Trump öt államban, Biden Pennsylvaniában kampányolt a választás előtti hétvégén

Donald Trump (b) és Joe Biden.

A Trump-zászlós terepjárók az országúton vették körbe Biden kampánystábjának buszát. Az elnök szerint a „hazafiak nem csináltak semmi rosszat”. Az FBI nyomoz az ügyben. Közben Biden továbbra is Trump járványkezelésével és a rasszizmus kérdésével, Trump pedig a gazdaság állapotával kampányol.

Donald Trump az Egyesült Államok elnöke rohamtempóban kampányol a választás napjának közeledtével, az utolsó 48 órában 10 kampányeseményen vesz részt a csatatérállamokban. Demokrata kihívója, Joe Biden pedig Pennsylvaniára koncentrált november 1-jén, ez az állam ugyanis sorsdöntő lehet Bidennek, ha el akarja nyerni az elnöki tisztséget. Az elnökjelöltek megpróbálják az oldalukra állítani azt a néhány embert, aki még nem választott pártot, valamint mozgósítani azokat a szimpatizánsokat, akik még nem mentek el szavazni.

Nagy az érdeklődés

Nagyon magas az idén a korai szavazók száma, az előzetesen leadott szavazatok száma a 2016-ban leadott összes voks nagyjából 65 százaléka. Nagy az érdeklődés a választások iránt, mivel az ország nagyon megosztott.

A közvélemény-kutatások szerint Biden előnye országos szinten legalább 8 százalék Trumppal szemben, de több csatatérállamban is ennél jóval szorosabb a verseny, ezek az államok pedig hozzásegíthetik Trumpot, hogy megszerezze a 270 elektori szavazatot, és ezzel a győzelmet.

Joe Biden két rendezvényen vett részt Pennsylvaniában. Az államot legutóbb Trump nyerte, azonban a felmérések szerint most Biden az esélyesebb. Philadelphiában, Pennsylvania legnagyobb városában Biden az afroamerikai közösséghez szólt, és arra bátorította az embereket, hogy menjenek szavazni, ha még nem tették.

Biden továbbra is Trump járványkezelését támadja

Biden arról beszélt a rendezvényen, hogy a vírus minden tekintetben egyenlőtlenül sújtja az amerikai társadalom különböző közösségeit. Az elnökjelölt egy autós gyülekezőt tartott egy helyi templom előtt, ahol főleg arról beszélt, szerinte hogyan kezelte a Trump-kormány a járványt.

A demokrata jelölt úgy véli, hogy Trump járványkezelése „szinte kriminális”. Biden azt mondta, hogy a járvány „tömegkatasztrófa a fekete közösség számára”. Az elnökjelölt azt is megígérte, hogy fel fog lépni a „rendszerszintű rasszizmus” ellen az Egyesült Államokban.

Kamala Harris Obamával énekelt

Kamala Harris demokrata alelnökjelölt Georgia államban kampányolt. Az állam régóta stabilan republikánus, azonban az idén a demokraták azt remélik, hogy elnyerhetik Georgiát, ha az afroamerikaiak nagy számban elmennek szavazni.

Harris, aki indiai és jamaicai bevándorlók leszármazottja, az Egyesült Államok első színes bőrű női alelnöke lehet. Kamala Harris virtuálisan gospeléneklésébe Barack Obama is becsatlakozott, az ő elnöksége alatt volt Joe Biden alelnök.

Sem Harris, sem Obama nem említette Trumpot, azonban utaltak Trump azon retorikai fordulataira és politikai döntéseire, amelyeket az elnök kritikusai rasszistának tartanak. November 2-án Joe Biden és Kamala Harris is Pennsylvaniában folytatják a kampányt.

Trump szerint a demokraták „baloldali csürhe”

Eközben Trump nyaktörő tempóban járja a kampányhelyszíneket Michinganben, Iowában, Észak-Karolinában, Georgiában és Floridában. Trump olyan elnöknek próbálja lefesteni magát a beszédeiben, aki gazdasági fellendülést hozna el, közben pedig a koronavírus-járvány komolyságát kisebbíteni próbálja.

Azt állítja, hogy a járványnak mindjárt vége, annak ellenére, hogy a napi esetszám a százezerhez közelít. Több millió amerikai vált munkanélkülivé a járvány miatt, és ez az előtte jól teljesítő gazdaságot is rosszul érintette. Trump eredetileg azt remélte, hogy a gazdaság garantálhatja neki az újraválasztást.

Az elnök "baloldali csürhének" nevezte a demokratákat, akik szerinte emelni fogják az adókat, és szétverik a gazdaságot azáltal, hogy új lezárásokat vezetnek be a járvány megfékezésére. Joe Biden eközben azt mondta, anélkül fogja legyőzni a vírust, hogy ismét lezárná a gazdaságot.

Trump-karaván támadt a Biden-buszra

A hétvégi kampányt részben más események is beárnyékolták. Biden kritizálta Trumpot, amiért az tovább bátorította a szimpatizánsait, miután azok zaklatták Biden kampánybuszát Texas államban.

Október 31-én egy karavánnyi jármű Trump-zászlókkal körbevette a demokrata kampánystábot szállító buszt, ők így arra kényszerültek, hogy lemondjanak két eseményt. Trump megosztotta az incidensről készült felvételt, és azt írta hozzá „IMÁDOM TEXAST!”
https://twitter.com/realDonaldTrump/status/1322700188624932869

„Még soha nem volt ilyenben részünk. Legalábbis még soha nem volt olyan elnök, aki úgy gondolta, hogy ez egy jó dolog” – mondta eközben Biden a sajtónak. Az FBI vasárnap bejelentette, hogy nyomozást indítottak a texasi esettel kapcsolatban. Donald Trump november 1-jén reagált Twitteren a nyomozás hírére, az elnök azt mondta, hogy „ezek a hazafiak nem csináltak semmi rosszat”.

Az elnök szerint az FBI-nak és az Igazságügyi Minisztériumnak inkább az „ANTIFA terroristái, anarchistái és agitátorai után kéne nyomozniuk, akik porig égetik a demokrata vezetésű városokat, és bántják az embereket.” Az elnök a megjegyzéssel a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni tüntetésekre utalt, amelyek olykor erőszakossá fajultak.

Trump még mindig a levélszavazatokra panaszkodik

Hiába adta már le több mint 90 millió amerikai a szavazatát, és készültek fel a szavazatszámlálók az összesítésre, Trump ismét azt állította bizonyíték nélkül, hogy a levélszavazatok csalásra adnak lehetőséget. Az elnök szerint csak a választás napján hozzáférhető eredménynek kéne számítania.

Több államban – köztük Pennsylvaniában – arra készülnek, hogy több napon át is eltarthat, amíg minden levélszavazatot összeszámlálnak, így több napig is bizonytalan lehet a választás kimenetele, ha az olyan államokon fog múlni az eredmény, mint amilyen Pennsylvania is.

Egy szoros eredmény esetén jogi vitákra is lehet számítani a távollétben leadott és a levélen beküldött szavazatok miatt. Trump kampánystábja megpróbálta elérni, hogy a választás napja után beérkező levélszavazatok érvényességét korlátozzák.

Az elmúlt napokban Trump arra figyelmeztetett, hogy káosz törhet ki, ha nem lesz rögtön a választás napja után egyértelmű győztes. Az elnök szerint hetekig is eltarthat, mire sikerül eredményt hirdetni, és eközben „nagyon rossz dolgok” történhetnek. November 1-jén Trump azt mondta, hogy az olyan csatatérállamokban, mint Pennsylvania, amint lezárulnak az urnák, „bevetik az ügyvédeiket”.

Az Axios tudósítása szerint Trump azt mondta a bizalmasainak, hogy győztesnek fogja kihirdetni magát a választás estéjén, ha úgy néz ki, hogy ő áll nyerésre, akkor is, ha az elektori szavatok száma még bizonytalan. Joe Biden erre úgy reagált, hogy „az elnök nem fogja ellopni ezt a választást”.

Trump azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az Axios értesülései hamisak, azonban „szörnyű dolognak” tartja, hogy még a választás napja után is folyik a szavazatok számlálása.

Készült az AFP, az AP, a dpa és a Reuters tudósításai alapján.