Utoljára 1996-ban szerepelt magyar lovascsapat olimpián. A kormány ezért úgy gondolta, hogy csaknem hárommilliárd forintból olimpiai lovasprogramot indít azzal a céllal, hogy legyen újra magyar díjugrató az ötkarikás játékokon. 2021 novemberében el is indult a Csekonics program. Az első nyilatkozatokban a jövő évi párizsi olimpiát célozták meg, később a lovasszövetség vezetői már csak a 2028-as ötkarikás játékokról beszéltek, az információközléstől pedig elzárkóznak, miközben a programot – bírálói szerint – szakmailag és gazdaságilag is átláthatatlan és megkérdőjelezhető döntések kísérték.
A Sztoriban vendége Papp Virág és Kósa András volt. Ők ketten jegyzik a lovasprogramról szóló cikkeket. Virág az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikáció és médiatudomány szakán tanul újságírást. A Transparency International oknyomozói mentorprogramjában Kósa Andrással, a Szabad Európa főmunkatársával dolgozott együtt.
A podcastot itt hallgathatja meg:
Your browser doesn’t support HTML5