Borucs Gorin, a Zsidó Hitközségek Oroszországi Szövetségének egyik vezetője tudatta, hogy a derbenti zsinagóga kigyulladt, két ember életét vesztette a helyszínen: egy rendőr és egy biztonsági őr.
Ahmed Kulijev, az ősi zsidó közösségnek otthont adó Derbent polgármestere rámutatott, hogy az első hírekre, azonnal riasztották a rendfenntartó erőket.
Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Az orosz állami média viszont belügyi forrásokra hivatkozva közölte, hogy az elkövetők között volt a Kaszpi-tenger partján fekvő Szergokalai járás vezetőjének két fia és unokaöccse, akiket agyonlőttek a biztonsági erők. Magomed Omarovot őrizetbe vették.
„A tragédia napja ez Dagesztán és az egész ország számára” – mondta Melihov, aki háromnapos gyászt jelentett be.
Hozzátette: az operatív harci intézkedések aktív szakasza befejeződött, azonban az illetékes szervek nagy erővel fognak dolgozni az „alvó sejtek” tagjainak felkutatásán. Arra is kitért, hogy a terrortámadást külföldről készítették elő.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) terrorizmus címén indított büntetőeljárást.
A muszlim többségű Dagesztánban végrehajtott merényletek egy orosz ortodox vallási ünnepre estek. Egy helyi vallási szervezet hangsúlyozta, hogy „a szélsőségesek egymásnak akarnak ugrasztani minket, fel akarják égetni a vallások közötti hidakat, de nem fognak sikerrel járni”.
Hasonlóan nyilatkozott a kormányzó is, aki szerint a cél a régió destabilizálása lehetett.
A merényletre mindössze három hónappal azután került sor, hogy az Iszlám Állam terrorcsoport dzsihadistái 145 emberrel végeztek egy Moszkva melletti koncertteremben.
Akkor az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) négy személyt vett őrizetbe Dagesztánban, akik a vádak szerint anyagi támogatást nyújtottak és fegyvereket szereztek a tádzsik tetteseknek.
Október 29-én a mahacskalai repülőtéren tömeg rontott a leszállópályára, a Tel-Avivból érkező járat utasaira vadászva. Ez ráirányította a figyelmet az egyre fogyatkozó dagesztáni zsidó közösségre, amely már több hasonló atrocitást szenvedett el.
A régió több városában zsidóellenes tüntetések voltak az október 7-i izraeli terrortámadást követően.