Több mint kétezer fóka fulladt meg a Kaszpi-tengeren
A dagesztáni természetvédelmi minisztérium szerint az állatok tömeges pusztulását „természeti tényezők” okozhatták, és arra figyelmeztettek, hogy az elhullott állatok száma a becslésnél sokkal több lehet
A külső jelek alapján a fókák körülbelül két hete pusztultak el. Tetemeiken nem találtak „orvvadászatra utaló jeleket vagy halászhálók maradványait” – közölte a minisztérium
A tetemeket begyűjtötték, hogy laboratóriumban állapítsák meg, pontosan mi okozta a fókák tömeges pusztulását. Szvetlana Ragyionova, az orosz szövetségi természetvédelmi felügyelet (Roszprirodnadzor) vezetője azt mondta, az első jelek szerint oxigénhiány végezhetett velük
A Természetvédelmi Világszövetség, az IUCN szerint a kaszpi fókapopulációra a túlvadászat, élőhelyük szűkülése és a klímaváltozás jelenti az elsődleges veszélyt
A fókák tömeges pusztulását először az év elején észlelték, amikor több mint 140 kaszpi fóka tetemét találtak meg a Kaszpi-tenger kazahsztáni partjainál – közölte a KASPIKA, a kaszpi fókák védelmével foglalkozó ügynökség
Az esetet követően a dagesztáni szakminisztériumnál azt mondták, hogy a térségben a kaszpi fókák összlétszáma stabil, „270.000 és 300.000 között mozog”. Ezzel szemben a KASPIKA, a kaszpi fókák védelmével foglalkozó ügynökség csak hetvenezerre tette a számukat
A főként halakkal táplálkozó fókák, amelyek hossza meghaladhatja az 1,6 métert, súlyuk pedig elérheti a száz kilogrammot, a táplálékpiramis csúcsán állnak, a felnőtt példányoknak nem akad természetes ellenségük
A mintegy 2500 fókatetemet Dagesztánnál sodorta partra a Kaszpi-tenger, amelynek egyetlen emlőse 2008 óta szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a veszélyeztetett fajok között. Az állatok halálát valószínűleg oxigénhiány okozta.