Az elmúlt 19 hónap során az orosz ágyúzás teljesen romba döntötte a Donbászban található Avgyijivkát. Egyetlen épület sem maradt sértetlenül, az invázió teljesen megváltoztatta Olekszij Szavkevics szülővárosát.
Olekszij Szavkevics 2023 augusztusában humanitárius segélyt szállít Avgyijivkába, miközben a háttérben füstoszlop emelkedik
Először 2021 áprilisában, egy évvel az orosz invázió kezdete előtt találkoztam Szavkeviccsel, feleségével és gyerekeivel Avgyijivkában. A Moszkvát támogató szakadárok és az ukrán hadsereg között évek óta tartó állóháború zaja volt a háttér a profi tolmács és alkalmi zenei fesztiválszervező és felesége beszélgetéséhez.
Szvitlana és Olekszij megbeszéli a lehetőségeket a konyhájukban, Avgyijivkában 2021 áprilisában
A pár a lehetőségeket vette sorra, hogy elköltözzenek-e, ha valósággá válik, amitől féltek: az orosz invázió.
„Múlt hétvégén meglátogattuk a Szvjatohirszkot, hogy megnézzünk egy helyet. Esetleg oda menekülhetnénk? – kérdezte Szavkevics akkor. – Az Donbász Svájca.”
Szvitlana ellenkezett: „Ez milyen megoldás lenne? Nem mehetünk folyamatosan egyik helyről a másikra. Hiányozna az otthon, a munka és a barátok.”
Ugyanaz a konyha, mint az előző fotón, 2023 márciusában, miután a közelben történt robbanások betörték az ablakokat
2022 februárjában Szavkevics és családja elhagyta Avgyijivkát, de amint az orosz invázió lőtávolságába került Szvjatohirszk is, a család tudta, hogy el kell hagynia Ukrajnát. Szavkevics búcsút intett feleségének és gyerekeinek, akik Németországba indultak, majd visszatért harctól sújtott szülővárosába önkéntes munkát végezni. „Avgyijivkában kellett lennem, máshol nem lehettem” – mondta a 45 éves férfi.
Olekszij Szavkevics gitározik egy pincében Avgyijivkában 2022 áprilisában
A következő alkalommal, amikor láttam Szavkevicset – 2022 áprilisában –, az egyik közösségi pincében aludt, ahová Avgyijivka maradék lakói menekültek a folyamatos robbanások elől. Az alagsori menedékhely zsúfolt volt, szinte semmi privát szférát nem biztosított. A levegő áporodott volt, víz csepegett a mennyezetről, a falak penészesek voltak, de a felszínen átélt rettegéshez képest az óvóhely meleg és intim hangulatúnak tűnt.
Szavkevics megváltozott. Állandó mosolyát kimerültség váltotta fel. Még mindig nem szokta meg új életét. „Embereket evakuálni nem olyan egyszerű, mint zenei fesztiválokat szervezni” – nevetett.
Avgyijivka lakói, Lila és Ljona felnéznek az égre, amint egy gránát süvít el a fejük felett
Szavkevics az invázió első néhány hetében segített az embereknek elhagyni a várost. „Már a lakosság kilencven százaléka elhagyta Avgyijivkát – mondta akkor. – Nehéz nézni, ahogy az élet ilyen gyorsan eltűnik a szülővárosomból” – tette hozzá.
Ma nagyjából 1600 idős lakos maradt Avgyijivkában, akik víz és gáz nélkül élnek. 2022 előtt a város mintegy harmincezer ember otthona volt.
Humanitárius segély egy iskola helyiségében Avgyijivkában egy 2022 áprilisában készült képen
Az evakuáció szervezése mellett Szavkevics és néhány kollégája humanitárius központot hozott létre ugyanabban az iskolában, ahol felesége könyvtárosként dolgozott, és ahol a gyerekei tanultak. Oda gyűjtötték össze az élelmiszert, a vizet, a ruhákat és a takarókat a város ostromára való felkészülés során.
„Az összes humanitárius segélyt egy helyen tartottuk. Ez nagy hiba volt” – mondta Szavkevics.
2023 márciusában az orosz ágyúk, úgy tűnik, az iskolát célozták meg, megsemmisítve az összes humanitárius segélyt.
Ugyanaz a helyiség, mint a fenti képen. Szétszórt konzervesdobozok és romok 2023 márciusában
Ma Szavkevics egy barátja rozoga házban él 14 kilométerre Avgyijivkától, de szinte mindennap humanitárius segélyt szállít szülővárosába.
Az út menti napraforgómezők, amelyek mellett Olekszij utazik, kráterekkel vannak tele a robbanásoktól, és taposóaknákkal. Az ukrán ágyúk rejtett helyekről lőnek az út menti bokrok közül, hogy visszaszorítsák az Avgyijivkát lassan körbezáró orosz erőket.
Önkéntesek válogatják a segélyt egy faluban Avgyijivka közelében
Szavkevics és kollégái most jellegtelen és nem feltűnő épületekben tárolják segélykészleteiket, ideiglenes otthonaik mellett Avgyijivka környékén, hogy elkerüljék az orosz tüzérség figyelmét. „A segélyeket tucatnyi kis humanitárius központba szállítjuk a városban – mesélte. – Így ha az egyik központot eltalálják, gyorsan alkalmazkodhatunk, és gondoskodhatunk arról, hogy mindenki kapjon élelmet.”
Önkéntesek válogatják a segélyt egy faluban Avgyijivka közelében
„Amikor néhány nagyobb szervezet humanitárius segélyt próbált szétosztani Avgyijivkában, az általában kaotikusan ment – meséli Szavkevics. – Nincs olyan infrastruktúrájuk, mint nekünk, így most hagyják, hogy mi végezzük helyettük a szállítást.”
A keleti várost most három oldalról veszik körül szorosan az orosz erők. Néhány ott maradt helyi mindössze néhány száz méterre él az orosz állásoktól. A nekik küldött humanitárius segítség átadása különösen kockázatos, és más segélyszervezet nem gyakran jut el hozzájuk.
„A nagy nemzetközi szervezetek, mint a Vöröskereszt, rengeteg biztonsági szabály mentén működnek, míg mi nem – mesélte Szavkevics. – Általában még a kisebb szervezetek sem akarnak néhány óránál tovább Avgyijivkában maradni. Megértem, hogy nem kockáztatnak, de minden avgyijivkait meg kell etetni. Valakinek meg kell ezt tennie” – folytatta.
Egy mentőautó száguld a frontvonal közeléből Avgyijivkába
Bár Avgyijivka körül szinte folyamatosan dúlnak a harcok, Moszkva még mindig nem foglalta el.
„A legtöbben idősek. Inkább a pincéjükben halnának meg, mint hogy szembesüljenek a belső menekültek bizonytalanságával. Majdnem lehetetlen meggyőzni őket, hogy távozzanak” – mondta az önkéntes.
A munkája kimerítő, és kétezer kilométerre élni a családjától próbára teszi eltökéltségét.
A veszélyes munkával kapcsolatos kétségeit erősíti, hogy szerinte néhány, Avgyijivkában maradó virággal és örömmel fogadná az orosz csapatokat. De mint mondja: „Végső soron nem választhatjuk meg, kinek segítünk. Mindannyian emberek, és minden szükséget szenvedőnek segítséget kell nyújtani.”
„Talán ha megszüntetnénk a humanitárius segélyszállítmányokat Avgyijivkában, a maradék végre úgy döntene, hogy elhagyja a várost. – De hozzátette: – Szeretem Avgyijivkát. Bár szeretném, hogy az ott maradó emberek elmenjenek, legbelül örülök, hogy valaki még mindig él a szülővárosomban.”