Minneapolis a zavargások második éjszakáját élte át, miután a hétvégén egy rendőr agyonlőtt egy afroamerikai fiatalt az egyik külvárosban. Közben a rendőrök azt közölték, hogy tévedés történt.
Tim Gannon, a minneapolisi Brooklyn Center rendőrfőkapitánya hétfőn azt mondta, hogy a rendőr véletlenül lőtte agyon a 20 éves Daunte Wrightot, amikor sokkoló helyett a fegyverét kapta elő.
A rendőrség elérhetővé tette a vasárnapi esetről készült testkamerás felvételeket a rendőrök és Wright dulakodásáról. Ezek az után készültek, hogy a fiatal férfit megállították egy közlekedési szabálysértés miatt, és kiderült, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben.
Amikor az egyik rendőr megpróbálta megbilincselni Wrightot, az hátralökte őt, és beugrott az autójába. Ekkor egy rendőr azt kiabálta, hogy „Sokkolni foglak!”, majd háromszor azt, hogy „sokkoló!”, ami a szokásos rendőri eljárás a sokkoló bevetése előtt.
Sokkoló helyett lőtt
„Szent szar, lelőttem” - mondja a tiszt, miközben Wright elhajt és néhány háztömbbel arrébb összetöri a kocsiját.
„A rendőr a sokkoló helyett a fegyverét húzta elő” ‒ mondta Gannon egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: meggyőződése, hogy a tiszt „a sokkolóját akarta bevetni, de ehelyett egyetlen golyóval lelőtte Wrightot”.
„Ez véletlen fegyverhasználat volt, amely Wright úr tragikus halálát okozta” ‒ mondta Gannon. „Semmi olyat nem tudok mondani, ami enyhítene Wright úr családjának fájdalmán.”
Fosztogatás, kijárási tilalom, könnygáz
A lövés nyomán vasárnap éjszakához hasonlóan keddre virradóra is tiltakozások voltak a városban az időközben elrendelt kijárási tilalom és a rendkívüli állapot ellenére.
A rendőrség könnygázt és gumilövedékeket vetett be a tömeg feloszlatására, a tiltakozók egy része üzleteket fosztogatott.
A Nemzeti Gárdát is odavezényelték, Minneapolis és a vele összeépült St. Paul polgármesterei rendkívüli állapotot hirdettek este 19 órától reggel 6-ig.
Pont a Floyd-tárgyalás idején
Joe Biden elnök „tragikusnak” nevezte Wright megölését, de óva intett mindenkit az olyan erőszakos zavargástól, amilyen tavaly söpört végig az országon, amikor egy minneapolisi rendőr kezétől meghalt George Floyd.
„Hiszem, hogy meg kell várnunk, mit mutat a vizsgálat” ‒ mondta Biden újságíróknak. „De közben újra világossá akarom tenni: a fosztogatás abszolút semmivel, de semmivel nem indokolható” ‒ tette hozzá. „A békés tiltakozások, azok érthetőek.”
A minneapolisi események éppen akkor történnek, amikor bíróság előtt áll egy volt rendőr, aki csaknem egy évvel ezelőtt, őrizetbe vétel közben meggyilkolta George Floydot.
A 46 éves Floydot tavaly májusban ölték meg letartóztatása alatt, és ez Egyesült Államok-szerte tiltakozásokat váltott ki a rendőri brutalitás ellen.
Ehhez kapcsolódóan: Rendőrök lelőttek egy fekete férfit, tüntetés Minnesotában