A latin-amerikai országban ritkák a demonstrációk, a napokban azonban több százan vonultak utcára az egyre gyakoribb áramkimaradások és az élelmiszerhiány miatt.
A Kuba második legnagyobb városának számító Santiagóban több száz ember vett részt a tiltakozáson, azt skandálva, hogy „Áramot és élelmiszert!” Mások szabadságot követeltek, miközben a Kommunista Párt helyi vezetője beszédet készült mondani egy ház tetejéről.
„Elektromos áram nélkül élni primitív dolog (…) A szúnyogok, a hőség, néha nincs víz. Az emberek már megőrülnek. És ez más problémákhoz is vezet, például erőszakhoz” – húzta alá Yoni Mena, egy 34 éves helyi zöldséges.
Ehhez kapcsolódóan: Száműzetésben vagy börtönben – Elhallgattatott kubai aktivisták egy évvel a tömeges tüntetések után
Mind a hatóságok, mind a résztvevők jórészt békés megmozdulásról számoltak be.
A kormány párbeszédet kezdeményezett a problémák megoldása céljából, ételosztásba kezdett, illetve az áramellátás is valamivel stabilabbá vált a helyi beszámolók szerint.
Vicente de la O Levy energiaügyi miniszter közölte: tisztában vannak azzal, hogy az áramhiány miatt tüntetések robbanhatnak ki.
A vidéki tartományokban élők napi tíz óránál is hosszabb áramkimaradásokra panaszkodnak, ami miatt gyakran főzni sem tudnak.
Miguel Díaz-Canel kubai elnök, aki csütörtökön ellátogatott a városba, az Egyesült Államokat, valamint a kapitalista médiát hibáztatta a demonstrációkért, emellett leszögezte, hogy készek a párbeszédre az elégedetlen polgárokkal.
A fővárostól, Havannától körülbelül 870 kilométerre, a Karib-tenger partján fekvő Santiagóra egyesek a kubai forradalom bölcsőjeként hivatkoznak.
A koronavírus-járvány, a rossz infrastruktúra, az amerikai vízumszabályok, valamint a nehézségekről, zavargásokról szóló híradások nyomán visszaesett a turizmus a városban.
Your browser doesn’t support HTML5
Az Egyesült Államok kereskedelmi embargója és szankciói, illetve a kevéssé hatékony, állami irányítású gazdaság miatt hiány van élelmiszerből, üzemanyagból, gyógyszerből, az elavult erőművek pedig nem képesek ellátni az ország energiaszükségletét.
„Szeretem Kubát. De ez a helyzet borzasztó. Senki nem élhet így” – szögezte le a 48 éves Luz Perez, aki ennek ellenére nem tervez utcára vonulni, mondván, hogy „az erőszak nem old meg semmit”.
Ehhez kapcsolódóan: Kormányellenes tüntetések voltak Kubában
Kubában a 2019-ben jóváhagyott alkotmány biztosítja az állampolgárok számára a jogot a tüntetéshez, a részletszabályok kidolgozása azonban még a törvényhozás előtt hever, a helyzet így bizonytalan.
Szakértők szerint a 2021-es kubai demonstrációk keménykezű hatósági elfojtása miatt sokan kétszer is meggondolják, hogy részt vesznek-e hasonló megmozdulásokban.