Ősi Judit franciatanárt 13 év után azért bocsátották el öt kollégájával együtt a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból, mert polgári engedetlenségben vett részt tiltakozásul a pedagógusok helyzete és a közoktatás állapota ellen. A kölcseys tanárok után ez volt a második elbocsátási hullám, amelyben összesen nyolc tanárt rúgtak ki hasonló okokból. Ősi Judit azt mondja, nem volt más út, mint a tiltakozás, és nem bánta meg, amit tett. Bízik abban, hogy egyszer tanárként folytathatja, mert ez a hivatás az élete. Az interjú a Szabad Európa podcastsorozatában, a Szelfiben december 10-én elhangzott beszélgetés szerkesztett, rövidített változata.
Már eltelt egy pár nap a sokk óta, mivel töltötte?
Ez most nagyon mozgalmas volt. Igazából azt hiszem, fel sem fogtam, mi történik. Ez egy olyan szituáció, mint amikor meghal valaki, egy gyászfolyamat. Addig, amíg az ember elintézi a legfontosabb teendőket, nem tudja igazán felfogni, hogy mi történt.
Melyek most a legfontosabb teendők?
Nekem a legeslegfontosabb az, hogy próbáljam megértetni a kollégáimmal, nem szabad félni, mellénk kellene állni, és egyesült erővel tiltakozni az ellen, ami történik. Mert ha ezt ma Magyarországon meg lehet csinálni szó nélkül, hogy egyik napról a másikra és ilyen módon elküldünk nyolc pedagógust – ez már a második kör, mert a kölcseys tanárokat már korábban elküldték, hasonló módszerekkel –, akkor bármit meg lehet, és bárki sorra kerülhet. Ha egy tanárt ebben a pedagógushiányban azért, mert egy hétig nem tartotta meg az óráit, ilyen szankció ér, akkor itt bármi előfordulhat. Ez a legfontosabb, ezt az üzenetet minden fórumon képviselnem kell. A következő, hogy gondoskodjak arról, hogyan menjen tovább az élet, valami folytatás után nézzek.
Ez egy radikális változás az életében. Hogyan hatott a családjára?
A családom fel volt készülve rá, ismernek, tudják, hogy nem fogok csendben maradni, amikor olyan dolgokat tapasztalok magam körül, amire nekem is hatásom lehet. Azért aggódtak, mert egyedül fogom folytatni az életemet. Elváltam a férjemtől, a két lányom az orvosi egyetemre jár, ami hosszú és viszonylag költséges folyamat, ezért meg voltak ijedve, hogy most akkor, anya, mi lesz? Mondtam, hogy biztos fogunk megoldást találni.
Ehhez kapcsolódóan: A közoktatási tiltakozások eredménye – folytatódó kirúgások, csalódottság és reálbércsökkenés
Milyen a hangulat a tantestületben? Nyilván diákokkal is beszél.
A tantestülettel nem túl sok kapcsolatom van. Azokkal a kollégáimmal van, akik úgy döntöttek, hogy szolidaritást vállalnak, és beszüntetik a munkát.
Hányan vannak?
Nehéz megmondani, mert a polgári engedetlenség és a sztrájk is szóba jön. Van, aki a sztrájkot választja, van, aki a polgári engedetlenséget. Húsz-negyven körül gondolom most a számokat, de ez változik napról napra, mert nagyon erős a nyomás minden irányból. Tanárok vagyunk, elsősorban a gyerekek szempontjait vesszük figyelembe, és ezzel is lehet minket zsarolni. Gondolj a gyerekekre! Mi lesz a gyerekekkel? Az élethelyzetek is különbözők, hogy ki mennyit tud bevállalni. Úgy érzem, nagyon sokan mellettünk vannak és támogatnak, de az általános hangulat szomorú. A másik meg, azért azt értem, hogy az iskola fennmaradásáról gondoskodni kell, és tudom, hogy mindenki pótolható, de rosszulesett, hogy szerdán elbocsájtottak, csütörtökre pedig megvolt az új franciatanár, aki a helyemre lép. Ez körülbelül annyira sokkolt, mint maga az elbocsátásom. Azt gondolom, érdemes lett volna egy kicsit megtorpanni, legalább azt megmutatni, hogy megállt az élet egy pillanatra. De nem állt meg. Nem tudom, hogy az új kolléga hogy fog boldogulni, bemenni ilyen helyzetben. Én nem tudnék
Milyen az összefogás a pedagógusvilágban ebben a helyzetben?
Azt gondolom, hogy egyre jobb, de nem tartom még megfelelőnek. Nem gondolom, hogy elég erősek és elég kitartók vagyunk. Ennek biztos nagyon sok oka van. Elsősorban a félelem, ami a legveszélyesebb érzelem szerintem. Olyan dolgoktól is félünk, ami nem biztos, hogy be fog következni, de vannak reális, egzisztenciális félelmek, és mindenféle megtorlásoktól való félelmek. Az a módszer, ahogy bánnak velünk, erősítik ezeket a félelmeket. Mert tényleg kiszámíthatatlan. Én sem tudom megindokolni, hogy miért pont most, miért pont én és miért pont az, aki még sorra került. Azt gondolom, nagyon tudatos, hogy ezt a kiszámíthatatlanságot felhasználják félelemkeltésre. Hogy azt gondold, te leszel a következő.
Van végzős osztálya?
Igen, vannak érettségi előtt álló gyerekeim, és a két tanítási nyelvű tagozaton is tanítok. Ott megindulnak lassan az érettségi vizsgák. A szóbelikre február végén sort kell keríteni, amire még nem készültünk fel teljesen.
Voltak olyan hírek, hogy a szülők akár saját zsebből is finanszíroznák a felkészítést az érettségire, csak ne szakadjon meg a tanulási folyamat. Ebben történt-e valami?
A szülők egyeztettek az intézményvezetővel, hogy ő ebben partner lenne. Akár egy termet biztosítani, akár egy más lehetőséget. Illetve megkerestek minket is. Mindenki azt mondta eddig, hogy partner. Én a magam részéről – és azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom – nagyon szeretnénk ebben részt venni, de nem tudom, hogyan fog sikerülni. Nekünk is új állás után kell nézni. Nem tudom, hogyan tudjuk összeegyeztetni, hogyan lehet ezt kivitelezni, nagyon bízom benne, hogy sikerül, mert nagyon szeretném.
2009 óta tanított a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Miért a francia, és hogy jött a pedagóguspálya?
Azt hiszem, így születtem. Egész kicsi koromban a fő játékom az volt, hogy körbeültettem a babákat meg a macikat, és órákat tartottam nekik. Soha nem tudtam mást elképzelni. A francia pedig egy véletlen folytán jött. A csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban végeztem. Angolt szerettem volna tanulni, de francia tagozatra vettek fel. Nagyon jó tanárom volt. Cserekapcsolatokkal kijutottam Franciaországba, megtetszett a francia kultúra. Elkerültem Szegedre, a tanárképző főiskolára, ott megnyertem egy francia állami ösztöndíjat, amivel ki tudtam menni egy évre Franciaországba tanulni. Azt hiszem, ez megpecsételte a további életemet.
Hány éve tanít?
Nehéz megmondani, mert rögtön elkezdtem tanítani a diploma megszerzése után, ami ’95-ben volt, de utána gyesen voltam a két kislányommal, utána pedig édesapám vállalkozásában dolgoztam kicsit. Összesen 18-20 évet tanítottam.
Ehhez képest mennyi volt a fizetése most, amikor elbocsátották?
Most nettó 260 ezer forint havonta. Nem csináltam meg a pedagógus II-es minősítést. Azt hiszem, akkor lehetne 290 ezer forint is, de én erre nem voltam hajlandó.
A választások előtt a Szabad Európa készített egy sorozatot, amiben megpróbáltuk feltérképezni a társadalom szempontjából szerintünk fontos területeket. Arról kérdeztünk szakértőket, mi történt az elmúlt 12 évben a szociális biztonság, az egészségügy és az oktatás területén. Olyan mértékű átalakítás talán csak 1945 után történt a magyar közoktatásban, mint amit a Fidesz az elmúlt 12 évben végzett, ugyanakkor az elemzések szerint óriási visszaesést hoztak az intézkedések. Ez a minőségromlás hogyan csapódott le a mindennapokban, például a Karinthy Frigyes Gimnáziumban?
A Karinthy Frigyes Gimnázium egy önálló gazdálkodású, minden tekintetben autonóm intézmény volt. Minden önállóságát elvették. Pont abban az időszakban, amikor államosították az iskolánkat, pályázatírással foglalkoztam. Az utolsó pályázatnál, amit megnyertünk, már nem tudtuk a pénzügyi részét hathatósan az iskolánkra fordítani. Ugyanis már akkor a Klebelsberg Központ benyelte ezt az összeget, nem tudok szebben fogalmazni. Minden gazdasági tevékenységünket be kellett szüntetni. Onnantól kezdve az épület és az eszközeink állaga is folyamatosan romlott. Beázik, penészes az épület, méltatlan ahhoz, hogy bármiféle szellemi munka folyjék benne, és veszélyes is. A víztócsákban lavírozva megyünk a mosdóba, félek, hogy melyik konnektorba fogja bedugni a gyerek a mobiltöltőjét, mert ugyan le vannak ragasztva a beázott konnektorok, de a gyerek azért gyerek, hogy ha egy kicsit feljön a szigetelőszalag, ő azt gondolja, hogy az már biztos jó, és beledugja a telefonját. Elképesztőnek találtuk ezeket az állapotokat a többi társammal együtt. Az esős ősz tette fel az i-re a pontot, ami miatt azt mondtuk, hogy eddig, és ne tovább.
A szakmai önállóságára milyen hatással voltak ezek a változások?
Az is katasztrofális volt. Egyrészt ha csak globálisan belegondolunk abba, mennyire gyors a világunk, mennyire sok minden változik. Az oktatási anyagban viszont semmi sem változik. A gyereknek ugyanazokat a verseket kell megtanulni, ugyanazokat a könyveket kell elolvasni, mint amit nekem kellett. Ez már önmagában elgondolkodtató. Nézzük a szaktárgyakat is, mondjuk az én szaktárgyamat, a franciát. Nem mondhatom meg, hogy milyen tankönyvet használok. Minden évben, amíg szabad tankönyvválasztás volt, más tankönyvet választottam, mert másfajta gyerekek ültek az osztályomban, a csoportjaimban. Nemcsak a Karinthyn belül, hanem belegondolhatunk abba, hogy például Balmazújvárosban valószínűleg más igényeket kell kielégíteni, mint az V. kerületben, annyira másfélék a gyerekek. Nem bízzák a pedagógusokra, mi a tananyag és melyik az az eszköz, amellyel azt átadják a gyerekeknek. A szabadságnak még a csírája sincsen meg ezen a területen.
A belügyminiszter magyarázata a kirúgásokra: „Nem tehettem másképp” – Pintér Sándor a tanárok kirúgásáról
A változást a gyerekek felkészültségben is tapasztalja? Esetleg a szülőkkel való találkozás során?
Itt azért kevésbé jelentős ez a dolog. Nem szeretem ezt a kifejezést, de én sem tudok sokkal jobbat, ez egy elit gimnázium. Nagyon jóképességű tanulók jelentkeznek ide, válogatott csapat.
Nehéz bekerülni?
Nehéz, nagyon nagy a túljelentkezés. Igazából nekünk más dolgunk nincs, mint arra vigyázni, nehogy elrontsuk ezeket a gyerekeket, mert maguktól okosak és maguktól megtanulnak mindent. A kihívás inkább motiválni őket, hogy érdeklődjenek ebben a hatalmas túlterhelésben. Bejön a gyerek reggel 7 órára, 7.15-kor kezdődik a nulladik órája, háromig bent van, meg négyig. Utána hazamegy, de otthon még, ha szépen fel akar készülni a következő napra, minimum két órát kellene egy jó képességű gyereknek is a tanulással foglalkoznia. Egy felnőtt képes lenne ilyen koncentrációra és ilyen erőfeszítésre? Annyira túlterheltek, fáradtak ezek a gyerekek, hogy ez is megakadályozza őket a hatékony teljesítésben. Ez a másik, ami miatt elkezdtük az akciónkat.
Szabad préda lett a munkaerőpiacon. Most még tartja a lelket a Karinthyban maradt kollégákban, de nyilván előbb-utóbb el kell kezdeni munkát keresni. Merre tovább? Pedagógus marad?
Nem tudok most erre konkrét választ adni. Nekünk nem az volt a célunk, hogy kirúgassuk magunkat. Még mindig reménykedem, hátha vissza tudnánk valahogy menni valamilyen iskolába. Persze ugyanazok közé a viszonyok közé és ugyanolyan szempontok szerint biztos, hogy nem vállalnám. Megpróbálok tanár maradni valamilyen formában. Már egy ideje nem vállaltam magántanítványokat. Amikor iskolában dolgozom, nem szoktam vállalni, mert a maximális erőmet és figyelmemet a tanítványaimra fordítom. Viszont tavaly, amikor elkezdtük ezeket az engedetlenségi mozgalmakat, már motoszkált a fejemben, hogy kellene egy B terv, így elkezdtem egy-egy magántanulót vállalni. Ezt nyáron kicsit felfejlesztettem. Talán ebbe az irányba fogok elmozdulni, vagy nyelviskolába. Nekem szerencsém van, a franciával sokfelé lehet menni. Kevésbé szerencsés egy magyar vagy egy történelem szakos tanár. Nagyon erősen motoszkál bennem a családi helyzetem is, a lányaimnak azért egy életindítást is kellene valahogy biztosítani. Lehet, hogy ideig-óráig más szektorban fogok kikötni, de ahogy mondtam, óvodás korom óta tanár vagyok, úgyhogy valószínűleg vissza fogok találni valamilyen formában.
Pertársaságot alakítottak, munkaügyi bíróságra viszik az elbocsátásukat. A Társaság a Szabadságjogokért vállalta a jogi képviseletet, illetve Sziklai Tamás ügyvéd, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület, az ÜDE elnökségi tagja képviseli majd önöket. Hol tart most ez a folyamat?
Az előkészítő szakaszban. Találkoztunk az ügyvéd úrral. Az irodájában egyeztettünk, és megállapodtunk abban, hogy csoportos keresetet fogunk benyújtani a munkaügyi bírósághoz. Az ehhez szükséges dokumentumok összegyűjtésénél tartunk.
Mire számítanak, milyen hosszú procedúra lesz?
Nehéz megjósolni, az első eredmények egy év múlva várhatók. Több szakasza van egy ilyen peres eljárásnak, de nagyon bizakodók vagyunk.
Ha most egy végzős diák odaperdülne maga elé, és azt mondaná, hogy szeretne pedagógus lenni Magyarországon, mit mondana neki?
Akkor homlokon csókolom, megölelgetem, és azt mondom neki, hogy gondold át. Nagyon jól gondold át. Csak akkor csináld, hogyha nincs más elképzelésed, ha biztos vagy abban, hogy van melletted valaki, és nem kell erre alapoznod az életedet. Vannak fiatal kollégáim, van köztünk pár éve tanító tanárnő is, aki ugyanebbe a helyzetbe került, és látom, hogy hónap végén számolgatja, hogy most akkor mi fér még bele meg mi nem fér bele. Nem is tudom elképzelni, hogyan tudna önálló életet elkezdeni minden támogatás nélkül. Én nem beszélnék le senkit.
Folyamatosan a gyerekek járnak a fejemben. A levelek, amiket kapok tőlük, ahogy szaladtak utánam. Ez nagyon felemelő és megható. Azt mondom nekik, és most az iskolában is azt mondtam, hogy nagyon büszke vagyok rájuk, amiért értik, hogy mit miért csináltunk. Tartsanak ki, vigyázzanak magukra. A legfontosabb, hogy mindig mindenről mondják el a véleményüket, beszéljünk, beszélgessünk. Nagyon remélem, hogy fogok még velük találkozni.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:
Your browser doesn’t support HTML5
„Ha ezt ma Magyarországon meg lehet csinálni szó nélkül, akkor bármi megtörténhet" – mondja a kirúgott karinthys tanár