Úgy tűnik, az a lényeg, hogy ne kelljen változtatni a húsfogyasztási szokásainkon. Pedig emiatt nem csak a metánkibocsátás fenyegeti a klímát.
Az ENSZ glasgow-i klímakonferenciáján Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy 105 ország vállalja egyezményben, hogy 2030-ig legalább harminc százalékkal csökkenti a légkörbe jutó metán mennyiségét a 2020-as értékhez képest. Az aláírók között nincs ott sem Magyarország, sem a legnagyobb metánkibocsátók közé tartozó Kína vagy Oroszország.
Annyi húst eszünk, mintha nem lenne holnap (de így nem is lesz)
Jelenlegi élelmiszer-fogyasztási szokásaink felelősek az összes üvegházhatású gáz kibocsátásának 25–42 százalékáért; csak az állattenyésztés – amely az utóbbi évtizedekben ipari méreteket öltött – a 14,5 százalékáért. A Greenpeace szerint éppen ezért legalább ötven százalékkal kellene csökkenteni a hús és a tejtermékek fogyasztását 2050-re.
Ehhez képest míg az elmúlt ötven évben a Föld népessége megduplázódott, a haszonállatok száma a négyszeresére nőtt. Napjainkban több mint hetvenmilliárd állatot vágunk le évente, azaz tízszer annyit, mint amennyien vagyunk. Még sosem ettünk annyi húst átlagosan, egy emberre számítva, mint most, ami, valljuk be, nem túl fenntartható, ha lassan tízmilliárdan élünk majd a bolygón.
A haszonállatok tartásából származó károsanyag-kibocsátás 62 százalékáért a szarvasmarhák felelősek, akik a hiedelmekkel ellentétben nagyrészt (90-95 százalékban) az emésztőcsatornájuk bejáratán és kisebb részben a kijáratán (azaz inkább böfögéssel, nem pedig szellentéssel) szabadítják metán formájában a bolygóra a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázt.
Egyetlen tehén átlagosan 70–120 kilogramm metánt bocsát ki évente, ami három tonna szén-dioxid üvegházhatásának felel meg. Ehhez még vegyük hozzá azt, hogy világszerte másfél milliárd szarvasmarhát tenyésztenek. A világ összes marhájának éves kibocsátása majdnem akkora, mint Európáé.
Marhamaszkkal és vécével a metánkibocsátás ellen?
Ahelyett hogy visszafognánk húsfogyasztási szokásainkat, és ezzel egy időben csökkentenénk a szarvasmarhatartást, leleményes kutatók különböző módokon próbálják ugyanekkora vagy még nagyobb állattenyésztés mellett megvédeni a bolygót a marhák metánjától – a kormányok komoly pénzügyi támogatásával.
Adjunk nekik fokhagymát vagy vörös moszatot, hogy kevesebb metánt eregessenek
Egyre több pénzt és energiát fektetnek a nemzetek olyan kutatásokba, amelyek célja, hogy a szarvasmarhák metánkibocsátását visszafogó takarmányt, étrend-kiegészítőt állítsanak össze.
Svájcban a Mootral cég fokhagyma- és citruskivonatot tartalmazó takarmánykiegészítővel kísérletezik, az eredmények alapján 38 százalékos hatékonysággal.
Kanadában 2017-ben kezdtek el hozzákeverni a marhák takarmányához egy olyan szerves vegyületet tartalmazó szert, amely gátolja a metántermelést. Tizenötezer állat kapta a Bovaert, amely átlagosan harminc százalékkal, de egyes esetekben akár nyolcvan százalékkal is csökkentette a metánkibocsátásukat. Azóta az étrend-kiegészítőt bevezették Brazíliában, és tervezik az amerikai piacon is – azaz a világ két legnagyobb szarvasmarha-tenyésztő országában – bemutatni. A szer úgy fejti ki a hatását, hogy gátolja azokat a mikrobákat, amelyek lebontják a táplálékot a tehén bendőjében, és metabolikus melléktermékként metánt termelnek.
Az USA-ban a vörös moszattal kísérleteznek, amelynek levelei brómformot tartalmaznak; ez a takarmányba kerülve a fentiekhez hasonlóan gátolja a metánképződést. Ermias Kebreab, a Kaliforniai Egyetem kutatója szerint elég 85 grammot keverni ebből egy szarvasmarha takarmányába ahhoz, hogy akár nyolcvan százalékkal csökkentse a jószág metánkibocsátását. Ausztráliában, Hawaiin és Észak-Amerikában a kutatások kedvező eredményei hatására neki is álltak a vörös moszat tömeges termesztésének. Vannak azonban olyan hangok is, amelyek szerint több kísérletre lenne szükség ahhoz, hogy kizárható legyen egyfelől az, ha a hínár toxikus hatással van a szarvasmarhára, másrészt pedig hogy felmérjék, milyen környezeti hatásai lehetnek az ipari méretű hínártermesztésnek.
A kutatások során hatvanféle hatóanyagot kipróbáltak már, többek között a következőket:
Legyen olyan marha, amely kevesebbet böfög
Új-Zélandon, ahol a teljes károsanyag-kibocsátás húsz százalékát a szarvasmarha-tenyésztés adja, kifejlesztették a Kowbucha nevű, metanogént célzó takarmány-adalékanyagot. Az ország több millió dollárt fektet a metánkibocsátás-csökkentés kutatásába. Ez két elemből áll: olyan szarvasmarhák tenyésztése, amelyek bendője genetikailag a legkevesebb metánt termeli, illetve olyan vakcina előállítása, amely képes a metántermelésért felelős metanogén-antitesteket termelni. Utóbbiban már voltak eredmények, de csak a laboratóriumi kísérletekben; az állat gyomornedvével keveredve ugyanis ezek az antitestek nem tudtak megtapadni a megfelelő mikrobákban. Ennek ellenére folytatódik a kutatás – még több pénzből.
Ausztráliában is a természetesen kevesebb metánt kibocsátó szarvasmarhafajták felkutatására és ezek célzott tenyésztésére szeretnének ráállni. „Az állat genetikai összetétele nagymértékben szabályozza a szarvasmarhában lévő metánt termelő mikrobák típusát és szintjét. Ez lehetőséget ad rá, hogy olyan marhákat válasszunk ki tenyésztésre, amelyek bendőjében kisebb valószínűséggel vannak metánt nagy mennyiségben termelő baktériumok” – mondja John Williams, az Adelaide-i Egyetem Állatorvostudományi karának professzora, a Science Advances című folyóiratban megjelent tanulmány egyik vezetője.
Jöjjön ki, aminek ki kell, de a marhamaszkba vagy a vécébe
Megint mások nem azzal kísérleteznek, hogy már eleve kevesebb metán termelődjön a szarvasmarhák bendőjében, hanem hogy ne kerüljön ki a levegőbe, vagy minél kisebb mértékben.
A Zelp metánelnyelő maszkot fejlesztett, amely kötőfék-jellegűen erősíthető fel az állat fejére, és a felhelyezést követően négy éven keresztül működik. A szűrő a tehén orra elé lógva vonja ki a kilélegzett gázból a metánt. A tesztek során a 53 százalékát kötötte meg. Rossz hír, hogy a készülék a metánt szén-dioxiddá alakítja át, azaz ugyanúgy üvegházhatású gáz keletkezik, még ha az a metánhoz képest nyolcvanszor gyengébben is járul hozzá a globális felmelegedéshez.
Ahogy arról már mi is beszámoltunk, új-zélandi és német kutatóknak sikerült vécére szoktatniuk teheneket, abban bízva, hogy a módszer segít csökkenteni a vízszennyezést és a károsanyag-kibocsátást.
Mi lesz a földdel és a vízzel?
Klímavédők szerint valószínűleg nem a fenti technológiákkal lehetne hosszabb távon megmenteni a bolygót, hanem húsfogyasztási szokásaink újragondolásával. Nemcsak a metánnal van baj, hanem azzal is, hogy mennyi legelőt, takarmányt és vizet használunk az állattenyésztéshez.
A legelők és termőföldek például bolygónk megművelt területeinek 77 százalékát teszik ki, miközben az állattartás a húsfogyasztáson keresztül csak az elfogyasztott kalória húsz százalékát adja. Emellett az összes szántóterület egyharmadát használják takarmány előállítására; az ezen a területen termesztett növényekkel 15 milliárd embert lehetne jól lakatni.
Az egyre apadó vízkészletet is jelentősen megcsapolja az állattenyésztés: az összes vízhasználatnak mindössze öt százalékát teszi ki a háztartások fogyasztása, szemben az állattenyésztéshez használt több mint ötven százalékkal. Egy tehén napi vízszükségletéből, amely akár kilencven liter is lehet, nagyjából hat család napi vízszükségletét lehetne fedezni.
Így hát ha mindent be is vetünk, és egyszer a boltok polcain metan-free címkével ellátott marhahúst is lehet majd kapni – amely vörös moszatot, fokhagymát rágcsáló, maszkos, vécére szoktatott szarvasmarhák testét képezték korábban –, akkor sem dőlhetünk hátra elégedetten.