Újságírók, gyerekek és világörökségi városrészek is áldozatul estek a legutóbbi izraeli légicsapásoknak Libanonban
A dél-libanoni Türosz kikötőváros az izraeli csapások után, 2024. október 28-án. A Türosz városát érő hétfői légicsapásnak hét halottja volt. A támadás előtt Izrael figyelmeztetést adott ki, hogy az emberek hagyják el a város központját. Türosz Libanon egyik legjelentősebb városa, a Földközi-tenger partján, az ország fővárosától, Bejrúttól nyolcvan kilométerre délre fekszik. Ókori részei 1984-ben világörökségi címet kaptak
Utcakép egy izraeli támadás után Bejrút déli külvárosában 2024. október 27-én. Izrael az elmúlt öt hétben több ezer légicsapást hajtott végre Libanon-szerte, célba véve a Hezbollah ügynökeit, infrastruktúráját és fegyvereit
Autóroncs Bejrút külvárosában október 27-én. Az ENSZ nemrég figyelmeztetett, hogy civilek és békefenntartók is veszélyben vannak a libanoni konfliktus eszkalálódása közepette. Két nappal korábban izraeli légicsapás végzett három újságíróval, akik egy délkelet-libanoni vendégházban aludtak. Az izraeli hadsereg nem adott ki figyelmeztetést a csapás előtt. Később azt mondta, hogy vizsgálja az esetet
Gyalog menekülnek az emberek Libanonból Szíriába 2024. október 27-én. A libanoni kormány szerint a konfliktus következtében már 1,3 millió ember kényszerült menekülésre
Egy anya gyermekeivel Libanonból Szíriába gyalogol a Maszná határátkelőnél egy izraeli csapás után, 2024. október 27-én
Bejrút egy izraeli csapás után a libanoni Bábda városából nézve 2024. október 27-én. Legalább hatvan ember, köztük két gyermek halt meg a libanoni Beká-völgy keleti részén végrehajtott izraeli támadásokban – közölte október 29-én a libanoni egészségügyi minisztérium