Imádja az ebolát, a pestist; mégis a HIV a kedvence. Amúgy Legyen Ön is milliomos-függő. Volt bolti eladó és kőműveskedett is, igaz falat rakni csak ferdét tud, vakolni meg sosem akart. Az AIDS mellé megkapta a koronavírust is. Azt mondja: nem neki való a politika, mert sokáig nem tud egy helyben ülni; ezért a kórtermet biztosan nem cseréli el a parlamentre. Bár látott már orvost politizálni, csak nem állt jól neki. Interjú Dr. Szlávik János infektológussal.
A koronavírus nélkül is volt elég melója, mi van most?
Azt szoktam mondani, hogy a koronavírust én nem az AIDS helyett kaptam, hanem mellé. A harmadik szakterületem a trópusi betegségek, de az jelenleg kevésbé jellemző, hiszen most nagyon kevés ember megy a trópusokra. Úgyhogy nagyon kevés olyan ember van, aki valamilyen trópusi betegséggel érkezik hozzánk. De egyébként a nyáron azért volt egy-két maláriás eset, úgyhogy még valamennyire ezzel is kellett foglalkoznom.
Hogyan jutott eszébe itt Budapest kellős közepén, hogy a trópusi betegségek szakértője legyen? Nem túl kézenfekvő.
Gyerekkorában mindenki mozigépész akar lenni, meg tűzoltó, rendőr. Én először földrajzi felfedező akartam lenni, aztán rájöttem, hogy ez Magyarországon nem lesz jó. Úgy döntöttem, hogy Albert Schweitzer leszek, majd járom a dzsungelt és ott gyógyítom a trópusi betegségeket. Akkor az egész gimnázium tanulmányaim úgy teltek el, hogy nyilván orvos leszek. Az egyetem alatt pedig végig csak azzal foglalkoztam, hogy bejussak az egyetlen Magyarországon működő trópusi intézetbe. Ennek az a sztorija, hogy ez egy hatalmas trópusi osztály volt. Azt hittem, hogy itt Magyarországon a legkülönbözőbb trópusi betegségeket fogjuk gyógyítani. Kiderült, hogy ez messze nem így van. 1986-ot írtunk, a rendszerváltás előtt.
Amikor először beléptem az orvosi megbeszélésre, akkor döbbenten tapasztaltam, hogy a párttitkár édesanyjának a különböző bajairól, panaszairól volt szó. Nem pedig furcsa trópusi betegségekről.
Nagy csalódás volt?
Nem tudom. Én azt hittem, hogy belépek ebbe a szentélybe, és itt majd csak maláriásokkal, ebolásokkal és a legkülönbözőbb izgalmas dolgokkal fogok foglalkozni.
Amikor először megérkeztem az orvosi megbeszélésre, akkor döbbenten tapasztaltam, hogy a párttitkár édesanyjának a különböző bajairól, panaszairól volt szó. Nem pedig furcsa trópusi betegségekről. Ez az osztály egy kiemelt osztály volt. Természetesen volt egy trópusi része is. Sőt! Azt kell, mondjam, hogy a rendszerváltás előtt nagyon sok trópusi beteg érkezett Magyarországra. Ezek az úgynevezett baráti országok voltak, tehát Angola, Laosz, Vietnam.
Ezekről a helyekről mi nagyon szívesen fogadtunk, úgymond üdültetni különböző embereket. Ők rengeteg trópusi betegséget hurcoltak be magukkal. Sokkal többet lehetett akkoriban tanulni, mint most. Ezért van az, hogy a mai világban, ha valaki trópusi betegségekkel foglalkozó szakember szeretne lenni – mert van azért ilyen, 5, 10 évente egy -, akkor őt el kell küldeni tanulni egy trópusi országba. El kell küldeni egy hosszabb tanfolyamra, hogy megtanulja, mert itthon annyira kevés van, hogy itthon nehéz megtanulni.
A párttitkár édesanyjának bajai mellett ezeket is megtanulta. De, hogy jutott be az amerikai hadsereg legelitebb kommandójának a csapatába a NAVY SEAL-be?
Már akkor, amikor én a trópusi betegségekkel kezdtem el foglalkozni volt egy olyan igény, hogy ezt valahol látni kell a területen. Dél-Amerikában, Afrikában, Délkelet-Ázsiában. Borzasztó szerencsés helyzetben voltam, mert a főnököm jóban volt ezzel az amerikai, katonai orvossal, aki trópusi tanfolyamokat szervezett. Én végül Egyiptomban tanultam meg ezt a szakmát, ott találkoztam élesben ezekkel a betegségekkel. Rendkívül izgalmas volt. Nem egy teremben ülünk és hallgatjuk az előadásokat, hanem kivisznek a területre, az ország legkülönbözőbb részeire, a legkülönbözőbb kórházakba.
Miket látott ott?
A leprától a koleráig mindent, rendkívül izgalmas dolgokat. Sajnos, ez a képzés már megszűnt azóta. Talán lehet azért is, mert az amerikai katonákat már kevésbé látják szívesen Egyiptomban. De Peruban van a világ egyik leghíresebb tanfolyama. Peruban is ugyanígy működik. Mennek a dzsungelben, a sivatagban, a tengerpartra. Járják az országot és így a legkülönbözőbb trópusi betegségeket meg lehet tanulni.
És, ha Budapesten végre beesik valaki maláriás tünetekkel, akkor gondolom mosolyogva dörzsölgeti a tenyerét, hogy na, végre! Mindemellett pedig sok AIDS-es betege van, mégpedig börtönben. Háromszor voltam a Tökölön a K-Körletben néhány éves kihagyásokkal, azt láttam, hogy az ott lévő rabok 60 százaléka nagyjából állandó albérlő. Az AIDS-körlet létrehozásában Önnek nagy szerepe volt.
Magyarországon ez a betegség még mindig egy stigma, félnek tőle, senki nem szeretne vele találkozni, mert azt hiszi, hogy akár egy kézfogással is terjed. Így van ez a börtönökben is, és az egészségügyben mind a mai napig észlelhető egyfajta félelem, elutasítás a hív fertőzöttekkel kapcsolatban. A börtönben is ez volt.
Teljesen európai módon próbáltuk a helyzetet kezelni, a rabok abba a börtönbe mentek, ahova irányították őket, ahol laktak, ahova szólt a beutalójuk. Csakhogy kiderült, hogy a többi rab nem bírja őket elviselni. Nekik annyi megaláztatásban, kirekesztésben, fizikai erőszakban volt részük, hogy úgy döntöttünk, hogy sokkal jobban járnak, ha együtt maradnak.
Az eboláért és a koleráért Egyiptomig ment tanulni.
Úgyhogy kineveztünk egy úgynevezett K körletet, ez egy felújított körlet volt, ahol egy-két priccses cellák vannak. Teljesen különáll az összes többi épülettől. Az egészségügyi személyzet sokkal jobban meg tudja őket közelíteni. Valóban nem keverednek annyit a többiekkel. Még így is, amikor az udvaron sétálnak, akkor is be-beszólogatnak nekik a többi rabok. Ma még az AIDS egy ilyen stigma Magyarországon. Ilyen körlet az Európai Unióban nincs. A rabok mindenhol együtt vannak a többiekkel, akár HIV-fertőzöttek, akár nem.
Az Európai Unió kijött kivizsgálni, hogy miért van ez a K körlet. Mondták, hogy szüntessük meg. Akkor kiderült, hogy a rabok sokkal jobban érzik így magukat, hogy együtt vannak, együtt tudják a problémájukat megbeszélni. Nekem orvosként meg sokkal kényelmesebb, nem 13 börtönt kell meglátogatni, hanem csak egyet. A gyógyszert jobban kapják, az ottani nővérek értenek a betegségnek a kezeléséhez.
Tehát kiderült, hogy amíg úgymond kevesen vannak – azért a 20 nem kevés, és nem sokára tele lesz -, addig ez így jobb. Az, hogy mindig ugyanazokat az arcokat látja, azt a bűnözői lét magyarázza. Van, aki nem először van már bent. Mondhatok számokat, mondjuk ötödször. Szinte már barátként üdvözlik egymást a visszatérő rabok. Sajnos ezekben a körökben nem ritka, hogy valaki többször visszatér.
Sokat mesélnek az ukrán és orosz börtönkörülményekről. A legnagyobb tuberkulózis gócpont azok a börtönök. Nem csak a rabok, hanem a börtönőrök is megfertőződtek tuberkulózissal.
Sőt, találkoztam olyannal, aki nagyon hálás volt, hogy a gyilkosságért kiszabott büntetését Magyarországon töltheti le és nem a hazájában, Oroszországban, mert akkor ott már valószínűleg nem élne. Akkor a vele készített interjúban a férfi azt mondta: ott nem kapta volna rendszeresen, vagy egyáltalán a gyógyszereit.
Sokat mesélnek az ukrán és orosz börtönkörülményekről. A legnagyobb tuberkulózis gócpont a börtönök. Nem csak a rabok, hanem a börtönőrök is megfertőződtek tuberkulózissal. Nem beszélve a hepatitis C-ről, a C-típusú májgyulladásról. Illetve arról, hogy valóban, ebben az országokban nehezen elérhetőek a HIV-gyógyszerek. Nagyon sok európai országban van gyógyszer, de nehezen elérhető és elképzelhető, hogy nem pont a börtönök azok, ahol a HIV-fertőzötteket kezelik. Ez így van. Ilyen szempontból teljesen rendben van. Egyébként aránylag jó körülmények között vannak, azt kell, hogy mondjam.
Magyarországon a HIV-fertőzöttek számára az állam kedvezményesen biztosítja a gyógyszereket?
Szinte minden európai országban – Oroszországban tudom, hogy nem -, de minden európai országban igen. Annyira drágák, hogy 50, 70, de még a 90%-os szabály sem működne. Tehát, ha egy gyógyszer egy hónapra 300 ezer vagy 500 ezer forint annak a 10%-a is nagyon sok. Ráadásul ezt egész életében szednie kell. Tehát nem egy átmeneti időszak, hanem amíg él szedi.
Szóval mindenhol a világon úgy döntöttek, hogy ingyen, vagy mint Magyarországon, úgynevezett dobozdíj fejében adják. Egy doboz 300 forint per hónap. Ez így nem olyan drága, de hangsúlyozom, hogy ez mindenhol így van. Magyarországon közepes a szabályozás, ki, mit, mennyire kezelünk. Vannak olyan Nyugat-európai országok, akik teljesen lazán kezelik. Akár a biztosítási jogviszonyt is. Nem azt nézik, hogy ő most biztosított, menekült hanem, hogy mennyire veszélyes a társadalomra nézve. Ha nem szed gyógyszert, akkor fertőz, ha szed gyógyszert, akkor nem fertőz.
Hogyan működött ez több mint 20 évvel ez előtt, amikor a K körletet gondolata felmerült? Felhívták önt, hogy János, az van, hogy túl sok itt a HIV-fertőzött gyere már, csináljuk meg ezt a körletet?
Akkor még a rabokat beszállították ide a kórházba. Ráadásul, ha valaki ismeri a rabokat, akkor tudja, hogy a rab az unatkozik. Pláne egy HIV-fertőzött rab. Bármikor tud olyan tüneteket produkálni, amivel be kellett hozni. Ha volt 10 rab, akkor 10 egymást követő napon, minden nap hoztak egy rabot.
A '90-es évek végén a kórházi vezetésnek elege lett a HIV-fertőzöttek "kirándulásaiból". Így jött létre a tököli K körlet.
Eljöttek ide a Szent László Kórházba kirándulni.
Igen, kirándultak, jött a nagy rabomobil, és kihozták őket. Ebből elegünk lett. Bármelyik nap jöttem, mindig állt egy rabszállító az épület előtt. A főnököm mondta, hogy te János, ezt oldd meg, mert nem bírom tovább, hogy állandóan az őrök hozzák-viszik az embereket. Akkor találtuk ki azt, hogy nem ők jönnek ide, hanem én megyek oda. Én ott nézem meg őket, a vérvételek is ott történnek meg. Ők csak akkor jönnek ide, ha valami komolyabb vizsgálat kell, vagy be kell feküdni a kórházba. Ez jelentősen megkönnyítette a börtönnek is az életét.
Milyen viszonyban van a K körletesekkel?
Megmondom őszintén, hogy az elején bevittek az erdőbe. Voltak olyan kéréseik, amik az elején mai szemmel már nem kellett volna teljesíteni, ez így van. De azóta nagyon sokat tanultam, de ez így van az őrökkel is. Ezt mindenki tudja, hogy egy kezdő őrt simán be lehet vinni az erdőbe. Még az én K körletes rabjaim is tudják. Nagyon sokat szigorodott azóta az élet. Emlékszem, a kezdetekben vittem nekik karácsonyra ajándékot, pizzát, sonkát, mégis valamennyire jobb legyen az étkezésük. Ma már ez teljesen elképzelhetetlen. Se bevinni, se kihozni semmit nem lehet onnan.
Említette, hogy a többi rab fél a K körletesektől, de mondhatjuk ezt a társadalomra is? Változott azóta bármi?
Érdekes a koronavírus kapcsán az AIDS-járványról beszélgetni, de nem változott még. Még mindig nem érte el az AIDS azt a küszöböt, hogy az emberek ettől ne féljenek, vagy többet gondoljanak rá. Ez most a koronajárvány idején is csodálatosan látszik. Az első hullámban, amikor még valójában senki nem találkozott koronás beteggel, terjedtek azok a nézetek, hogy ez nem is igaz, nincs is vírus. Jöttek a vírus- meg az oltás-tagadók. Most, szinte mindenkinek a barátai között van beteg, most mindenki megijedt. Ugyanez van a HIV-vel is.
Magyar sajátosság?
Nem, ez az egész világon így volt. Biztosan vannak elfogadóbb országok, de nálunk ez így működik. Ez még nem sok. Az évi 300 nem éri el azt a küszöböt, hogy az emberek találkozzanak, érintkezzenek, megismerjék a HIV-et. Továbbra is nagyon nagy az elutasítás, a félelem, a kitaszítás. Ez megmaradt a HIV kapcsán sajnos.
Ezért a HIV-esek nagyrészt mindig bujdokolnak. Kérdezné az ember, hogy ma ma már van rá gyógyszer, akkor miért van még mindig 300? Szerintem amúgy több van. Miért terjed még mindig? Mert egyesek nem foglalkoznak vele, különösen a rizikó csoportosok. A melegek nem igazán foglalkoznak azzal, hogy elkaphatják ezt a betegséget. Ráadásul, ha elkapják, valóban vannak gyógyszerek, amikkel el lehet élni 50-60 évig.
Milyen az operatív törzzsel dolgozni. Élvezi?
Már nem nagyon dolgozom velük, de tény az, hogy a politikus lét és az orvos lét az merőben különböző. Én maradok inkább az orvosi létnél. Én egy rendkívül mozgékony ember vagyok, jövök, megyek állandóan. Nehéz órákat ülni és valamiről tárgyalni. De hát az operatív törzs azért van, hogy ezt tegye. Eleinte jártam, de nem szabad elfelejteni, hogy én a betegek között mozgok, bármikor megfertőződhetek. Én hamarabb leszek fertőzött, mint az ottaniak.
Nem fogja lecserélni a kórtermet meg a kórházat valami puccos irodára?
Nem. Ez magas nekem. Tudom, hogy vannak orvosok, akik politizálnak, úgy értem, hogy politikusként is funkcionálnak. Én nem fogok.
Fél attól, hogy elkapja a koronavírust?
Nem. Azért ne felejtsük el, hogy én mivel foglalkozom: AIDS-el. Akkor is foglalkoztam AIDS-szel, amikor nem volt rá gyógyszer. 1986-tól 1995-ig nem volt gyógyszer. Az 10 év, és nem volt gyógyszer, tehát ha akkor valaki megfertőződött, az igen kellemetlen lett volna.
De ez nem influenza, ez nem koronavírus, tehát nem ugrik át egyik emberről a másikra. Teljesen alapvető dolgokat betartva tudjuk, hogy nem fertőződhetünk meg. Volt az ebola gyanús esetünk, volt kolerás. Ezek izgalmas dolgok. Be kell tartani a szabályokat.
Your browser doesn’t support HTML5
"Az Aids mellé megkaptam a koronavírust" - Szelfi
Azt szoktam mondani, hogy az itteni nővérek azért voltak óriási előnyben, amikor beütött a korona, mert ők tudták, hogy volt itt egy ebola-járvány pár évvel ezelőtt. A dolgozóknak megmutatták, hogyan kell ezeket a ruhákat felvenni, levenni, hányszor kell cserélni. Mindenki tudta, hogy mi a dolga. Ehhez jött a koronavírus. A nővérek nagy része tudta, hogyan kell rendesen védekezni egy légúti kórokozóval szemben. Így került ide. Az is egy érdekes sztori, hogy miért a Szent László Kórház? Kik voltak az első esetek? Iráni diákok.
Irán Magyarországról nézve már trópusi ország, és mint trópusi betegek kerültek ide a trópusi osztályra. Mindig megkérdezik, hogy én hogyan kerültem bele? Hát így. Ők trópusi területről érkező diákok voltak. Aztán már adta magát a kórháznak a kiváló felépítése, a pavilonrendszer, hogy különböző pavilonokban jól lehetett izolálni a betegeket. Azóta nem enged el a koronavírus. Rengeteg beteget kezelünk itt.
Nagyon sok mindent csinál, de mit csinál még emellett, ami nem szakma?
Vetélkedek. Ez a hobbim. Kvíz telefonon. A hosszú távú repülő utakon vannak ezek a játékok. A televízióban eléggé elcsendesedett a Legyen ön is Milliomos. Van online verzió is, azzal is lehet játszani. Ezt elmondom most is, egyre nagyon-nagyon büszke vagyok. Nehéz megnyerni egy fődíjat a Milliomos játékon, de amikor Magyarországra került az első online Legyen Ön is Milliomos, nem viccelek, az első próbálkozásnál megnyertem a fődíjat. A baj az, hogy utána már sose sikerült, pedig az nem tegnap volt. Nagyon régen jött Magyarországra és utána jöttek az online játékok, és sikerült akkor a 40 milliót kitalálni. Azóta sem sikerült, azóta csak játszom.
Mi lett volna, ha valóban megnyerte volna a 40 milliót?
Nem tudom. Amíg nem volt koronavírus, addig utaztam aránylag sokat. Ez az AIDS miatti konferenciák miatt is van, a trópusi betegségekkel való foglalkozásból adódik, hogy aránylag sokat utaztam. Gyanítom, valami ilyen lett volna. Ki kell egy kicsit szabadulni az országból.
Én egy olyan fajta ember vagyok, hogy szeretem a világot sokféle szemszögből nézni. Az utazások és az életem is ilyen. Igyekszem minden szemszögből látni az ügyeket, nem csak egyoldalúan nézni.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából