Újabb rakétacsapás érte Kijevet

Az ukrán hadsereg szerint Oroszország 81 rakétát és nyolc drónt lőtt ki főként energetikai létesítményekre több mint fél tucat régióban, így azok a fővároson kívül a fekete-tengeri kikötővárost, Odesszát és a második legnagyobb várost, Harkivot is érintették. A fotó Kijevben készült csütörtökön, a légicsapás után

A légicsapás miatt kigyulladt autók lángjait oltják március 9-én Kijevben. „Ez egy nagyszabású támadás volt, ráadásul az első olyan, amiben ennyi különböző típusú rakétát vetettek be (…) Az ellenség hat Kinzsalt indított” –  mondta Jurij Ihnat, a légierő szóvivője

Oroszország tavaly október óta fokozta a légicsapásokat Ukrajna ellen. Ez okozott áramszüneteket több régióban.

Egy férfi vizsgálja a rakétacsapásban megrongálódott autóját Kijevben március 9-én. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere szerint legalább két ember megsebesült a fővárost érő támadásban, amely csütörtökön a város negyven százalékában kiiktatta a fűtést is

Ukrajna állami atomenergia-ügynöksége, az Enerhoatom közölte, hogy a támadások miatt a legnagyobb európai atomerőmű, a zaporizzsjai áramellátása is megszűnt, így átállt a dízelgenerátorokra, amelyek üzemanyaga tíz napra elegendő

Andrij Jermak, az ukrán elnöki stáb vezetője a Telegramon azt írta: „A terroristák mindent megtesznek, hogy áram nélkül maradjunk (…) Folytatják a békés emberek elleni terrorjukat.” A fotó a Lvivi területen készült a légicsapás után, március 9-én

Oroszország újabb légicsapás-sorozatot indított csütörtökön Ukrajna több városa ellen. Az eddigi adatok szerint legalább hatan életüket vesztették a támadásokban.