Több száz halálos áldozat árán, de elűzte autoriter vezetőjét a bangladesi Z generáció
Az emberek ünneplik a bangladesi miniszterelnök, Sejk Haszina Vazed lemondását a bangladesi Dakkában 2024. augusztus 5-én. A 2024 júniusában diáktüntetésként induló mozgalom kezdetben a kvóták eltörlését követelte a kormányzati állásokban, miután a legfelsőbb bíróság visszaállította azt a szabályt, amely az állások közel egyharmadát az 1971-es felszabadító mozgalomban részt vevők leszármazottai számára tartja fenn
A tiltakozás néhány héttel később már a tekintélyelvű kormány lemondását követelte, miután a brutális rendőri intézkedések során több száz tüntető és civil, többségükben diák meghalt
A kormány eleinte az összes oktatási intézmény bezárásával igyekezett elfojtani a tiltakozásokat. Bevetették kormánypárti diákcsoportjaikat is, akik lőfegyverrel támadtak a tüntetőkre
A kormány ezután bevetette a rendőrséget, majd a bangladesi hadsereget, és országos kijárási tilalmat rendelt el internet- és mobilkapcsolat-zárlattal, gyakorlatilag elvágva a világtól Bangladest
Augusztus elejéig több mint kétszáz halálos áldozatot és több mint húszezer sebesültet erősítettek meg. A nem hivatalos halálos áldozatok száma háromszáz és ötszáz között van. Az UNICEF jelentése szerint legalább harminckét gyermek halt meg a tüntetések során
A növekvő ellenállás hatására augusztus 5-én a bangladesi miniszterelnök lemondott, és elmenekült az országból. A tüntetők megrohamozták a fővárosban, Dakkában lévő rezidenciáját, és fosztogatni kezdték az ország egyik legvédettebb épületét
Tüntetők fosztogatnak a Ganabhában, a miniszterelnöki rezidencián augusztus 5-én. A beszámolók szerint a konyhában ettek, és még a díszhalakat is elvitték Haszina Vazed egykori otthonából
A tüntetők örömükben a miniszterelnöki rezidencia tavában is úsztak egyet. Az amerikai külügyminisztérium és az ENSZ főtitkára önmérsékletre szólított fel, hogy a miniszterelnök lemondását követően minden fél tartózkodjon a további erőszakos cselekményektől. Az Egyesült Államok dakkai nagykövetsége azt javasolta az állampolgárainak, hogy meneküljenek biztonságos helyre
Az ANI indiai hírügynökség szerint a hetvenhat éves Haszina egy Delhi melletti katonai repülőtéren szállt le. A távozás hírét a hadsereg főparancsnoka, Vaker-uz-Zaman tábornok jelentette be televíziós beszédében, és közölte, hogy a hadsereg ideiglenes kormányt alakít
Haszina Vazed volt miniszterelnök tizenöt éves uralmának végét ünneplik a bangladesi Dakkában 2024. augusztus 5-én. Narendra Modi, India miniszterelnöke rendkívüli tanácskozást hívott össze. Aggodalomra ad okot, hogy a bangladesi feszültségek átterjedhetnek Indiára, amely támogatta Haszinát. Öt indiai államnak van közös határa Bangladessel, amelynek több mint kilencszáz kilométere nincs bekerítve. Júliusban több mint négyezer-ötszáz indiai tért vissza az országba, attól tartva, hogy Bangladesben veszélybe kerülhet az élete
A városban fejszével szétvésték a lemondott miniszterelnök apja, az államalapító Mudzsibur Rahmán sejk szobrát. A bangladesi politikus függetlenségi harcos, az 1971-ben függetlenné vált Banglades első elnöke, később második miniszterelnöke volt
A diákvezetők, akik a munkakvóták elleni mozgalom élére álltak, azt mondják, hogy szeretnék, ha a hadsereg átadná az ország irányítását egy polgári kormánynak, amelynek főtanácsadója a Nobel-békedíjas Muhámmad Iunúsz lenne