Mérföldkőnek számító jogszabályt fogadott el az indiai parlament: a képviselői helyek egyharmadát nőknek tartják fenn a befolyásos alsóházban és az egyes államok törvényhozásában. Ezzel 27 éve tartó patthelyzet ért véget: ennyit csúszott a törvényjavaslat a politikai konszenzus hiánya miatt.
De a csúszásnak még mindig nincs vége, hiszen az új jogszabály még nem vonatkozik a jövő évi országos választásokra.
Csak a 2029-es országos választásokon vezetik be, miután a jövő évi szavazás után új népszámlálást tartanak, és ahhoz igazítják a szavazókörzeteket – mondta Nirmala Szitaraman pénzügyminiszter csütörtök este az indiai parlament felsőházának vitájában.
Az alsóház szerdán 454:2-es szavazataránnyal fogadta el a jogszabályt, a felsőház pedig egyhangúlag szavazta meg csütörtök este.
Indiában 2021-ben kellett volna megtartani az évtizedenként esedékes népszámlálást, de a Covid–19-világjárvány miatt elhalasztották.
Ehhez kapcsolódóan: Hogyan lesz fegyver a technológiából: indiai appon árvereztek muszlim nőket
Valamennyi ellenzéki párt támogatta a törvényjavaslatot, és azt mondták, hogy a bevezetés késleltetése igazságtalanság a nőkkel szemben. Követelték, hogy már a következő országos választásokon alkalmazzák, amelyeket jövő május előtt tartanak.
Rahul Gandhi, az ellenzéki Kongresszus párt vezetője azt mondta, hogy az új jogszabályt azonnal be kell vezetni, és azzal vádolta a Modi-kormányt, hogy elterelő taktikát alkalmaz. „Ez nem bonyolult kérdés” – mondta újságíróknak.
Édesanyja, Szonya Gandhi, aki szintén a Kongresszus párt képviselője, arról beszélt, hogy az indiai nők évek óta várnak erre a lehetőségre. „És most arra kérik őket, hogy várjanak még újabb néhány évet. Hány évet?” – kérdezte szerdán a parlamenti vita során.
A jogszabály értelmében tizenöt évig tartanák fenn a helyeket a nők számára, ezt a parlament meghosszabbíthatja. Az alsóházban és az államok törvényhozásában csak nők pályázhatnának a mandátumok 33 százalékára.
Narendra Modi miniszterelnök azt mondta: a kormány azt szeretné, ha több nő csatlakozna az ország fejlesztésének folyamatához.
Modit virágkoszorúkkal és csokrokkal várták pártja képviselőnői és más munkatársai, amikor pénteken megérkezett a pártközpontba, hogy részt vegyen egy gyűlésen, ahol az új törvény miatt ünnepelték.
„Pártunk az elmúlt három évtizedben arra törekedett, hogy ezzel a törvénnyel biztosítsa a nők részvételét a demokráciában. Elköteleztük magunkat emellett, és ma véghez is vittük” – mondta Modi.
Dola Szen ellenzéki képviselő azt tudakolta, hogy a kormány komolyan gondolja-e a női kvóta bevezetését, ha elhalasztja 2029-ig.
Ehhez kapcsolódóan: A hőség és a nők – Az extrém meleg elmélyíti a szakadékot a nemek között
A kilencvenes években India már bevezetett egy hasonló – szintén egyharmadban meghatározott – kvótát a nők számára a helyi választásokon.
Sah belügyminiszter azt mondta, hogy 1996 óta három kormány tett négy kísérletet rá, mégsem sikerült elfogadtatni a legújabb jogszabályt a parlamentben.
A nők több mint 48 százalékát teszik ki India 1,4 milliárdot meghaladó lakosságának, de képviseletük a parlamentben 15,1 százalékos, szemben a 24 százalékos nemzetközi átlaggal – mondta Ardzsun Ram Megval jogi és igazságügyi miniszter. Az indiai államok törvényhozásában a nők körülbelül a helyek tíz százalékát birtokolják.
Modi Bháratíja Dzsanatá pártja és az ellenzéki Kongresszus párt 1996 óta próbál törvényt hozni a parlamentben a nemek közötti egyenlőség és az inkluzív kormányzás érdekében. A regionális pártok ellenállásával szembesültek, amelyek azzal érveltek, hogy a nők számára fenntartott helyeket a képzett városi elit foglalhatja el, így a szegény és kevésbé iskolázott nők képviselet nélkül maradnak.
A törvényjavaslattal szembeni ellenállás azonban alábbhagyott az évek során, „teret engedve a tágabb szimbolikus politikának, ahol döntő fontosságú, hogy ne hagyják válasz nélkül a feltörekvő választórétegeket – így a nőket” – írta az The Indian Express című lap.
India patriarchális társadalom, amelyben a nők által végzett munka társadalmi státusza gyakran alatta marad a férfiakénak. A férfiak gyakran több joggal is rendelkeznek a nőknél.