Több országban tüntettek Elon Musk és a Tesla ellen

„Ne vegyél Teslát” – üzeni a kaliforniai Palo Alto településen található márkabolt előtti tüntetők táblája

Ez a két férfi a DOGE nevű szervezetet, azaz a kormányzati hatékonyságért felelős minisztériumot célozta meg transzparenseivel Los Angelesben, követelve a milliárdos kirúgását

Voltak, akik ukrán zászlókkal jelezték: nem értenek egyet Musk háborút illető megszólalásaival. „A Tesla a fasizmust pénzeli” – áll a táblán

Ezek a tüntetők a Texas állambeli Austinban demonstráltak egy Tesla-bemutatóteremnél, hogy tiltakozzanak a cégvezér szerepe ellen a szövetségi munkaerő-csökkentésben

Európában is voltak, akiknek nem tetszettek Musk megnyilvánulásai. Berlinben egy Tesla-kereskedés bejáratát festékezték össze. A Teslák értékesítése hatalmasat zuhant Európában Elon Musk politikai szerepvállalása nyomán

Ez a brit tüntető a milliárdos emlékezetes karlendítésére utalva kreált szóviccet a tábláján Londonban. A „swasticar” az autó és a náci szvasztika összevonásából jött létre, mostanra ismert mémmé vált

Porig égett elektromos autók. A legfrissebb, Teslához kapcsolódó eset Rómában történt: tizenhét autó semmisült meg egy tűzben március 31-én. Az olasz hatóságok még vizsgálódnak az ügyben, Elon Musk viszont terrorizmusnak nyilvánította