Arcok a számok mögött: ukrán menekültek a lengyel határon

Vagyim (kerekesszékben), Nina, Lena és macskáik, Jaszik és Polifik: „Csasziv Jar városából származunk, száz kilométerre Donyecktől. Túléltük 2014-et, amikor gránátok repültek a házaink fölött. De ezúttal már nem bírtuk tovább. Főleg Vagyim miatt jöttünk el. Csak egy macskaszállító dobozt sikerült találnom, azt is nehezen, és a cicák egész úton veszekedtek. Nem jöttek ki egymással”

Júlija és Viktória: „A legkisebb lányom még csak egyéves. Tegnapelőtt hagytuk el Harkivot. Egy többemeletes bérházban laktunk. Ha van gyereked, nem futhatsz állandóan az óvóhelyre. A legijesztőbb az, amikor a harci gépek átrepülnek az otthonod felett. Amikor meghallottam a gépek hangját, az éjszaka közepén felkaptam a gyereket, hálóingben kirohantam a folyosóra, aztán visszajöttem, majd újra kirohantam. Annyira megijedtem, hogy remegett a kezem. Nem is tudok szavakat találni arra, amit az oroszok művelnek. Egyszerűen nem számítottunk erre. Lefeküdtünk aludni, és minden rendben volt. Reggel a nagyobbik lányom ébresztett fel, és azt mondta: »Kelj fel, elkezdődött a háború!« Hogy lehetséges ez? Orosz csapatok lőttek a rokonaink autójára. Békés emberek voltak, akik egy ellenőrző ponton haladtak át. A katonák jó utat kívántak nekik, majd rájuk lőttek. Túlélték, mert az autójuk tele volt holmival, és az felfogta a golyókat. Németországba megyünk, ismerősökhöz”

Marija Szarnijból, a Rivne régióból: „72 éves vagyok. Az egész család otthon maradt. Egyedül utazom. Németországban találkozom az unokahúgommal. Ez nagyon fájdalmas, nagyon felkavaró. Nem tudom visszatartani a könnyeimet. Kisgyerekeket ölnek meg, házakat és kórházakat rombolnak le”

Okszana, Kszenyija és kutyájuk, Motya a Szumi körzetből: „Már öt napja úton vagyunk. A legutóbbi bombázás betörte az ablakainkat. Nem is a bombáktól, a repülőgépek erejétől. Nem bírtuk tovább. Február 24-e óta szinte állandóan a pincében ülünk. Nagyon hideg volt, és nem volt benne semmi. Kszenyija hegedűs, és a zenetanára azt tanácsolta, hogy menjünk Lvivbe. De Lvivben is szólnak a szirénák. Emiatt állandóan összerezzenünk. Egy dortmundi iskola hívott, és felajánlotta Kszenyija számára, hogy tanuljon ott. Most ez a legfontosabb. Hiszen ha egy zenész sokáig nem játszik, az nagyon rosszat tesz neki”

Lilja és kutyája, Roki Lvivből

Natalija és kutyája, Mol Csernyihivből: „A harmadik napon eljöttünk Csernyihivből. Nagy szerencsénk volt, hogy kijutottunk”

Rosztyik, Osztap és Ihor Lvivből: „Németországba megyünk. Remélhetőleg csak két hétre, aztán visszatérünk Ukrajnába”

A 84 éves Valentina Kijevből

Zahar és Nazar a Rivne régióból

Lilja és Irina Lebegyin a Szumi körzetből: „Pincében bujkáltunk világítás és víz nélkül. Csak hó volt. Felolvasztottuk a havat, így jutottunk ivóvízhez. Egyszerűen nem tudom elhinni – ez a XXI. század. Mindenki békésen élt. Ezt nem vártuk az oroszoktól. Nem tudjuk, hogy hová megyünk. Valahová”

Anya és Jarik Cserkasziból: „Testvérek vagyunk. Több mint egy napot töltöttünk úton. Aztán hat órát álltunk sorba a határon. Már így is elég hideg van”

Szvitlana és kutyája, Roj a Luhanszki körzetből: „Második napja vagyunk úton. Nagyon stresszes ez a kutyának. Több rohamot is kapott az úton”