Vonat vagy villamos a tram-train? Talán ezek a képek segítenek eldönteni

November 29-én hajnali 3 óra 31 perckor indult útjára a tram-train utasforgalmi próbaüzemben. Az indulásnál Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa is jelen voltak. „Politikai potyautasok is utazhatnak” – utalt Lázár a tavaszig tartó ingyenes utazásra 

Utoljára 108 éve Pécsett nyílt új villamosüzem Magyarországon, amely 1960-ig működött. A fotó 1959-ben készült a pécsi Búza téren, szemben a Havihegyi kápolna látható
 

Bár akkor még nem tram-train néven, de működött egy hasonló vasútvonal Magyarországon Cegléd és Hantháza között, melyet 1909-ben létesítettek és 1968-ban szüntettek meg. A Cegléd központját keresztülszelő jármű biztonsági okokból csak 10–15 km/órával haladhatott a város belterületén, sokak szerint ráadásul rombolta a városképet. A személyszállítást ezen a vonalon ma a vonatok helyett autóbuszok végzik

1887 novemberében indult el hazánkban a villamosközlekedés. Az egy kilométer hosszú vonalat a Nyugati pályaudvar és a Király utca között építette meg a Werner von Siemens nevével fémjelzett konszern, nevükhöz fűződik a nevezetes millenniumi földalatti is

Budapest után Miskolcon épült meg az országban elsőként normál nyomtávú közúti villamos vasút. A pozsonyi és a szombathelyi villamosvasút még keskeny nyomtávú volt. A fotó 1957-ben készült a miskolci Bajcsy-Zsilinszky úton

A kocsi váza és szekrénye ebben az időben általában fából készült, a járműveknek pedig mindössze két tengelye (azaz négy kereke) volt

A II. világháború után több magyar városban felszámolták a villamosközlekedést, miután a nagyforgalmú vonalakat a metró, a kisforgalmúakat pedig az autóbusz váltotta fel. Pécsett 1960-ban, Nyíregyházán 1969-ben, Szombathelyen 1974-ben szűnt meg a villamos. A fotón a szombathelyi Perint patak feletti híd látható 1965-ben

Az 1990-es évekre újjászületett a villamosközlekedés egyebek mellett a megnövekedett gépkocsi forgalom miatt. A legújabb, modern villamosokba akár négy-öt csuklót is beépítettek, ezzel minden korábbinál hosszabb, 30-40 méteres, átjárható kocsikat alakítottak ki 

A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasút-villamost november 29-én helyezték forgalomba. A járat 35 perc alatt teszi meg az utat a két város központja között

Két vidéki várost összekötő villamosvonalra már volt példa Magyarországon: a hetvenes évek végéig járt Cegléd és Hantháza között. A II. világháború után több magyar városban felszámolták a villamosközlekedést, az ezredfordulóra azonban ismét előtérbe került. Villamostörténelem a Fortepan fotóival.